– Valahogy úgy képzeltem el, hogy az Operatív Törzs utolsó sajtótájékoztatóját követően máris autóba pattan és irány a szabadság!
– Egy hosszú hétvégét most valóban megengedek magamnak. Egészen pontosan az anyósomhoz megyünk, ahol egyenként leszerelem a kerítésléceket. Lecsiszolom, aztán le is festem mindegyiket, majd visszacsavarozom. Most olyan dologra van szükségem, ami egy kicsit alkotás, de közben semmi köze sincs a munkámhoz. A lécekkel nem kell kommunikálni, kérdezni sem fognak, nem csörög a telefonom. Úgy érzem, ez teljesen ki fog kapcsolni. Utána természetesen lesz rendes nyaralás is.
– Milyen úti célt választanak?
– Pont azért, mert most nagyon bizonytalan, hogy hová lehet utazni, vagy hol üti fel a fejét váratlanul a vírus, mi is itthon nyaralunk. Két gyerekem van, és most már nagyon szeretne a család egy picit tengert látni. Megbeszéltük, hogy ez most a magyar tenger lesz és kétszer is a Balatonra, Révfülöpre megyünk. Egyszer csak magunkban, mi négyen, egy másik alkalommal pedig már velünk lesznek a szüleim és néhány testvérem is.
– Miért éppen Révfülöpre esett a választás?
– Az anyai nagyszüleimnek itt volt nyaralójuk, egy picike faház. A nyaraim visszatérően Révfülöphöz kötődnek. Rengeteg emlékem van, ahogy a teraszon reggelizünk, ahogy készülődünk a balatoni fürdésekre, vagy ahogy nyikorog a hajóhinta. Nagyapám vágya az volt, hogy épüljön itt egy kőház, de nagyon korán, 63 éves korában meghalt. Nagymamám viszont azt mondta, hogy márpedig ő ezt a házat felépíti. Most már ő sincs köztünk, a nyaralót a mi családunk használja. Nyolcan vagyunk testvérek, úgyhogy rendes beosztást kell készíteni, hogy ki melyik héten mehet le. Egyébként nagyon praktikusan van kialakítva. Sok pici szoba van benne, viszonylag sok ággyal.
– Miért szereti ezt a vidéket?
– Az északi parton nem kell kilométereket gyalogolni a vízben egy kis úszásért, ugyanakkor a Balaton-felvidéken nagyon sok a látnivaló is. NagyvázsonytólSzigligeten át Tapolcáig, Sümegtől Keszthelyig, vagy épp Badacsonyban jól lehet aktívan pihenni, kirándulni. A fiammal lenyomtuk a 30 kilométeres Káli-túrát, amiben van egy kis hegymászás és pont Révfülöpön ér véget. Amúgy is szeretünk kettesben lenni, minden nyáron eltöltünk együtt néhány napot a vadonban. Nem vitorlázom, és nem horgászom, de mostanában például eljárok futni. Csak úgy magamnak. A csomagtartóban mindig ott a futócipő és a futónadrág. A Balaton-parton futni mindennél jobb.
– Örömmel láttuk az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján, hogy néha kamatoztatta korábbi szakmáját, a színművészetet. Volt ez a kis poén az önöket ábrázoló kifestővel. Amikor véget ért a tájékoztató, összeszedte a papírjait, majd felvillantotta az optörzset poénként ábrázoló kifestőt.
– Igen, ez szándékos volt, de nem gondoltam volna, hogy ekkorát fog menni a közösségi médiában. Mindenki megértette, hogy miről van szó, vagyis, hogy baj van, és nem tudjuk hogy mi lesz ennek a vége, de igyekszünk a legjobb döntéseket meghozni. De nyugi! Emberek vagyunk mi is, és ha kifestőt csináltak belőlünk, akkor vesszük a tréfát.
Egyébként spontán alakult az utolsó sajtótájékoztató végén az is, amikor megöleltük egymást Cilivel. Bocsánat, a tisztifőorvos asszonnyal. Kezdtük a tisztifőorvos asszony megszólítással, majd a Cecília asszonnyal, aztán a dolog hamarosan tegeződésbe fordult át, a végén már csak így ment: Cili, figyelj csak! Mi lenne, ha te kezdenél? Az utolsó tájékoztatón, amikor már nem voltunk adásban összenéztünk és összeölelkeztünk. Szóval egy közvetlen emberi kapcsolat alakult ki köztünk.
– Több alkalommal is tanúbizonyságát adta, hogy oldható a rendőri kommunikáció merevsége. Például amikor elszavalta a Bëlga együttes Rendőrmunka című számát, vagy amikor Kenderesi Tamás úszóval a vízben fürdés szabályait adták elő viccesen.
– Olyan vezetőink vannak most, akik hagyják feszegetni a határokat. Bőven megérett a rendőrség arra, hogy megmutassa ezt az arcát is. Már egy ideje zajlik az intézkedési kultúraváltás, kommunikációs szempontból is fel kell nőnünk. De hát emberek vagyunk! Én találkozom a kollégákkal akkor is, amikor éppen nem intézkednek. Ugyanúgy anyukák, apukák, vagy esetleg házasság előtt álló fiatalok, mint bárki más. Csak nekik az a dolguk, hogy felvegyék az egyenruhát és onnantól fogva már szerepbe kényszerülnek. És ha a megszokott rendőrképen tudok változtatni, egy kicsit lazítani, akkor annak nagyon örülök. Szóvivőként tulajdonképpen ez az Ars poeticám.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán