Szaniszló Hajnalka | 2022.08.19. 15:27
A Strand Fesztivál kavalkádja az első napon – tudósítás
A Strand Fesztivál már az első napon magával ragadott. Élménybeszámoló.

Strand Fesztivál: az utazás és a szállás tapasztalatai

Ráérősen szállingóztak az emberek a fesztivál felé, ki gyalogosan a vasútállomásról – ez nagyjából 25 perc séta –, ki a taxiból szállt ki és állt be a jegybeváltás sorába. Zökkenőmentesen zajlott a beengedés, bár hogy ez még csak a fesztivál első, és ráadásul csütörtöki napja volt. A taxi egyébként Zamárdiban 3000 forintba kerül, Siófokra 4500, Szántódra pedig 8000 forintért visz el és a fesztivál bejáratától/bejáratához szállítja az utasokat.

A zamárdi szállások többsége a fesztivál bejelentését követően megtelt, de a környéken is szuper szálláslehetőségeket találunk. A MÁV pedig kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mind Budapest és Zamárdi, mind pedig a környező települések között biztosítsa a gyakori éjszakai vonatközlekedést.

Tervezd meg az utazást!



:


 

Én szállásként a balatonvilágosi Lavender Teraszt választottam, amelyhez a Balatonaliga megállónál kell leszállni és az állomástól öt perc sétányira található. Ez a békebeli szállás a letisztult és modern nyugalom szigete, igazi kikapcsolódást ígér. Hamarosan részletesebben is mesélek az élményeimről.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

Strand Fesztivál, kézpénzmentes, kényelmes fizetéssel

A fesztivál kézpénzmentes és így nagyon kényelmes is a fizetés. Semmi fennakadást nem tapasztaltam, bátran használhatjuk, biztonságos és egyszerű. Választhatjuk a Festipay opciót, így a karszalaggal fizethetünk, amelyre előzetesen tetszőleges összeget tölthetünk fel. Igaz, ezt érdemes is levásárolni, mert a fennmaradó összeget nem utalják vissza. Természetesen a hagyományos, bankkártyás és a manapság egyre népszerűbb, telefonos fizetés is működik.

A Strand Fesztivál étel- és italkínálata, árai – hasznos infók

Itt is működik a recup-rendszer, azaz 500 forintért tokent kell váltani, amelybe az italt mérik. Ha van tokened a Szigetről, az ide is jó, a fesztivál végeztével pedig úgyis hazaviszed, a poharat, mert annyira bájos a dizájnja. A Strand Fesztivál valamelyest olcsóbb, mint a Sziget. Ha jártál Hajógyárin, nagyjából tudod, hogy mire számíthatsz. Egy fokkal olcsóbbak az ételek, így például nem 2000 forint a pizzaszelet, hanem 1500, a hotdog pedig szintén ennyibe kerül. Ezek az alap fesztiválkaják, de rengeteg étel közül lehet választani, így például van mindenféle hamburger, bucis szendvics jól megtömve, számos verzióban. Ez utóbbiak 3000 és 6000 forint közötti áron mozognak. De vannak csirkeszárnyak mártogatóssal és japán poharas tésztás leves is 690 forintért, ami nagyon jó ár és elegendő a mennyiség is. Ezen kívül laktató és ebben a melegben nem terheli a gyomrunkat sem. Szuper ötlet és abszolút van létjogosultsága egy fesztiválon.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

Ami még szerintem nagyon klassz ötlet, az a zsírosdeszkás-stand amelyből a sima 2000 forint, a kolbászos pedig 2500, de kérhetünk hozzá mártogatósokat is. Korrekt adag.

 

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

A Strand Fesztivál emberi léptékű, isteni a Balaton, szépen szólnak a színpadok

A terület felfedezése során azt tapasztaltam, hogy az első napon a kényelmesen szállingózó emberek sora nem csak a fesztivált, hanem a Balaton közelségét is kihasználta. Voltak, akik csak ücsörögtek a partján, mások meg is mártóztak benne. A hét egyik legmelegebb napja volt, a víz pedig kellemes hőmérsékletű. Érdemes kihasználni, mert a mai az utolsó verőfényes nap a héten.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

Három fő színpad van, amelyeken a legnagyobb koncertek zajlanak. Kellemes meglepetés, hogy mindegyik környékén vannak ételes és italos standok is, így nem kell sem órákat sorban állni, sem lemaradni a kedvenc koncertünkről egy üdítőért vagy hűsítő fröccsért.

Elegendő vizesblokk is rendelkezésre áll, amelyek tiszták és rendezettek. Ezen kívül van egy épített mosdó is, amely szintén jó állapotban áll a fesztiválozók rendelkezésére a sétány mellett, nem messze az egyik legnagyobb színpadtól.

Jellemző a Strand fesztiválra, hogy semmi sincs messze

A rendezvény emberi léptékek között mozog, élhető és élvezhető. A sétány mellett egyébként számos pihenő-részleget kialakítottak. Vannak óriási hinták és nagy, színesre festett padok, dizájnos fotelek, amelyekből kényelmesen hallgatjuk például az esti tábortűz fellépőit.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

Relaxálnál kicsit? A Strandon ezt is megteheted

Nagyon hasznos az is, hogy van mobiltöltő-pont, így ha lemerültél, nem csak a telefonodat töltheted fel, hanem arra az időre te is szusszanhatsz egy kicsit, fellélegezve a fesztiválforgatagból, amely egyébként észrevétlenül duzzadt egyre nagyobbra, ahol beköszöntött az este. Az alábbi építmény is azok közé a lounge-szekciók közé tartozik, ahol picit leülhetünk pihenni, hogy aztán újult erővel vessük bele magunkat a kedvenc előadóink koncertjeibe.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

Ami a Szigeten a portenger, az a Strandon a szúnyog

A por közel sem olyan vészes, mint a Szigeten, ahol hiába locsolták a területet. Zamárdiba már rutinosan, az idei, extrém aszályos időszakhoz igazodva maszkkal érkeztem, hogy védekezzem a portól. De nem volt rá szükség. Persze, por van, mint minden szabadtéri rendezvényen, amely zöldterületen zajlik. De teljesen élhető. Ehhez a Balaton közelsége is hozzájárul, hiszen estére már egészen friss a levegő. A víz közelsége azonban ahhoz is hozzájárul, hogy több legyen a szúnyog, mint amennyi más helyszíneken lenne. Erre érdemes szúnyogriasztóval előkészülni. Ezt leszámítva a Strand fesztivál minden szempontból nagyon élhető.

 

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

Legendák, azaz fiatal tehetségek legendás zenészekkel közös szerzeményei a színpadon

A helyszínre érkezvén elsőként azt a színpadot látogattam meg, amelyen a fesztivál keretében, a Legendák névre keresztelt sorozat keretében lépnek fel fiatal, mai előadók egy-egy legendás hazai csapattal/előadóval. A Legendák sorozat Hajógyár, azaz a Petőfi Kulturális Ügynökség kezdeményezése. A Legenda dalát dolgozták fel és adták elő egy közös performansz keretében. Ez a Legenda az Analog Balaton esetében Lovasi András volt. Az Analog Balaton koncertjére egyébként egészen szépen megtelt a küzdőtér és bár meggyőződésem, hogy ez a dobhártya-szaggató elektronika fényes nappal kevésbé működik, mint sötétben, mégis egészen szép tömeget vonzott a színpadhoz.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

A Strand Fesztivál minden színpadánál megtelt a küzdőtér, mire lenyugodott a nap

A színpadok előtti tér az este közeledtével, és szinte észrevétlenül telt meg. És sorban érkeztek a hazai nevek a deszkákra: az este egyik főfellépője a nagyszínpadon a Bagossy Brothers Company volt. Ők a közelmúltban töltötték meg döbbenetes módon a Budapest Parkot, s itt is hatalmas tömeg gyűlt össze rájuk. A Bagossy szerzeménye idén a Balaton dala, amelyhez klipet is forgattak és persze a Strandos koncerten is elhangzott.

 

 

Margaret Island, Kiscsillag, Carson Coma és Péterfy Bori and the Love Band koncert is volt

Valaki korábban azt mondta, hogy a Sziget a fiatalság hete. Azért hozok megint Szigetes párhuzamot, mert ez a kijelentés inkább a Strand Fesztiválra igaz. Hiszen a közönség átlag-életkorát tekintve jócskán a fiatalabb generációk felé tendál. Ebbe a sorba illeszkedni a Margaret Island is. A csapat szinte már balatoni zenekarnak számít, énekesnőjük, Lábas Viki elkötelezetten védi a Balatont és annak természeti környezetét. Fonyódi lányként ez szinte természetes is. A népszerű formáció legnépszerűbb dalait hozta a Strandra. Viki azt is elmondta, hogy nem baj, ha valaki úgy hallgatja a koncertet, hogy nem szereti a dalaikat. Ő csak azt szeretné, ha mindenki jól érezné magát. Az énekesnőre egyébként is jellemző ez a fajta életfelfogás. Azaz, ahogyan az egyik legújabb daluk is szól: Lesz, ami lesz, hozzuk ki belőle a legjobbat és mindenen túl fogunk lépni, akár közösen, akár befelé figyeléssel. Erről a lenti interjúban mesélt nekünk.

 

 

Fellépett az este folyamán a Konyha zenekar is. Az énekes, Szepesi Mátyás az egyik szerzője a Paloznaki Jazzpiknik himnuszának is, melyet a közelmúltban mutattunk be nektek itt, az oldalon

 

 

Az este nemzetközi fellépője a Parov Stelar volt

A formáció feje osztrák zenész, aki dj-kel, fúvósokkal, énekesnővel gazdagítja a zenekar felállását. Olyan ez a zene – és a koncert is – mintha az egész világ zenéje inspirálná. Éppen ettől olyan eklektikus, hogy jól megférnek benne a trombiták és a elektrós vagy diszkós betétek is. Igazi laza, ugrálós, táncra sarkalló muzsika, amelyben a blues, a jazz és funk elemek keverednek és állnak össze egy olyan eleggyé, amelyre egyszerűen lehetetlenség nem megmozdulni. Egy hűsítő rozéfröccsel a kezünkben, ahogyan az esti szellő felénk fújja a Balaton hűsítő illatát.

Tökéletes zárása a Strand Fesztivál első napjának.

Fotó: Szaniszló Hajnalka

 

 

 

 

Nyitókép: Strand Fesztivál hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva