Nagy balatoni tudósok is foglalkoztak a Balaton vízállásával, és a régészeti adatokkal szépen rekonstruálták, hogy mikor mekkora lehetett a víz szintje, a történelmi adatok pedig hitelesen alátámasztják amikor lecsapolták, vagy éppen feltöltötték a tó vizét.
A Balatont a Zala folyó táplálja, a felesleget pedig a Sió csatornán vezetik le a Dunába.
Háborús időszakokban – kelták inváziója, népvándorlás időszaka, tatárjárás, török hódítás – a Balaton átlagos vízszintje például legalább 5-8 méterrel a mai felett volt. A magas vízállás miatt egyes területeken hatalmas mocsarak alakultak ki, ahol az itt élők jól elbújhattak a háborús támadások elől.
Kis-Balaton, a Zala folyó medrének kialakításán dolgozó kotrógép 1928-ban
Fotó: Fortepan/Göcseji Múzeum
1968-ra Bendefy László részletes elméletet dolgozott ki a Balaton vízszintjének az utóbbi, közel 3000 évet átfogó időszakban végbement változásairól, amelyet több tanulmányban is közölt.
„A Balatonnak természetes hidrológiai egyensúlya a múltban a mainál jóval magasabb: 106,0—107,0 méter körüli tartós középvízszintet alakított ki. Ez természetesen a vízfelület nagyobbmérvű kiterjedésével járt; ebből viszont az következik, hogy a vízjáték a mainál lényegesen kisebb volt. A természetben található geomorfológiai és régészeti nyomok, valamint a történelmi feljegyzések levél- és térképtári adatainak segítségével a tó vízállásváltozásai eléggé részletesen felderíthetők. Bebizonyosodott, hogy a tavat a történelem előtti időkben, egészen az i. sz. III. század végéig, a klímaingadozások okozta kb. +1,5 m-es víz-szint ingadozásoktól eltekintve az említett magas vízállás jellemezte.
A római történetírás tanúsága szerint a tavat Galerius császár rendeletére i. sz. 294 körül lecsapolták. Ennek következtében a tó vízszintje kb. a mai szintre szállott alá. Az V. században a népvándorlás során nyugat felé előretörő népek a vízszintszabályozást biztosító műszaki berendezéseket tönkretették. Részben ezért, részben a X—XIV. sz. végéig, nálunk azonban a XVII. sz. végéig tartó transzgressziós periódus következtében a tó vízállása ismét megemelkedett.” (Forrás: Arcanum/Földrajzi értesítő, 1973)
Kép forrása: Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Ez lehet az oka annak, hogy
a középkorból fennmaradt összes oklevél Tihanyt, valamint az 1260–1263 közötti években írásba foglalt négy oklevél Szigligetet nem félszigetnek, hanem szigetnek titulálja. Cholnoky Jenő földrajzkutató és Lázár Gábor vázlata szerint pedig még Fonyód is szigetként emelkedett ki a vízből.
„Bizonyítékok vannak arra is, hogy a Tihanyi-félsziget nyakát még a régi időkben árokkal vágták át, és – a tó vízállásának emelkedésével – a félsziget szigetté változott. Ezt az árkot említi a Tihanyi apátság 1055-ben kelt alapító oklevele, első hű ábrázolása pedig Mikoviny Sámuel 1731. évi térképén látható. 1769-ben Müller Ignác, 1781-ben pedig Kultsár J. W. szintén rögzítette térképén. Az 1848-as szabadságharc idejében az árok még olyan állapotban volt, hogy egy Komárom felé vonuló honvéd-csapat azzal a céllal kezdte meg tisztogatását, hogy az ismét szigetté változtatott Tihanyban vethessék meg lábukat a császáriak ellen.” (Forrás: Arcanum/Földrajzi értesítő, 1973)
Lázár deák térképén, amely valamikor 1514 és 1528 között készült, Tihany egyértelműen sziget a Balatonban:
A Balaton legkorábbi ábrázolása a titokzatos Lázár deáktól
Forrás: Arcanum
„Bizonyosnak mondható, hogy a tó klimatikus okokból megemelkedett víz-állása a tatárjárás idejében nemcsak az árkot, hanem a tihanyi nyakat is nagyrészt el-öntötte. Kádánnak Fejérvár alól Aszófő tájára érkező serege ugyanis – 1242 telének végén – hasztalan kísérelte megostromolni Tihanyt, nem tudta bevenni azt, noha akkoriban egy nyomorúságos kolostor-épületen és a hozzá tartozó egyszerű templomon, valamint a jobbágyok putrijain kívül semmi egyéb épület sem volt a szigeten. Az ostrom sikertelensége csakis azzal magyarázható, hogy a félsziget nyakát 1242 telén jéghártyával takart vastag iszap borította.” (Forrás: Arcanum/Földrajzi értesítő, 1973)
A Sió-csatornát 1863-ban nyitották meg, és ezzel a tó vízszintjét nagyjából egyensúlyban tudják tartani. Vagyis a XIX. század végétől olyan és akkora a Balaton, amilyennek ma ismerjük.
A Sió-csatorna építése, medervonal kitűzés 1900-ban
Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/BAHART Archívum
A balatoni szigetek legendája tehát nem is legenda, hanem földrajzi tény, mégha a vízszint növekevő és csökkenő játékának következménye volt is.
A fejrefordult Balatonról olvastál már?
Nyitókép forrása: Digitális Képarchívum
