likeBalaton.hu | 2024.05.03. 06:00
Merül a kanál és habzik a sör az új történelmi- és gasztrofesztiválon a Badacsony lábánál
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a városban az I. Tomaj Lakomáját, egy Magyarországon teljesen egyedülálló történelmi- és gasztrofesztivált.

Az esemény 2 napja alatt az érdeklődők megismerkedhetnek a névadó Tomaj nemzetség történelmével, életformájával és gasztronómiájával, részt vehetnek középkori lakomán, lovasíjászati és harcászati bemutatón, jelmezes felvonuláson, valamint megelevenedik Tomaj jurtája és háztartása, egybekötve egy korabeli vásárral. A régi, hagyományos kézműves mesterségek munkájába is bepillanthatunk: agyag edények, nemezelés, lábbeli készítés, kovácsműhely, íjkészítés, korabeli viseletek, ötvösmunkák, kerámiák, bőrdíszműves mesterségek bemutatójára is sor kerül, illetve a termékeket meg is vásárolhatjuk. Sólyomröptetéssel, gólyalábasok műsorával, gyerekjátékokkal, utcazenével, korabeli táncok tanulásával is várják az érdeklődőket!

Fotó: Badacsony Press

– Ha csak nézelődni és ízlelgetni lesz kedve az érdeklődőknek, azt is megtehetik majd, hiszen Szent István korabeli, Tomaj nemzetségbéli ételek és italok sokaságával vár az I. Tomaj Lakomája: megtudhatjuk milyen ízű a kumisz, ehetünk áldost (a gulyás őse) és kóstolhatunk üstönyt (az ősi pörkölt), esetleg nyárson sült ürü-, valamint vaddisznócombbal űzhetjük el éhségünket – tájékoztatott Kulcsár-Székely Attila, a szervező Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézményének igazgatója.

Az Etyeki Sörmanufaktúra kifejezetten erre az alkalomra elkészíti a fesztivál exkluzív Tomaj nevű sörét, a Borbély Családi Pincészet Tomaj elnevezésű borával, a Férhezli család pedig természetes alapanyagú szörpökkel készül a vendégek fogadására és itatására.

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak. Színpadra lép a Hollóének Hungarica és a Bordó Sárkány együttesek.

Május 4-én, szombaton, 15 órakor, a fesztivál programja keretében, Dr. Navracsics Tibor miniszter Úr és Krisztin N. László polgármester Úr vezetésével, Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felavatja a nemrég teljeskörűen felújított badacsonytomaji Fő utcát, ami a fesztivál helyszíneként is szolgál.

Az esemény ingyenesen látogatható!

Az idén 20 éve város Badacsonytomaj sok szeretettel várja az érdeklődőket 2024. május 3-án, pénteken a középkori életformáról és gasztronómiáról szóló rendhagyó történelmi beszélgetésekre, majd május 4-én, szombaton a Tájház udvarba és a Fő utcába a Tomaj vezér udvarában tartandó mulatságra és vásárba.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Nyitókép: Badacsony Press

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva