MW | 2023.09.10. 16:00
Együtt színezik ki Zánkát
A Színes falu, színes ház projekt keretében olyan felületeket kerestek Zánkán, amelyeket a street art segítségével újítanak meg úgy, hogy azok organikusan illeszkedjenek a település életébe.

Ezen a Kultháló bázison az improvizatív zene, a kortárs képzőművészet és a helyi hagyományok együtt teremtenek közösséget.

Horváth Katalin Fanni számára már a kiinduló helyzet izgalmas volt: városban született és ott is élő fotográfusként faluban találkozott először ezzel a klasszikusan urbánus művészeti ággal.

Fotó: Horváth Katalin Fanni – Capa Központ

 

Miként tudja, egy alapvetően a nagyvárosokra jellemző művészeti ág, a street art egy kistelepülés városképét és közösségét formálni? Erre keresi a választ a Kultháló VEB2023 zánkai projektje, melynek központja a Kisbirtok Kultbázis.

A művészeti kísérlet azonban túllép az öreg, ámde gyönyörűen felújított tanya falain, és a települést több pontját belakja. Szeptember végéig Zánka-szerte ugyanis hat kortárs street art alkotás készül el, a falu lakóinak történeteit, szimbólumait felvíve a falakra. A helyiek és a nyaralók pedig nemcsak az alkotás folyamatát követhetik és követhették végig, hanem a művészeti leleplező sétákon azt is megtapasztalhatják, milyen, amikor egy kép a zenében folytatódik tovább, miközben ismert underground zenészek helyi tehetségekkel közösen improvizálnak.

Helyiek a nagyvárosiakkal, zene a festészettel, lokális az egyetemessel, állandó a pillanatnyival – a hely, ahol a látszólagos ellentétek teremtenek meg- és átélhető művészetet. Ráadásul a falfestmények hosszú távon is a falu képének organikus részei lesznek.

Horváth Katalin Fanni fotográfus nyár elején kapcsolódott be a folyamatokba.

– A fényképeimmel azt szeretném megmutatni, hogy a street art egy összetett, aprólékos, kigondolt képzőművészeti alkotás, amely az egész közösséghez szól, egyúttal párbeszédet teremt a helyi közösségben. A Kisbirtok Kultbázis megálmodója, Szabó Andrea kezdeményezése szerintem nagyon innovatív, hiszen egy hagyományosan urbán art, azaz utcai művészeti műfajt hozott be egy falu tradicionális kultúrájába. Az ő megfogalmazásával élve, ez egy ideális művészeti eszköz a helyi lakosság és a városból jövő betelepültek közötti kapcsolatteremtésre, egy új, helyi kultúra megszületésére. A street art-nak nagyon sok jeles képviselője van itthon, egyikük Mentha, aki szerintem remekül ötvözte a helyi falusi kultúra elemeit a modernitás jegyeivel. Izgalmas volt megfigyelni a helyiek reakcióját, ahogyan gyalogosan, vagy autóval elhaladtak az alkotás mellett. Újszerű és bizonyosan sokkoló volt sokak számára, de inkább a nyitottság és a kíváncsiság volt jellemző. Azt próbáltam dokumentálni, hogyan alakul ki a mű, valamint azokat a részleteket, pillanatokat is igyekeztem lefotózni, amelyek megmutatják, hogy az alkotás hogyan kapcsolódik a faluhoz, és az itt élők miként kapcsolódnak a művészeti folyamathoz. Azt láttam, hogy a helyiek szívét is megnyitották ezek az alkotások, s egyre többen csatlakoztak a nyár folyamán az eseményekhez. Különösen rendhagyó ötlet volt és egyben megható, hogy meghívták A tekerd! csoport tagjait, amely közösség hátrányos helyzetű diákokból áll, s mára már mondhatni nemzetközi szinten is ismertek a LEGO-ból épített alkotásaikról. Ezek a fiatal srácok több száz kilométerről jöttek el hónapról-hónapra, hogy a falu lakóival közösen, egy közösségi legózás keretében rakják ki a Jakócs Dorottya által festett, Káli-istennőt ábrázoló street art alkotást. Összességében elmondható, hogy ez a nyár szerintem egy új kezdet Zánka kulturális életében, jövőjében.

A Színes falu, színes ház projekt finisszázsa szeptember 22-én és 23-án lesz Zánkán. Pénteken az utolsó leleplezés, míg szombaton egy minden eddiginél nagyobb koncert, igazi örömzene várja az érdeklődőket, melyen DJ Q-Cee, Eckü, Mentha, Monostory Barnabás, Ujj Misa, Cséry Zoltán, Pákaly Petra, a helyi gyermek kórus, Dalárda, Fekete Mátyás, Balatoni Gospel Kórus és a projekt zenei vezetője, Tóth Sabina lépnek fel.
A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Horváth Katalin Fanni – Capa Központ

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva