veol.hu/B. Virág Rita | 2020.06.13. 11:00
Nem sikerült a rekord megdöntése, mégsincs bennük hiányérzet
Nincs nagy mellényünk, csak vizes mentőmellényünk. Szorgalmasak vagyunk, szeretnénk még tovább fejlődni és várjuk az újabb lehetőséget - nyilatkozta a Veolnak Varga Lajos, a Nelson Flottalízing Flaar 26 RR csapatvezetője a Keszthely–Kenese, a Balaton hosszanti átvitorlázásának rekordkísérletét követően.

Mióta világ a világ, azóta igyekeznek az emberek különböző rekordokat felállítani. Így van ez természetesen a Balatonnál is, ahol a vitorlázás hőskorában számtalan ötlet számtalan érdekes csúcsot eredményezett. Még 1921-ben találták ki a tó hosszanti átvitorlázását, a KeszthelyKenese távon, amelyet azóta számtalan sportember próbált meg minél rövidebb idő alatt teljesíteni.

Az egyik – nyolc éven át fennálló – csúcs a Majthényi Szabolcs sokszoros FD-világbajnok kormányozta Fantomasso ideje volt, ekkor 3:41 óra alatt sikerült a távot megtenni még 2007-ben. Aztán 2015-ben a Nelson 3:19 órára javította a csúcsot egy szeles novemberi éjszakán.

(Fotó: Cserta Gábor)

Most Varga Lajos társaival, Lillik Ákossal, Rauschenberger Miklóssal és Pécsváradi Ákossal ismét nekiveselkedett a távnak.
– Ahhoz, hogy ismét kísérletet tehettünk a rekord megdöntésére, tucatnyi szakember csapatmunkájára volt szükség. A parton napokig készítették fel a hajót, külön köszönet a hajóépítőknek, akik a különböző kisebb-nagyobb változtatásokat végrehajtották, aztán ott vannak a kísérőink, és nem utolsósorban a legénység – kezdte Varga Lajos, a Flaar RR 26 egyik kormányosa.
A Balatonfüredi Yacht Club (BYC) elnökségi tagja kitért rá, hetek óta figyelték a meteorológiai előrejelzéseket és olyan napot kerestek, amikor az északkeleti, vagy délnyugati szélben úgymond vágtatni lehet a hajóval.

(Fotó: Cserta Gábor)

– Most egy délnyugati huszonöt csomós széllökéseket hozó napot választottunk ki. A legideálisabb az, amikor a szél a Balaton tengelyével 165 fokos szöget zár be, ilyenkor lehet a leggyorsabban haladni a bőszeles vitorlákkal. Azonban ezúttal a szél tengelyből fújt, hátulról jött a szél, így viszont nem tudtunk egyenesen haladni, állandóan fordulókra kényszerültünk – magyarázta a vitorlázó.

Hozzátette még, egy-egy ilyen front előtt négy órával általában a Balaton „olajossá” válik, teljes szélcsend, tükör- sima vízfelület jellemző, ám most elmaradt, erős szél fújt, és emiatt komoly hullámzás alakult ki az indulás idejére.

(Fotó: Cserta Gábor)

– Az extrém hullámok és a kényszerű fordulások miatt vagy ötször–hatszor felélesedett és eldőlt a hajó. Rutinosak vagyunk, nem ijedünk meg az ilyen helyzetekben, de ez komoly időveszteséget jelentett. A Tihanyi–csőhöz 2:16 óra alatt értünk el, s úgy véltük, a hátralévő 1:03 óra alatt már nem érhetjük el Kenesét, ezért Balatonfüreden kikötöttünk – mondta a hajós.

Varga Lajos úgy fogalmazott, borzasztóan élvezték a vitorlázást és az adrenalinlöketet, amit kaptak. Már nagyon hiányzott nekik a karantén-időszakban, és nincs bennük hiányérzet amiatt, hogy nem sikerült a csúcsdöntés.
A kormányos elmondta, hajójuk, a Nelson Flottalízing egész nyáron „üzemben lesz”, s bár a nagy külföldi tókerülőkön, amelyen hagyományosan részt szoktak venni – a Garda- és a Genfi-tavon – most nem vesznek részt, ettől függetlenül rengeteg feladat vár rájuk.

(Fotó: Cserta Gábor)

Legutóbb például részt vettek az év első hivatalos vitorlásversenyén, az Ezüst szalagon, ahol a 8 méteres Open Fleet kategóriában a második helyen zártak, összetettben pedig több katamaránt is beelőzve az előkelő tizenharmadik helyen értek célba.

– A Keszthely–Kenese távon hagyományosan a szóló, vagyis az egyedüli, illetve a négykezes, páros versenyeket is megrendezik Fa Nándor által kialakított versenyszabályok alapján, valamint a szóló Balaton-kerülés is egyre több hajósnak izgalmas kihívást jelentő erőpróba – mesélte Varga Lajos. – Csapattársunk, Lillik Ákos tavaly mindkét említett szólóviadalt megnyerte, s az a tervünk, hogy az idén is őt indítjuk a hajóval ezeken a versenyeken. Természetesen a Kékszalagon is szeretnénk részt venni, az előző évben kategóriánkban második helyen végeztünk a Tantál mögött, most szívesen visszavágnánk. Ezeken kívül még számos verseny vár ránk itthon, a bőség zavarában szenvedünk. Persze a csúcsdöntésről sem tettünk le, folyamatosan figyeljük az időjárást, és ha alkalmas lesz, újra nekivágunk.

(Fotó: Cserta Gábor)

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva