Valamikor jó 160 évvel ezelőtt postakocsi járat közlekedett Pest-Budától egészen Füredig. A romantikus, bár kissé fárasztó zötyögést felváltotta az 1861-ben épült Déli vasút, ami akkoriban is Siófokig vitte az utasokat. Onnan hajóztak át az északi partra, általában Balatonfüredre, mert a szárazföldön órákig tartott volna az újabb út. A híres vörös követ már a vasúti töltéshez is használták, az Almádi hegy mögötti bányából hozták hozzá a köveket.
Majd 1909-ben megépült az Északi vasút is Budától Tapolcáig, és még ugyanebben az évben átadtak egy szárnyvonalat Veszprém és Alsóörs között.
Ez a vonal egészen 1969-ig élt, amikor elindult a buszközlekedés. Ekkor nagyon gyorsan felszedték a síneket és megszüntették az állomásokat, mert állítólag az urakat nagyon zavarta, hogy vonat járkál a birtokuk közelében. De ne szaladjunk ennyire előre, ott tartunk, hogy végre elindult a vasúti közlekedés a Balatonhoz, és Balatonalmádiban egymás után adták át a megállóhelyeket.
„Füttyös vicinális a balatoni tájban Annak idején Veszprém és Zala megyét kötötte össze e szép emlékű vonal. Megépítése nagy feladat volt. Hatalmas föld-, agyag-, szikla- és kőtömeget kellett megmozgatni, míg végül elkészült az emelkedőkkel terhelt, lejtőkkel változatos, merész ívekkel tűzdelt vaspálya. Zielinszky Szilárd tervei alapján Babocsay Herman és Baján János mémökvállalkozók építési cége volt a kivitelező. Az állomások, megállóhelyek magyar stílusjegyekkel díszes épületeit Vasdinnyei Pál tervezte. Helyi, környékbeli kétkezi munkások, fuvarosok, alföldi kubikosok, horvát, dalmát és olasz munkások végeztek a kitűzött, helyenként fölöttébb nehéz terepen a kor színvonalához mérten meglepően gyors, szakszerű, roppant nehéz fizikai munkát. ” Forrás: Arcanum/ Veszprémi Napló, 1999. |
A vonal Alsóörsről indult, és Balatonalmádiban összesen öt állomása lett: Budatava, Almádifürdő, Káptalanfüred, a hegyoldalban az Öreghegyi és végül a Sárkutai vasútállomás. Visszatekintve az ország egyik legszebb vasútvonala lehetett, amely a Balaton-felvidék lankái között haladva lassan közelítette meg a tópartot, és útközben páratlan kilátással ajándékozta meg az utazókat.
1935-ben a Sárkutainak megváltoztatták a nevét, ahogy a Budatava állomás is 1958-ban már Vörösberény-Budatavaként szerepel a menetrendekben.
A veszprémiek már akkor is nagyon szívesen jártak le Almádiba fürödni, mivel Veszprémben csak egy úgynevezett hidegfürdő volt. Régi öregek még emlékeznek és mesélik, hogy olyan lassan ment a vonat, hogy útközben leszállhattak virágot szedni, olykor sörözni. Ballaghattak a vonat mellett, majd visszaszálltak rá, szinte menet közben. Két óra alatt tették meg a Veszprém Balatonalmádi közötti távolságot, és senki nem sietett sehova.
1883-tól még Omnibusz járat is volt, ami Veszprémből egy óra alatt ért le és az akkori Hattyú vendéglő előtt volt a megállója. A kanyargós út Meggyespuszta, Szentkirályszabadja felől az Öreghegy felé ma is csodaszép a fákkal szegélyezett úton, ahogy egyszercsak kibukkan a tó kékje valamelyik kanyar mögött. Annak idején vonattal robogni az erdőben igazi kirándulós élményt adott, mintegy megalapozta a Balatoni fürdőzéssel megspékelt pihenőnapot.
A szocialista időkben a győri urak is szívesen építtettek nyaralót itt, és szerettek a vasúttal lejárni a Balaton partjához. A Veszprém-Győr közötti vasútvonal a mai napig él.
Az Öreghegyi vasútállomás ma lakóház, az 1990-es években építették át. A többi épület így vagy úgy, de még áll, és az egykori Almádifürdő állomás az, amely a település egyik működő vasútállomása, a másik a Káptalanfüredi, ahol ma is megáll a vonat.
Aki arra jár, még ha nem is utazna vonattal, nyugodtan besétálhat az almádi állomás épületébe, és ha elég bátor, bekéredzkedhet az állomásfőnök vagy a forgalmi irodába, ahol a falat régi képeslapok, fényképek, egykori kézi jelőeszközök és egyéb izgalmas relikviák díszítik.