Az Így szerettek ők sorozat, az Igazi hősök, a Merész magyarok, és a Festői szerelmek című kötetek szerzője ezúttal arra vállalkozik, hogy megmutassa nekünk, hogyan vált néhány generáció alatt nyaralóhellyé és a magyar identitás részévé a Balaton – és
hogyan úszta meg a tó, hogy lecsapolják és bevessék búzával?
Nyári Krisztián előadása első mondataiban sorra vette a klasszikus magyar ételeket – gulyás, halászlé, túrós csusza – és az országunkra olyan jellemző helyszíneket, amelyeket a magyar identitás részének tart. Ilyen a Balaton is. Mindezekben az a közös, hogy mindegyiket a XIX. században találták ki, akárcsak a magyar irodalmi nyelvet, a magyar zenét.
– Ez a század a kitalált magyar hagyomány és a megkomponált magyar identitás százada volt. De hogy lehet kitalálni egy kultúrtájat? Hiszen az Alföld és a Balaton mindig is volt. Volt, csak éppen nem vették észre. A magyar kulturális kódrendszerben általános igazság, hogy az Alföld szép és a szabadság érzetét kelti. De ezt a percepciót a XIX. század találta ki. Egyrészt fizikailag, amikor az Alföldet közlekedésre és gazdálkodásra alkalmas területté tették. Másrészt szellemileg – hiszen Petőfi által tanultuk meg, hogy az Alföld szép – kezdte előadását Nyári.
– Mérnökök és költők kellenek egy tájegység születéséhez? Lényegében igen. Dehát a Balatont biztosan észrevették már korábban is, hiszen nincs túl sok tavunk. A magyar tenger képzete az Alfölddel együtt született meg és mérnökökre, költőkre volt szükség, hogy észrevegyük – folytatta az előadó.
Balatoni térkép-kezdemény a XVIII. századból
A XVIII. században zavaró volt, hogy a Balatont hatalmas lápvidékek övezik
A legmagasabb és a legalacsonyabb vízszintje közötti különbség öt méter volt. Az év nagy részében Tihany, Szigliget és Fonyód is sziget volt. Mindez kereskedelmi és katonai problémákat vetett fel, hiszen nem lehetett gabonát vagy élelmiszert szállítani. Az azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy fürdőzni azért lehetne benne.
Így jutottak arra a következtetésre, hogy a legjobb lesz, ha lecsapolják.
A Balaton lecsapolásának tervét Krieger Sámuel készítette el 1776-ban. Az által készített térkép részletesen ábrázolta a tó partvonalát – erre korábban nem volt példa, hiszen a tó képe évente változott. A térképen különböző színekkel jelölte a pillanatnyi és a lecsapolás utáni partvonalakat.
A lecsapolás utáni partvonal a Zala folyó torkolatától a Sió torkolatáig berajzolt, hajózható csatorna partvonalát jelentette, a Balaton, mint tó megszűnt volna.
A lecsapolást politikusokra és helyi földbirtokosokra bízták, akik a másik féltől várták, hogy kifizesse a beruházást, ez pedig gyakorlatilag megmentette a tavat.
A Sió-csatorna építése, a felvétel 1892-ben készült.
Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
Akkoriban már a költők is megörökítették műveikben a magyar tengert
Az elnevezés Kazinczy Ferenctől származik, aki a Magyarország geografikája című művében először nevezte a Balatont a magyar tengernek 1775-ben. Pálóczi Horváth Ádám gazdálkodó pedig 1782-től kisded tengernek nevezte a Balatont.
– a tizenhat éves szerző Magyarország földrajzát vázolta benne. Özvegy édesanyja megörült első próbájának, a könyvecskét kinyomatta – írja az Arcanum.
A Magyar Királyság térképe (1819–1869) – Második katonai felmérés. Ezen még nem szerepel a Balaton
Forrás: Arcanum
A mezőgadasági ágazat elkezdte hasznosította a Balatont
Felismerték, hogy a Balaton vizét locsolásra is lehet használni. A Balaton felfedezőinek sorában a legfontosabb alak a keszthelyi kötődésű Festetics György, aki 1801-ben megalapította a városban Európa első, felsőfokú mezőgazdasági intézményét, Helikon Irodalmi Ünnepségek néven költőversenyt szervezett és
megteremtette a balatoni hajózást. Közel negyven hajó tartozott hozzá. A legnagyobb a huszonhét méter hosszú, kétárbócos Főnix nevű volt gálya volt, amellyel Balatonakarattyára szállított fűszert és fát, visszafelé pedig sót.
– A tó megfeleltethető volt az akkori időszak táj-eszményének is: nyugodt és szelíd, preromantikus képet mutatott. Számos poéta írt Festeticshez szóló költeményeket (Csokonai Baróti Szabó Dávid és Berzsenyi Dániel) is. Ebben a korszakban Festetics alakja is összekapcsolódott a magyar tenger kifejezés jelentésbővülésével – fogalmazott Nyári.
– Festeticsünk Balatonja tenger – írta Virág Benedek költő akkoriban.
A Baross gőzhajó a balatonfüredi mólón, háttérben a fürdőház. A felvétel 1894-ben készült.
Fotó: Fortepan/Kiss László, szerző: Dabasy Fromm Géza
Kisfaludy Sándor költő felfedezte a Balaton körüli várromokat
Újabb irodalmi jelentésbővülés akkor történt, amikor a kor legjelentősebb költője a Kisfaludy Sándor az ezernyolcszázas évek elején felfedezte a várakat és várromokat, amelyeket korábban csupán építőanyag-forrásnak tekitettek, ő azonban azt vallotta, hogy a tó környezete vadregényes. Ehhez a romantika irodalmi korszaka, szellemisége is hozzájárult.
Így született meg a Somló, a Csobánc és a Regék a magyar előidőkből című Kisfaludy-mű is.
“Néz a magyar, – ki Balaton
Szívemelő tájáról
Sümeg felé – Somlónak jön,
S a múlt idő koráról
Emlékezik, jobbra balra
Ősink üres fészkeit
Látván, s mintegy körülöttük
Sejtvén azok lelkeit”
Kisfaludy Sándor: Somló, 1807)
Forrás: Arcanum
A Somló-hegy
Fotó: Fortepan/Révay Péter
(A felvétel 1935-ben készült archív fotó.)
A tó körül élő lakosság a lecsapolást támogatta, a reformkor azonban mindent megváltoztatott
A XIX. század első felében a környéken lakók véleménye az volt, hogy a tó egészségtelen, gőz bűzölög belőle és egyfajta gyilkos állóvíznek tartották.
A lakók nagy része a kiszárítás mellett voksolt. Azonban amikor a reformkorban Balatonfüred vált az egyik legfontosabb találkozási ponttá a kulturális élet szereplői számára, valamint felfedezték a gyógyvizek jótékony hatásait (füredi savanyú víz) is. A tóban való fürdőzés még akkor sem jutott eszükbe, hiszen a reformkor kezdetén senki sem tudott úszni.
Az 1834-ben Beszédes József újabb lecsapolási tervet készített. Ekkor már csak a vízszintet akarták közel négy méterrel csökkenteni. Így 336 négyzetkilométeres felület maradt volna meg – azaz a jelenlegi fele.
Elindultak a tárgyalások a földtulajdonosokkal és a vízszintszabályozás győzött a lecsapolással szemben.
– A reformkor politikusai ekkor már tudták, hogy a Balaton szép (de legalábbis szépnek kell látni), és ezt a szépséget meg is kell őrizni – tette hozzá Nyári Krisztián.
Kossuth Lajos 1942-ben Balatonfüreden vetette papírra elképzeléseit a Balatoni fürdőlevél című írásában, amelyben a balatoni hajózás fejlesztését sürgette. Gróf Széchenyi István sem csak gazdasági potenciált, hanem szépséget is látott a tóban. Ő egyszerre volt lecsapolás- szabályozás- és nyaralóhely-párti. 1846-ban a Balatoni gőzhajózás című írásában
a legfontosabbnak azt tartotta, hogy kiépüljön egy hajózható csatorna a Balaton és a Duna között. A déli partot Széchenyi is megszüntette volna. Végül azért nem dolgozott tovább ezeken a terveken, mert a Lánchíd építése sokkal jobban lekötötte őt.
Cölöpok leverése köteles cölöpverővel, a Sió csatorna lezárásnak előkészítése a zsilip javításához.
Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
A Duna megmentette a Balatont
– fogalmazott Nyári.
A balatoni vízi közlekedést a Kisfaludy-gőzös üzembe helyezése jelentette 1846-ban.
A következő években pedig sorra épültek a kikötő a Balatonnál, hogy fogadni tudják a gőzöst. 1847-ben a rendszeres balatoni hajójáratok már kilenc kikötőben köthettek ki. Ez élénkítőleg hatott a parti településekre is, így a lakosok már nem járultak hozzá a lecsapoláshoz.
Kikötő Siófokon: telelő hajók és a a feketére festett a Kisfaludy gőzhajó
Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
1848-ban Garay János megírta az első, a Balatonról szóló verseskötetet Balatoni kagylókról címmel. Ez a mű tette a Balatont véglegesen a nemzeti identitás részévé.
” Ottan álltam Badacsonnak
Lejtőjén a szent helyen,
Hol a regék dalnokának
Áll hajléka a hegyen.
Ittam a forrás vizéből.
Mely csörögve serked itt;
Hippokrene bű-vizének
Véltem inni cseppjeit.”
(Garay János: Balatoni kagylókról)
Forrás: Arcanum
A következő, neoabszolutista korban az igen ellentmondásos, gróf Zichy Ferenc kezdeményezésére létrejött a Balatonszabályozó Társaság. Feladata volt megszervezni a mocsarakat kiszárítását, a déli part áradásoktól való védelmét, valamint a Duna és a Balaton közötti hajózható csatorna kialakítását – azaz megteremteni a Balaton végleges formáját.
A Balaton mai alakja egy vasútmérnöki bakinak köszönhető
– folytatta előadását Nyári Krisztián.
Ekkor kezdődött a Pest-Budát Nagykanizsával összekötő vasút építése.
A mérnökök a tervezésnél és a kivitelezésnél nem hallgattak a helyi lakosokra, akik mondták, hogy várjanak a kivitelezéssel, mert akkor épp nagyon alacsonyan volt a vízszint. Így történt, hogy
ártérre épült a vasútvonal első szakasza és az emelkedő vízszint a már elkészült pályaszakaszt többször megrongálta. 1862-ben a tavaszi jégzajlás helyenként kétméteres torlaszokat emelt és elakadt a vasúti forgalom.
Nagykanizsa, Ady Endre utca, vasútállomás 1930-as felvételen
Fotó: Fortepan/Szemere Ákos
A megoldást a Balaton vízszintjének csökkentése jelentette
A vasutat elbontani nem lehetett, mert túlságosan költséges lett volna, ezért úgy döntöttek, hogy csökkentik a Balaton vízszintjét. A lecsapolás mellett azonban az állandó vízszint biztosítására is szükség volt. Erre a Sió-csatorna volt a legalkalmasabb, amelynek a zalaiak nem örültek. Egy 1872-es balatonfüredi értekezleten azoknak, akik attól féltek, hogy a lecsapolás a tó végét jelenti,
Zich Ferenc megígérte, hogy eltűnnek a posványok és hogy virulni fog a „bájoló vidék”, hogy fellendül majd a mezőgazdaság és a kereskedelem
mert végre kiépítik a Duna és a Balaton közötti hajózható csatornát is.
A Balaton vízszintjének szabályozását a Sió-zslip 1863-as megnyitásával megoldották úgy, hogy a vasút érdekeit is figyelembe vették.
A vízszint ekkor csökkent 95 centimétert és alakultak ki a ma ismert keretei. Ehhez igazították az épített partfalakat és a strandokat, valamint ennek köszönhetően épülhetett ki a déli part is.
Megszületett a Balaton sziluettje és bekerült a kognitiv értéktárba. Ha a XIX. században a déli vasút mérnökei figyelembe veszik a helyiek tanácsait és nem ártérre építenek, akkor ma teljesen másképp nézne ki a Balaton térképe, hiszen jóval délebbre épült volna ki a vasút és a Balaton formája is egészen másmilyen lenne.
Zsilip a Sió-csatornán. A felvétel 1893-ban készült.
Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
Kezdetét vette a klasszikus balatoni fürdőkultúra
Az 1870-es években – épp a vasút kiépülésének köszönhetően is – kezdetét vette a klasszikus fürdőkultúra. Számos virágzó fürdőtelep jött létre a déli parton, ahol Siófok, Földvár, Boglár és Lelle is hívogatták a nyaralni vágyókat.
1900-ban Eötvös Károly Balatoni utazás címmel megírta azt az esszéregényt, amely egyfajta szerelmi vallomás volt a Balatonhoz és összegezte mindazt, amit a XIX. század kitalált a tóhoz kapcsolódóan. S hogy mennyire kialakulatlan volt még akkoriban a fürdőkultúra, azt az Eötvös és barátja közötti párbeszéd példázza a legjobban:
– Fürödtél te már a Balatonban? – kérdezte akkoriban egy barátja az írót.
– Fürdött manó, nem vagyok én bivaly, hogy pocsétába bújjak – felelte Eötvös Károly.
– Mert ehhez is változás kell. A strandoláshoz le kell vetkőzni. Ehhez változó társasági szabályok kellenek. Kell az, hogy férfiak és nők együtt fürödhetnek és láthatják egymást. És kell hozzá az is, hogy az úszás sportként megjelenjen az emberek életében – részletezte Nyári.
Balatonföldvár az 1900-as évek elején, háttérben a fürdőházak.
Fotó: Fortepan/Kurutz Márton
Balatonfüred az úri középosztály, Siófok a zsidó polgárság nyaralóhelye lett. Trianont követően a Balaton kiemelt turisztikai desztinációvá vált, az ötvenes évektől pedig a városi polgárság menekülési pontja lett.
Balatonfüredi fürdőház, úgynevezett hidegfürdő. A második világháborúban pusztult el.
Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum
Rengeteg író költözött a tóhoz, nyaraltak és alkottak is Balatonnál
Illyés Gyula Tihanyban, Németh László Sajkodon, Kodolányi János Balatonakarattyán telepedett le.
Illyés Gyula író, költő Tihanyban 1963-ban
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
– A szocializmus idején újabb árnyalattal bővült a Balaton jelentése: lángos, hekk, úttörő-tábor, vállalati üdülők, zimmer frei és persze Ötvös Csöpi – fogalmazott Nyári.
A XX. század második felében ismét felmerült, hogy változtatni kellene a Balaton képén.
Az 1960-as években felvetették, hogy jó lenne, ha Tapolcának is lenne saját Balaton-partja. Ehhez hatalmas földtömeget kellett volna mozgatni, mesterséges öblöt ásva ezzel egészen Tapolcáig.
Akkoriban újabb lecsapolási tervek is születtek. Pap János, Veszprém megye párttitkára kitalálta, hogy le kellene csapolni az egész Balatont és bevetni kukoricával. Majdnem sikerült is megvalósítania ezt az elképzelést.
– Ezekből a tervekből nem lett semmi, méghozzá azért, mert a Balaton mára elfoglalta a helyét a magyar kognitív térképen, amely nem enged efféle változtatásokat. A költők és a mérnökök egyöttműködése végérvényesen a magyar identitás részévé tette a Balatont. Nekünk azóta is a Balaton a riviéra – zárta gondolatait Nyári Krisztián.
:
Forrás: TEDxBalaton
Nyitókép: Balatonföldvár, strand a Kvassay-sétánynál 1955-ben
Fotó: Fortepan/Tóth Tibor
