vg.hu | 2022.11.05. 12:00
Budapesti átlagárak fölött keltek el a balatoni lakások
Nominálisan 24 százalékos volt a második negyedévben mért éves szintű lakásár-emelkedés.

Megjelent ma a KSH Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2022. II. negyedév című kiadványa, amelynek adatai alapján 2021-ben 161 ezer lakás cserélt gazdát, ezzel a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet is kissé felülmúlta. A lakásárak 2021-ben felgyorsult emelkedése 2022-ben is folytatódott.

A lakáspiaci árak alakulása

Idén, az első negyedévben a használt lakások 8,9, az újak 6,6 százalékkal, a második negyedévben 6,3, illetve 3,3 százalékkal kerültek többe. A külföldiek magyarországi lakásvásárlásainak száma szintén nőtt, de nem érte el a járvány előtti szintet.

Az előző év azonos időszakához mért lakásár-emelkedés nominális értéke a második negyedévben 24 százalék volt.

Az új lakások piacán a nagyvárosok, a használtakén a kisebb települések dominálnak. 2021-ben a lakáseladások száma általában emelkedett, érdemi növekedés azonban csak a nagyobb városokban mutatható ki a járvány előttihez viszonyítva.

 

 

Budapesten mind a használt, mind az új lakások piaca bővült, az előbbi 13 százalékkal, az utóbbi 43 százalékkal. Ezek eladási többlete együtt a teljes lakáspiac 16 százalékos növekedését eredményezte a járvány előtti, 2019. évhez képest.

A megyeszékhelyeken eladott új lakások száma nem érte el a 2019-es szintet, a forgalom 4 százalékos növekedését ott a használtlakás-piac adta.

A kisebb városokban éves szinten nőtt a forgalom, de az emelkedés ellenére az új és a használt lakások tranzakciószáma elmaradt a 2019. évitől.

A falvakban az eladások száma mindkét részpiacon csekély mértékben nőtt, az összes eladás 1 százalékkal több volt a 2019. évinél.

Tavaly 11,2 ezer új lakást értékesítettek magánszemélyeknek. Az idei első fél évben eladott új lakások közül eddig alig 2 ezer adatai állnak a KSH rendelkezésére – jelezték a kiadványban.

Budapesten – az eddig feldolgozott tranzakciók szerint – az új lakások átlagos ára 47,8 millió forint volt, ami 1,8 millióval több, mint 2021-ben.

Az átlagos négyzetméterár 85 ezer forinttal nőtt 2021 átlagához képest, miután elérte a 804 ezer forintot.

Budapesten a fajlagos ár átlaga meghaladta az 1 millió forintot, ez 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben a megyeszékhelyek és a kisebb városok átlagos újlakás-ára egyaránt 18 százalékkal nőtt.

Már nemcsak a VII., hanem a nagy lakásprojekteknek helyet adó VIII., IX., XI. és XIII. kerületben is 1 millió forint fölötti, esetenként azt is jelentősen meghaladó volt az új lakások négyzetméterára.

20201004 Budapest Koronavírus-járvány Covid 19Fotó Bach Máté (BPM)Magyar Nemzet, Eladó lakás Vírus Illusztráció. 20201004 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet
Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

 

Még drasztikusabban emelkedtek az árak vidéken: a megyeszékhelyek és a kisebb városok átlagos újlakás-ára egyaránt 18 százalékkal haladta meg a 2021. évit.

Ugrásszerű volt a drágulás Debrecenben, Győrben, Szegeden és Siófokon, az utóbbi településen az árak már utolérték a fővárosiakat. Ugyanakkor Nyíregyházán a fajlagos ár még nem érte el az 500 ezer forintot.

A használt lakások négyzetméterára a 2021. évi átlagos 339 ezer forintról 380 ezer forintra emelkedett.

Budapesten egy lakás átlagosan 43,4 millió forintba került, 3 millió forinttal többe, mint 2021-ben.

A fajlagos ár 692 ezer forintról 796 ezer forintra emelkedett.

A járvány utáni fokozott érdeklődés miatt átmenetileg a családi házak ára emelkedett gyorsabban (2021-ben 18 százalékkal), 2022-ben azonban már leginkább a panelek drágultak (19 százalék), a többi lakástípus ára 13 százalékkal lett magasabb.

A megyeszékhelyeken egy használt lakás átlagos ára 23,5 millió forintról 27,5 millió forintra, az 1 négyzetméterre jutó ár 369 ezer forintról 448 ezer forintra emelkedett.

A legdrágább megyeszékhelyek rendre Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár, a sort most is Salgótarján zárja 199 ezer forintos fajlagos árral.

A balatoni agglomerációban a 2021. évi 42,4 millió forintról 48,3 millió forintra – a budapesti átlagár fölé – emelkedett a használt lakások ára. A fajlagos ár megközelítette a 600 ezer forintot.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is lejuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: vg.hu
Nyitókép: pixabay

 



 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva