likeBalaton.hu | 2023.04.03. 16:00
Ünnep Balatonakaliban: a mandula és a bor volt főszerepben
A mandula és a bor ünnepét rendezték meg a településen, amelyen kóstolók, kirándulás és a virágzó fák látványa fogadott.

A bort és a mandulát ünnepelték Balatonakaliban

Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg az Akali bor napja mandulavirágzáskor nevet viselő rendezvényt, melyet március 31. és április 1-je között tartottak a balatoni településen.

– A balatoni település nevezetességei, mint a nagy múltra visszatekintő mandulafák, valamint a kitűnő helyi és környékbeli borok különleges értékeket képviselnek, melyekhez társul a helyiek kivételes vendégszeretete. Ennek jegyében rendezzük meg minden évben ezt az eseményt. A faluban sok mandulafa található. A lakók, ahová csak lehetséges, új csemetéket ültetnek el. Az önkormányzat a fajtavédelem, illetve a mind több növény érdekében külön ültetvényeket is létrehozott, ahová ezúttal többen kilátogattak – mondta köszöntőjében Koncz Imre, Balatonakali polgármestere a Magtárházban tartott nyitónapon.

– Rengeteg munka áll az ültetvények kialakítása mögött, de a virágzó fák arra utalnak, idén is kitűnő termés ígérkezik, amely önmagában is finom csemege, és mennyiféle ételt, illetve édességet lehet készíteni belőle – folytatta Mészáros Géza településüzemeltető.

Fotó: veol.hu/Nagy Lajos

 

A bortúra a szőlőhegyre és a Nyitott pincék is rengeteg érdeklődőt vonzott

A látogatók útközben gyönyörködhettek mandulafák virágzásában, a történelmi pinceépületekben és a gyönyörű balatoni tájban. Kiváló balatoni borok kóstolására is volt lehetőség, hiszen a Fenye- és Les-hegy borosgazdái saját termelésű boraikkal készültek. A Pince Galéria emellett festménykiállítással várta a vendégeket.

Idén sem maradtak el a szakmai előadások

A résztvevők mindent megtudhattak a manduláról és a balatoni borokról: többek között Mörk András, a szervező egyesület elnöke, Rácz Szabó Róbert, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesületének elnöke, Peti Erzsébet, egy gyümölcstermesztési kutatóintézet tudományos munkatársa, valamint Istvándy Tamás borász és Gábor Sándor mestercukrász jóvoltából.

Az ünnepen megrendezték a legjobb mandulás sós és édes házi sütemények versenyét, majd a csonthéjasból készült finom ételeket kínálták az érdeklődőknek, akiket a helyi étterembe zenés estre is invitáltak.

Fotó: Mészáros Annarózsa

 

 

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Napló/Nagy Lajos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva