nemzetisport.hu | 2022.06.23. 12:00
Miniolimpiát rendeznek a Balaton partján
120 hátrányos helyzetű gyerek érkezett az ország öt nagy régiójának huszonhat kistelepüléséről Zamárdiba, hogy részt vegyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett, a Fókuszban a gyermek program keretein belül rendezett olimpiai ihletésű sporttáborban.

Az ország legszegényebb kistelepüléseiről érkező ifjú sportolók a négy nap során öt különböző sportágban mérkőznek meg, miközben találkozhatnak, sőt versenyezhetnek olimpiai- és világbajnokokkal, profi futballistákkal és népszerű sportolókkal.

A versenyek között pedig mindannyian átélhetik, többségük életében először, hogy milyen is egy igazi, önfeledt nyárindító vakáció.

Atlétika, foci és karate sportban próbálják ki magukat Zamárdiban
Fotó: Majoros Árpád Csaba


Az Ötrégiós Játékokat Nagy Tímea, kétszeres olimpia bajnok vívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke nyitotta meg, aki köszöntő beszédében kiemelte: Az olimpia aranyérem minden sportoló álma. Én most elhoztam Nektek az egyik érmemet – a másik egy kiállításon van –, hogy nézzétek meg, fogjátok a kezetekbe! Arra bíztatok mindenkit, hogy merjetek álmodni, mert meg fog valósulni, meg lehet valósítani.

Forrás: nemzetisport.hu

Nyitókép: Majoros Árpád Csaba



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva