2020.03.09. 06:00
Ingyenes komolyzenei fesztiválsorozat a Balaton körül
Friss hír: ELMARAD! Klasszikus zene és dzsesszkoncertek, előadások és közös éneklés is várja a közönséget március 16. és 22. között a Bach Mindenkinek Fesztivál ingyenes programjain.

A programok – amelyek között kiállítások, mesterkurzus és verseny is szerepel – a hangversenytermek mellett mintegy 80 templomban, 50 iskolában és 20 kórházban várják a közönséget – mondta el Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató. Az idei fesztiválon a közönség a Magyar Gyermekmentő Alapítvány lélegeztetőgép-vásárlását támogathatja adományaival.

Programok a Balaton körül, melyek központi témája Bach lesz:

Március 17-án 18:00-tól a keszthelyi Festetics György Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában a Bach és a hangszeres kamarazene című programon vehetünk részt.

Március 17-én 18:00-tól Veszprémben a Csermák Antal Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskolában a Bach Mindenkinek Veszprémben című programon vehetünk részt. Közreműködnek: az intézmény tanárai és növendékei.

Március 19-én Hévízen 15:00-kor, az MH Egészségügyi Központban Zenével a gyógyulásért címmel Szakács Zoltán zongorakoncertjén vehetünk részt.

Március 20-án 17:00-kor a balatonfüredi evangélikus templomban Küronya Veronika, Pituj Sára, Laufer Zoltán és Kővári Péter részvételével rendeznek hangversenyt.

Március 21-én Kapolcson 10:00-tól a Molnár Házban Kézművesek völgye nemez foglalkozás Bach muzsikával címmel vezet foglalkozást Kövecses Mónika.

Szintén március 21-én 16:30-kor a Tihanyi Apátságban ad orgonakoncertet Kővári Péter, az apátság zenei igazgatója, és Kiss Zsolt, aki a Pannonhalmi Bazilikából érkezik ez alkalomból.

Március 22-én, szintén Kapolcson 13:30-tól zenés szentmisét tartanak a Szentháromság templomban.

Március 22-én Szentgálon 10:00-tól a református templomban lesz zenés istentisztelet, Igét hirdet és orgonán játszik Kovács Botond Árpád református lelkipásztor.

Március 22-én 10:00-tól Taliándörögdön a katolikus templomban lesz különleges zenés istentisztelet.

Március 22-én Vigántpetenden a Keresztelő Szent János-templomban 12:30-tól tartanak egyedi, zenés szentmisét.

 

 

A koncerteknek egyebek mellett a Müpa, a Gödöllői Királyi Kastély, az Eiffel Műhelyház, a budapesti Kálvin tér, a Debreceni Zenede és a kőszegi Fő tér, valamint a határon túl többek között Nagyvárad, Szabadka, Ungvár és Párkány terei, intézményei adnak otthont.

A Kálvin téri református templomban koráléneklésen vehetnek részt az érdeklődők, a négyszólamú művek fúvós zenekari kísérettel szólalnak meg. Közreműködik a Nemzeti Énekkar és a Budapesti Helyőrség Zenekara.

A Müpa 17 programot kínál a fesztiválon, köztük klasszikus zenei és dzsesszkoncerteket, kiállítást és zenetörténeti előadást is – közölte Gaál Judit, a Müpa vezető művészeti titkára. Hozzátette, hogy a programokat a műfaji sokszínűség jellemzi, fellép mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, a Zeneakadémia hallgatói és a Magyar Honvédség Központi Zenekara.

Herboly Domonkos, az MNF Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. főigazgatója felhívta a figyelmet az Apa és fia című koncertre, amelyen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Johann Sebastian Bach III. és IV. Brandenburgi versenyét, valamint Carl Philipp Emanuel Bach a-moll csellóversenyét adja elő március 21-én a Müpában.

A 2015-ben indított Bach Mindenkinek Fesztivál Johann Sebastian Bach születésének (1685. március 21.) évfordulója előtt tiszteleg.

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva