Krausz Andrea | 2019.12.27. 12:13
Pörköltet főznek, majd kihajóznak a Szilveszteri Regatta résztvevői Balatonlellén
Vitorlásversennyel búcsúztatják az óévet Balatonlellén. Rekordnevezésre számítanak a VII. Szilveszteri Regattán, melyen amatőrök és profik is részt vehetnek, ráadásul az időjárás is kegyes lesz. Az előrejelzések szerint az év utolsó napjáig nem fagy be a Balaton.

Hét évvel ezelőtt épp egy szilveszteri verseny ötletével indult el a téli regatták története. Akkor még sokan úgy tekintettek a kezdeményezésre, mint valami őrült gondolatra, ma viszont egyre többen vállalkoznak arra, hogy hidegben is megméretik magukat.

Tóth Balázs, a téli versenyek ötletgazdája, a rendezvénynek helyet adó BL YachtClub vezetője ezzel is szeretné bebizonyítani, hogy a Balaton egész éven át élvezhető. Mint mondta, még a kikötőkben lévő vékony jég sem okozhat gondot a verseny lebonyolításában.

Február 9-én, a Farsangi Regattán bebizonyítottuk, hogy egy vékony jégréteg mellett is ki lehet a versenyzőket engedni a tóra. Most mát tisztán látszik az előrejelzésekből, hogy szilveszterkor hideg lesz, de a Balaton csobogni fog – emelte ki Tóth Balázs. – Hasonló indulószámmal számolunk, mint a Mikulás Regattán, ahol 22 egység állt rajthoz. Ezúttal is csak open kategóriában lehet indulni, ami azt jelenti, hogy csak saját hajóval lehet versenyezni, nem áll már rendelkezésre bérelhető flotta – magyarázta az ötletgazda.

Tavaly így zajlott a verseny:

December 30-án elindul a buli Balatonlellén, ugyanis ezúttal is megrendezik a hagyományos pörköltfőző versenyt, melyen vitorlásversenyzők is rendszeresen fakanalat ragadnak, másnap pedig már a vízen mérettetik meg magukat. Tóth Balázs szerint a szervezők mindig azt gondolják, hogy ez egy buliverseny, de a vitorlázók rendszerint vérre menő küzdelmet folytatnak.

Amúgy vérre megy a küzdelem (Fotó: Sonline.hu)

– Bármi előfordulhat, volt már óvás is. A Mikulás Regattán például a profik között mókából elindult egy amatőr csapat, akik a yardstick számítás szerint bejöttek a harmadik helyre. Nem is hitték volna, hogy így lesz. Az egyik csapattagot a szaunából úgy kellett kirángatni, köntösben állt fel a dobogóra. A célunk tényleg az, hogy mindenki jól érezze magát – mondta Tóth Balázs, aki hozzátette, hogy ezúttal jótékonysági akció is csatlakozik a rendezvényhez. – Egy keszthelyi anyuka egyedül maradt egy beteg kisgyerekkel és önhibáján kívül nagyon rossz körülmények közé került. Az a tét, hogy a házukat meg tudják-e tartani, ami az egyetlen biztos pont az életükben. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával közösen azt találtuk ki, hogy minden egyes csapat nevezési díjából ezer forintot utalunk át az anyukának.

Tavaly is népes volt a mezőny (Fotó: Sonline.hu)

Szilveszterkor egyébként folyamatosan közlekedik Luszi, a Balaton első egész évben működő hajójárata, amely 10 és 16 óra között minden órában kifut a BL YachtClub kikötőjéből. A vendégek élvezhetik a téli Balaton szépségét, megnézhetik a verseny mezőnyét, és megkóstolhatják a Garamvári szőlőbirtok pezsgőit. Az év utolsó napján is lehet korcsolyázni és akár csobbanhatunk is a tóban, miután izzadtuk egy jót a jégpálya mellett felállított panorámás szaunában.

Krausz Andrea
Nyitókép: Sonline.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva