veol.hu / Kovács Erika | 2022.05.30. 18:00
Átadták az első mentőmellényállványt Balatonalmádiban
Átadta a Balaton első mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon, a gyereknapi rendezvényen május 29-én, vasárnap.

Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke azt mondta, az átadással régi álmuk vált valóra, a mentőmellény jelentősége mellett évek óta kampányolnak.

– A gyerekek, illetve a legveszélyeztetettebb korosztály számára biztosítunk ingyenesen mentőmellényt, hogy biztonságban legyenek. Egy szaladgáló kisgyerek ugyanis könnyen beleeshet a mély vízbe, stégről, vízibicikliről a tóba, és pillanatok alatt elmerülhet. Ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre. Ebben segítünk az állványainkkal – érvelt a biztonságot jelentő és adott esetben életet mentő a kampányuk mellett az elnök.

Közölte, frekventált vízközeli területeken, sétányokon, kikötőkben állítják fel az állványokat, és a rajtuk található mellényeket bárki ingyen használhatja.

Cél, hogy a mentőmellény használata elterjedjen, úgy vegyék magukhoz az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogyan a cipőt is felveszik. Ha pedig nincs mellényük, vagy otthon felejtették, akkor legyen a parton egy állvány, ahonnan leakaszthatnak egyet. Egy-egy állvány örökbefogadásával, illetve felszerelésével cégek segítik a mentőmellény népszerűsítését.

Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a parton jól látható helyen lévő, élénk színű, mentőmellény formájú állványokról reményei szerint mind többen akasztják le és használják a biztonságot jelentő eszközt.

– Nagy öröm számunkra, hogy Balatonalmádiban helyezték ki az első ilyen állványt. A város legnagyobb strandján, a Wesselényin több tízezer ember fürdik, pihen, nyaral naponta, és nagyon fontos, hogy ne történjen baleset – mondta Pandur Ferenc alpolgármester. Hozzátette, az önkormányzat kezdettől üdvözölte és támogatta a VMSZ kampányát.

Pandur Ferenc alpolgármester, Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnöke és Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója a mentőmellényállvány átadásán
Forrás: Pesthy Márton/Napló

 

Elhangzott, a mentőmellény népszerűsítését azért tették gyermeknapra, mert már a legkisebbek figyelmét is fel kell hívni a biztonságra, fontos, hogy már a fiatal generáció számára is természetes legyen az említett eszköz használata.

Összesen 12 különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeztek ki az állványra, melyre ráírták: „Vedd el! Vedd fel! Viseld! Tedd vissza!”

A mellényeket azonosítóval látták el, egyedi színűek, üzletekben nem kaphatók.

A VMSZ javasolta, viseljenek a gyerekek mentőmellényt fürdéskor, SUP-ozáskor, gumicsónakban, vízibiciklin. Ezek az eszközök sokkal biztonságosabbak, mint a felfújható karúszók, úszógumik, amelyek könnyen kiszakadnak vagy lecsúsznak a gyermekről.

– Arra viszont minden felnőttnek figyelni kell, hogy a mentőmellényt viselő gyermeket sem szabad egyedül hagyni még a sekély vízben sem! – hangsúlyozták.

 

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

10 éves kislány hánykolódott SUP deszkán a Balaton közepén

Szex az unikornison?! Tényleg életveszélyes a nádi romantika?

 

A mentőmellény a legfontosabb eszköz, ha evezni indulsz a Balatonon

 

Életveszélyes karók állnak ki a Balaton vizéből. Már amelyik egyáltalán látszik!

 

Többféle típusú mentőmellény létezik, tudnod kell neked is, hogy melyik mire jó!

Forrás: veol.hu

Nyitókép: illusztráció/freepic

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva