likeBalaton.hu | 2022.08.01. 14:00
Itt közlekednek az emeletes KISS motorvonatok a Balatonon
Javában tart a főszezon a Balatonnál, sokan keresik fel a tavat – méghozzá egyre többen a közösségi közlekedést választják utazásukhoz.

Beváltak azok a fejlesztések, amit a MÁV-Volán-csoport az idei menetrendekben az utasok igényeinek megfelelően újdonságként bevezetett. Sokan keresik fel autóbusszal a magyar tengert, de kihasználtak azok a vonatok is, amelyekkel átszállásmentesen érhető el a Balaton a keleti országrészből vagy a Dunakanyarból. A legjobban a Jégmadár expressz nyerte el az utazók tetszését, mely az idei nyár újdonságaként – a jelentkező utasmennyiségre és a népszerűségére tekintettel – immár dupla KISS motorvonattal közlekedik.

A balatoni előszezonban több mint 566 ezer utas vette igénybe a vonatokat. A főszezon első 37 napján egymillió százhuszonnégyezren váltottak jegyet, ami 41 százalékkal haladja meg a tavalyi nyári szezon első 37 napjának eredményét. Ebből 784 ezren a tó déli oldalán, 340 ezren pedig az északi oldalon utaztak. A legtöbben Siófokra, Keszthelyre, Zamárdiba, Balatonfüredre és Fonyódra vették az irányt.

Forrás: mav.hu

Sokan veszik igénybe a Pécs és Keszthely között naponta közlekedő Fenyves expressz néven futó vonatpárt. A tapasztalatok szerint a megújult Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is népszerűek lettek. Az utazást könnyíti az idei főszezonban a 34 balatoni állomáson, megállóhelyen kihelyezett, a jegyváltást egyszerűbbé és gyorsabbá tevő jegyautomata.

Idén is forgalomba állította a MÁV-START a nyári hétvégekre – szombatra és vasárnapra – a Jégmadár expresszt, amely július 29-ig még Nagymarosról indul 7:40-kor a júniusi zápor okozta pályahelyreállítás miatt. A Dunakanyart a Balatonnal hétvégente összekötő Jégmadár Expressz (Ex 18702, Ex 18703) mindkét irányban július 30-tól már ismét a teljes útvonalon, Szob és Fonyód között közlekedik, azonban Szobról 4 perccel korábban, 7:22-kor indul, de Nagymarostól már eredeti menetrendje szerint halad tovább.

 

 

A vonatra helyjegy váltása kötelező az utazáshoz, ezért kedvelik, mert így garantált az ülőhely. A kettő, emeletes jármű együttes ülőhelykapacitása 1200 fő, azonban a csomaggal utazók kényelme érdekében vonatonként 960 helyjegy váltható. A dupla KISS motorvonatból álló legutóbbi Jégmadár járatokon, amelyen már Váctól/Vácig használható volt a második egység is, a múlt héten 3 443-an utaztak, ami 89 százalékos kihasználtságnak felel meg. Eddig a főszezonban 13 ezren használták ki az emeletes vonatokkal való utazás különleges élményét.

 

 

Nemcsak a Dunakanyar térségében élők vehetik igénybe a KISS motorvonatokat a Balatonra utazva.

A Napfürdő expresszvonat a hétvégi napokon közlekedik Szolnok és Siófok között – Cegléd, Albertirsa és Monor érintésével.

A Vitorlás névre keresztelt expresszvonat Szolnok és Fonyód között az újszászi (120a) vonalon halad, lehetőséget nyújtva térségben élők számára is a Balatonra való közvetlen eljutásra.

A Panoráma expresszvonat Nyíregyháza és Siófok között jár; a két végállomás között csak Debrecen, Hajdúszoboszló, Szolnok, Székesfehérvár, Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő állomásokon és megállóhelyeken áll meg.

Vasárnaponként az Esti Csók Fonyód és Kőbánya-Kispest között juttatja haza az utasokat a Balatonról.

A korszerű és közkedvelt emeletes vonatok a főszezonban eddig már összesen 26 ezer utast szállítottak beleszámítva a Jégmadár expressz utasforgalmát is.

 

Forrás: MÁV

A kerekpárszállítás népszerűsége is töretlen

A vasúttársaság a Balatonhoz kiemelt kerékpáros kapacitást biztosít számos járatán, a főszezoni időszakban forgalomba állt az összes kerékpárszállításra alkalmas kocsi, így alapvetően minden vonaton lehetséges a kerékpárok szállítása. A balatoni vonatokra az idei főszezon első hat hetében 36 ezernél is többen váltottak kerékpáros helyjegyet.

A kerékpárra közlekedők számára a déli partra különösen ajánlott igénybe venni a nyár hátralévő időszakában is Budapestről a Tópart InterCity-vonatokat, illetve a Szegedről, Záhonyból és Miskolcról közlekedő közvetlen expresszvonatokat; az északi partra pedig a Budapest és Tapolca között járó Kék Hullám InterCity-ket, valamint a Budapest és Balatonfüred között közlekedő Vízipók InterRégió-vonatokat. Nagykapacitású kerékpárszállító kocsik közlekednek a déli partra a Tópart InterCity-kben, az északi partra pedig a Kék Hullám InterCity-kben és a Vízipók InterRégió járatokban közlekednek, ezeket a biciklivel kerekező csoportok is használják rendszeresen. A kerékpárszállításról a vasúttársaság honlapján tájékozódhatnak az utasok.

 

A 2022. évi nyári menetrend bevezetésével folytatódott a Balaton autóbuszos elérésének fejlesztése: az ország számos pontjáról még kedvezőbbé vált a Balaton elérése Volánbusszal. Több új járat indul, egyes járatok gyakrabban és több települést érintve közlekednek, illetve számos városban tovább javulnak az autóbuszok és a vonatok közötti átszállási lehetőségek.

A menetrendi fejlesztéseknek köszönhetően többek között Eger, Gyöngyös, Bátonyterenye, Pásztó, Kiskunmajsa, Dunaújváros, Pécs, Komló, Lenti, Zalaegerszeg, Szombathely, Körmend, Győr, Pápa, Ajka, Veszprém térségéből is bővül az utazási lehetőségek kínálata. A tavaly indult és rendkívüli népszerűségnek örvendő, jellemzően szombaton és vasárnap Pécsről, Komlóról Balatonlelle, Fonyód érintésével Balatonmáriafürdőig közlekedő autóbuszjárat idén nyáron már péntekenként is közlekedik, és egészen Zalakarosig meghosszabbítva biztosít közvetlen utazási lehetőséget.

Pécsről, Kaposvárról egy új lehetőségnek köszönhetően már nemcsak a kora reggel és délelőtt, hanem délután is eljuthatunk a tó Balatonlelle és Keszthely közötti településeire. Pécsről idén is naponta összesen hat közvetlen gyorsjárat indul Siófok felé, illetve két járat – Dombóvár, Siófok, Veszprém érintésével – továbbra is egészen Balatonfüredig közlekedik.

 

Forrás: mav.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva