M.W | 2022.07.05. 13:00
Száznegyvenezren buliztak a Balaton Soundon, nagyot szólt a fesztivál
Vasárnap ért véget a két év után újraéledt, négy napig tartó Balaton Sound, óriási buli volt.

A fesztiválozók összetétele valamelyest változott az előző évekhez képest, a külföldi országokból idén kevesebben érkeztek, valamint több volt a napijegyesek száma a bérletesekhez képest. A szervezők a kihívások ellenére is sikeres rendezvényt hagyhattak maguk mögött, hiszen közel 140 ezer ember látogatott el a fesztiválra. Nagy hőség uralkodott a Soundon uralkodott, a DRV Zrt. nagyban segítette a rendezvény résztvevőinek felfrissülését az ingyenesen biztosított tartályos ivóvizekkel. Ezen kívül a 30 fokosra melegedett Balaton is nagy segítség volt a fürdőzőknek.

Fotó: Németh Levente / sonline.hu

Nem várt kihívások

– Az idei Balaton Sound szervezése, valamint a helyszíni lebonyolítás egyaránt rengeteg nem várt kihívást állított elénk – mondta Filutás Anna, a Balaton Sound projektvezetője. – A koronavírus-járvány alatt teljesen átalakult a rendezvénypiac, sokkal kiszámíthatatlanabbá téve az előkészületeket, mindemellett a saját stábunkat is össze kellett rántani, hogy felvegyük ugyanazt a lendületet, amellyel a járvány előtt szerveztük a fesztiváljainkat.

Óriási bulik

–Martin Garrix már korábban is hangoztatta, hogy a Sound az egyik kedvenc fesztiválja és idén már több napot is eltöltött Zamárdiban. Fellépése másnapján a Balatonra hajózott ki egy bérelt vitorlással, amiről hatalmasakat ugrált a magyar tengerbe, majd este több helyszínen is látták, így Paul Kalkbrenner és Fisher buliján is feltűnt a világ második legjobb DJ-je – írja közleményében a Sound csapata.

Timmy Trumpet pedig felesége révén lassan de biztosan ismerkedik a magyar nyelvvel és hosszú időt terveznek az országban tölteni. Timmy a koncertjén egyébként hatalmas bulit csapott Lakatos Márkot az ismert stylist születésnapja alkalmából felhívta a színpadra és névadó rézfúvós hangszerén elfújta a divatmegmondónak a Happy Birthday To You ismert dallamát.

Fotó: Balaton Sound hivatalos

Tomboló vihar

A négy napos rendezvénysorozatot egy nem várt vihar is megnehezítette, ami egy másfél órás programszünetet okozott. – A pénteki viharhoz hasonló helyzeteket gyakorlott rendezvényszervezőként is nagyon nehéz lereagálni – mondta a projektvezető. – Már láttuk, hogy lassan tetőzni fog a vihar, így meg kellett hoznunk a döntést, hogy véget vetünk a shownak a nagyszínpadon és a többi színpadon is, hiszen nem szerettük volna, ha bárki megsérül, vagy esetleg pánik helyzet alakul ki. Az emberek továbbra is a fesztivál területén maradhattak, és amint csillapodott a vihar, újraindították a bulit, így összesen csak két fellépés maradt el.

A fesztivál bontása jelenleg is zajlik, a szervezők július 8-án adják vissza a területet a zamárdiaknak.

Nyitókép: Balaton Sound hivatalos sajtófotó
Forrás: sonline.hu



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva