likeBalaton.hu | 2022.05.08. 08:00
Mesebeli Balaton: bringatúra a sárkányhoz, a szűzhöz és a sellőhöz
A Balatont legendás történetek is övezik. Fedezd fel te is bringával a mesés helyszíneket.

Bringával a legendák között: Balatoni hegyek és szüzek

A Balaton északi részén található egy több, mint harminc méter hosszú és tíz méter mély üreg, ahova földi halandók be sem juthatnak. Nem is lenne kellemes, hisz’ a forró napokban is fagyos és jeges a barlang, frappánsan Jégbarlang is a neve, ahol a nép ajkán született történet szerint sárkányok is éltek. A hatalmas, mitikus lényeket pedig ki más, mint Sárkányölő Szent György győzte le, akiről a nevét kapta a Szent György-hegy. Egy másik történet szerint

a Sárkány-lik lakója egy termetes sárkány volt, aki évente egy-egy szép szűz leányt követelt magának.

Mígcsak egyszer elmaradt a sárkány, senki sem tudta, mi történt vele. Addig-addig tanakodtak a környékbeliek, míg be nem lopakodtak a barlangba és látták, hogy a sárkány nagyon beteg. S hogy miért, miért nem, az emberek megsajnálták az óriás gyíkot, ápolgatták, gyógyítgatták. Mikor a sárkány felépült, azzal köszönte meg az emberek jótettét, hogy letett a szűzlányokról, s így békésen éltek egymás mellett.

A sárkány végül a barlangban pusztult el és abban a pillanatban, amint kilehelte lelkét, a barlang csupa jéggé változott.

Egész estés szélesvásznú, napfelkeltéig tartó kalandozás és borozás vár rád a Szent György-hegyen.

A Szent-György-hegyi, Oroszlánfejű kútról itt olvashatsz.

A Szent György-hegy titokzatos remetalakját ismered? Nézd meg itt a hátborzongató hely képeit.

Hódítsd meg a hegyet
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

A badacsonyi vulkán és a sellő titkaira is fény derül a bringatúrán

A következő legendával nem megyünk nagyon messze, csupán a Badacsonyig. Újabb hegy tehát és egy újabb leány, ezúttal azonban egy lángoló szerelmes történet, ami arra az időre nyúlik vissza, amikor a Badacsony még aktív tűzhányó volt. A hegy ura pedig egy balzsamos nyári délutánon meglátott a vízben egy gyönyörű leányt és szíve azonnal lángra gyúlt. A csodaszép sellő felbukkant a habokból, vidáman úszkált és pancsolt, majd újból eltűnt a hullámok között. Amikor lemerült a víz alá, a hegy ura utána vetette magát akkora csobbanással, hogy

a felfröccsenő víz kioltotta a vulkánt. Így most minden veszély nélkül bringázhatunk itt is.

Remek hétvégi program a badacsonyi tűzgyűrű-tanösvényen tett túra is

Valóban a nagy Pán teremtette a Badacsonyt? Van tudományos magyarázat a hegy keletkezésére? Hogyan alakultak ki a kőtengerek, a bazaltorgonák? Azt is megtudhatod, milyen volt a bazalt bányászat és mik voltak a kőzetek felhasználásának módjai.

A program részletei itt.

Az örök Badacsony
Fotó: Mihály Szilvia

 

Tudj meg mindent a balatoni brigázásról folyamatosan frissülő BRINGA ROVATUNKBÓL.

A Balaton a legvonzóbb kerékpáros túraútvonal hazánkban, és folyamatosan újabb izgalmas élményeket tartogat a bringázók számára. A BalatonBike365.hu weboldal és a BB365 applikáció, a magyar tenger körüli bringaútról több helyen lekanyarodva, számos kitérő úton vezeti a kerékpárosokat eddig akár ismeretlen túrákra.

 

Nyitókép: BalatonBike365 hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva