Koszorus Rita/sonline.hu | 2023.05.03. 12:00
Ultrabalaton 2023: tudj meg minden részletet a futóversenyről
Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat az Ultrabalaton 2023 futóversennyel kapcsolatban.

Május 4. és 7. között tartják a XVII. Ultrabalaton futóversenyt

Idén tizenhetedik alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye: minden részletet megmutatunk az Ultrabalaton 2023 futóversenyről.

A Balatont megkerülő egykörös verseny Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is teljesíthetnek a résztvevők.

A nem mindennapi erőpróbát először 2007-ben hirdették meg, akkor kétszázan vágtak neki a tó kerülő túrának, 2019-re pedig az indulók száma már meghaladta a tizenháromezret, tavaly pedig a tizenhétezret. Mostanra igazi futófiesztává nőtte ki magát a rendezvény, amely az ultrafutók egyik kedvencévé vált.

 

 

Az első években a tihanyi Belső-tó partjáról rajtolt a mezőny, ezzel a hagyománnyal 2013-ban szakítottak és átköltöztek Balatonaligára. 2019-ben a versenyközpontot Balatonfüredre helyezték át, innen startolnak idén is a próbázók.

A távok teljesítésére nagyobb létszámú csapatban huszonhét óra, míg egyéniben harmincegy óra áll rendelkezésre. A szervezők a nagylétszámú csapatok részére eltörölték a létszámlimitet és a szombati csapatversenyen több, mint ötven váltó és frissítőponttal várják a nevezőket.

 

 

Az Ultrabalaton 2023 programja

Május 4., csütörtök

14:00 Versenyközpont és expo nyitása, rajtcsomagfelvétel, chipek átvétele (Balatonfüred, Annagora versenyközpont)

14:00-20:00 Egyéni frissítők leadása

16:00-20:00 All you can eat Gyermelyi tésztaparti (egyéni, két, három és négy fős versenyzőknek)

17:00 Egyéni nap versenyzőinek technikai értekezlete

18:00 Egyéni és 2-4 fős csapatok megnyitó ünnepsége a Nagysátorban (Facebook live közvetítés)

20:00 Versenyközpont zárása

 

 

Május 5., péntek

6:00 Versenyközpont és expo nyitása, rajtcsomagfelvétel, chipek átvétele (a rajt előtt 30 perccel bezárólag)

7:00 Egyéni verseny rajt

7:05-9:00 4 fős csapatok, rajtbeosztás szerint

7:30 Két fős, lassabb csapatok rajt

8:00 Három fős, lassabb csapatok rajt

8:30 Két fős, gyorsabb csapatok rajt

9:00 Három fős, gyorsabb csapatok rajt

16:00-20:00 Gyermelyi tésztaparti (5-13 fős csapatok részére)

19:00-19:45 5-13 fős csapatok megnyitó ünnepsége a Nagysátorban (közvetítés a közösségi oldalon)

20:00 Versenyiroda és expo zárása

23:00 Egyéni és 2-4 fős célterület nyitás

 

 

Május 6., szombat

2:30-19:30 Rajtcsomagfelvétel bringatúrásoknak, csapatoknak + chipek átvétele

3:00-19:00 5-13 fős váltócsapatok rajt

9:00 / 10:00 / 11:00 McDonald’s Bringamánia Ultrabalaton Bringatúra rajt

14:00 Utolsó szintidőn belüli egyéni futó érkezése

18:00 Célterület nyitása McDonald’s Bringamánia Ultrabalaton Bringatúra résztvevőknek

19:00 2 napos csapatversenyben részvevők számára beérkezés az 1. nap végén, Balatonboglár Toyota váltó-és frissítőpontra (114,6 km-nél)

21:00-tól Csapat célba érkezések

 

 

Május 7., vasárnap

00:00-18:00 Csapat célba érkezések

Balatonboglár Toyota váltó és frissítő pont 114,6 km 6:00 2 napos csapatversenyben résztvevők számára tömegrajt Balatonboglár Toyota váltó-és frissítőpontról (114,6 km-nél)

15:30-tól Ünnepélyes eredményhirdetés egyéni versenyzők és csapatok részére a Nagysátorban

17:30 Célterület és versenyközpont zárása

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Ultrabalaton hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva