A kaposvári születésű Szári Zsolt gyerekkorának szinte minden nyarát a fonyódi Szúnyogszigeten töltötte a nagyszülőknél. Nagyapja a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnökeként bérelte azt a Balaton-parti helyet, ahol az unoka az egykori horgászházikóból otthont épített magának. Édesapjától, nagyapjától és a fonyódi öreg horgászoktól leste el a pecázás fortélyait, később pedig kialakította saját technológiáját, amellyel számos nagy halat fogott ki a magyar tengerből.
A halgazdálkodási cég székházában lévő irodájában rengeteg horgásztrófea köszönti a belépőt. Szári Zsolt nem számolta még meg a kupákat, nem is érdekes számára a mennyiség, de még otthon is maradt jó pár. A hetvenes évektől kezdve versenyzett kaposvári színekben, háromszor volt válogatott kerettag, de világbajnokságra, Európa-bajnokságra nem jutott ki. Viszont a versenyzés során a Deseda és a Balaton mellett megismerhette a Dunát, a Tiszát, a holtágakat és a Velencei tavat.
Horgászversenyek trófeái Szári Zsolt irodájában (Fotó: Krausz Andrea)
Halászati szakmérnök lett, pedig volt egy gyerekkori álma: hajózni a tengeren. Ez akkoriban amiatt nem jött össze, mert szemüveges volt, de az állatok szeretete miatt nem bánja, hogy így alakult. Horgász- és vadásztémájú írásaival díjakat is nyert. A költő, író, publicista, irodalmi szerkesztő Zsirai László szerint a horgász és vadásztörténeteket eszközként használja fel az emberi viszonyok ábrázolásához. A 2020-as FeHoVa kiállításon mutatták be negyedik kötetét, az Ave, Pelso-t.
– Mikor vált életének szerves részévé az írás?
– Már gyerekkoromban is írogattam, az iskolában szerettem a magyart. Néhány évvel ezelőtt találtam rá 55 gépelt oldalra, amelyeket tizenévesen jegyeztem le. Már el is feledkeztem róluk. Aztán 2004-ben írtam egy vadásznovellát egy barátom kérésére, és elküldtem egy szerkesztőnek. A költő, író, Zsirai Lászlónak az én művem tetszett a legjobban az egész vadászati antológiában, pedig neves kortárs vadász szerzők is szerepeltek a válogatásban. Az ő biztatására kezdtem el horgásztörténeteket írogatni. 13 évvel ezelőtt a Magyar Horgász irodalmi pályázatán díjakat is nyertem. 2013-ban a Nimród újság, 2019-ben pedig a Vadász újság pályázatát nyertem meg. Ez arra ösztökélt, hogy saját köteteket is megvalósítsak.
2020-ban jelent meg az Ave, Pelso (Fotó: Krausz Andrea)
– Úgy tudom, hogy már a megjelenésekor nagy siker volt a legújabb könyve.
– Nagyon vártam ezt a könyvet, nincs annál szebb pillanat, mint amikor a nyomdából kijön, kinyitja az ember, és beleszagol. Mert a könyvnek speciális illata van, amivel én gyerekkoromban aludtam és keltem. Az első könyvem a Robin Hood kalandjai volt, de utána hamar áttértem Fekete Istvánra. Sajnálom, hogy a mai generáció keveset olvas, mert ez egy teljesen más megközelítése a történeteknek, mint a képi. Ez utóbbi kényelmesebb, amaz a kényelmetlenebb, mert szellemileg megterhelőbb figyelni a sorok közé szőtt mondanivalóra. Mindenesetre biztató, hogy az olvasóktól sorra kapom a visszajelzéseket. Ismeretlenül is sokan megköszönik, hogy a könyv felidézte a gyerekkorukat, vagy a régi szép emlékeket. Ez többet ér mindennél.
– Az 500 oldalas Ave, Pelso után vannak már új tervek?
– Most inkább a vadászati témájú dolgokkal szeretnék foglalkozni. 1991 óta vadászom és bőséges mennyiségű megírni való sztorival rendelkezem. Meglepő, hogy a hatvanezres magyar vadászközösség sokkal igényesebb az irodalmi alkotásokat tekintve, mint a horgászok ötszázezres tábora. Amíg a vadászoknál egy évben 6-8 kötet is elkészül, addig a horgászoknál egy-kettő.
Szári Zsolt vadásznovellákat is ír (Fotó: Krausz Andrea)
– Mennyit változott a 70-es évekbeli gyerekkori balatoni horgászat a mostani időszakhoz képest?
– Össze se lehet hasonlítani, rengeteget változott a horgászati környezet. Az eszközökben iszonyatos fejlődés történt. Ma már űrtechnológiából származó anyagokból készült botokkal, lézerrel hegyezett horgokkal horgászunk. Abban az időben pedig gyakorlatilag bambusz botot, tároló orsót, vagy éppen olyan horgot, felszerelést használtunk, ami épp kapható volt. Amikor gyerek voltam, vágyakozva néztem a nagy süllőkre, pontyokra. Most már mindent megfogtam.
– A hal a kedvenc állata?
– Mindenféle állatot nagyon szeretek. A Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskolában, majd a Kaposvári Főiskolán (ma egyetem) azt tanították, hogy egy állatot vagy szeretni lehet, vagy megölni. A sertés, tyúk, hal az utóbbi kategóriába tartozik, de én azt mondom, hogy párhuzamosan a kettő is működik. Én is hazaviszek halat a partról, mert szeretjük fogyasztani, de ahogy öregszem egyre inkább visszaengedem őket a Balatonba. A házi kedvencek, kutyák, macskák gyakorlatilag családtagnak tekinthetők. Volt egyszer egy kutyám. Olyan traumát okozott az elvesztése, hogy több kutya nekem már nem kell…
– Érzékeny embernek tűnik, amit az íráshoz való viszonya is bizonyít.
– A kérdés az, hogy az ember mit mutat meg ebből. A vadászokat megbélyegzik, hogy gyilkolnak, vagy élvezetből végzik tevékenységüket, de ez nem így van. Ez egy teljesen másfajta intellektuális közeg, amit én se értettem meg, amíg nem kerültem bele. A horgászat is ilyen dolog, bár ezen a területen is vannak, akikben fel sem merül, hogy például fájdalmat vagy stresszt okozhat a halnak. Ezek érzelmi dolgok. Van, aki átsiklik felette, jómagam már egyre nehezebben. Ahogy öregszik az ember, már érez egyfajta szánalmat, ami fiatalabb korban nem volt. Ez már a korral jár.
A Balaton és a pecázás már gyerekkorában is elvarázsolta (Fotó: Szári Zsolt gyűjteményéből)
– Beszéljünk egy kicsit a ma már horgászati tevékenységet összehangoló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-ről. A cég vezetése milyen feladatokat jelent az ön számára, milyen dolgokat szeretne megvalósítani?
– 1988-ban kezdtem dolgozni a cégnél, közben volt egy tíz éves szünet, amikor a magánszférában helyezkedtem el. Nagy kihívás volt hét évvel ezelőtt, amikor felkértek erre a feladatra, soha nem is számítottam ilyenre az életemben. Furcsa érzés volt leülni azokkal a kollégákkal szemben, akikkel 16 éven át dolgoztam. A legfontosabb célom, hogy a Balaton mind jobban horgászkezelésű vízzé váljon. Fontosnak tartom, hogy az igazgató ne csak eredményes, hanem jó vezető is legyen, munkatársaival jó kapcsolatot tudjon kialakítani, mert az ő vállukon nyugszik a vezető megítélése is.
2009-re gyakorlatilag csődbe ment ennek a cégnek az elődje, elkerültek innen a halastavak. Rengeteg munkánk van abban, hogy egy 2019-es döntés szerint végre vagyonkezelésbe kaptuk a régi tógazdaságainkat. Büszkék lehetünk a keszthelyi horgászcentrum megépítésére, látjuk a pontyállomány fejlődését. Megvalósult a mobil halrács a Nyugati-övcsatornán, most pedig élőhelyet fejlesztünk a süllők számára.
– Ha önön múlna, milyen lenne a Balaton a jövőben?
– Próbálnám konzerválni ebben az állapotában, ahogy most van, és amerre most tart. Talán tovább nem tisztul a víz, mert már így is elég tiszta. Nyilván komplexen kell a Balatonra tekinteni, legkevésbé “halas szemmel”, mert most leginkább a hajózás, a fürdőzés, a turisztika játssza a főszerepet. Ennek a többszörösnek kell együttműködnie, együtt dolgozni annak érdekében, hogy jó legyen mindenki számára. Persze teljes összhangot nem lehet teremteni, mert ami jó a vitorlázóknak, az nem biztos, hogy jó a fürdőzőnek, vagy a horgászoknak. És fordítva. Tehát ezek között kell lavírozni nekünk halgazdálkodóknak is.
Ilyen szép süllőket is lehet fogni Balatonkenesénél (Fotó: szári Zsolt gyűjteményéből)
– A Balaton milyen hatással van az életére?
– Hazafelé menet, a balatonszemesi tetőn megpillantva a tanúhegyeket, megnyugszom, hogy itthon vagyok. Sokat jelentenek a barátokkal közös sütögetések, bográcsforgatások, de elvagyok magamban a barackfáim között, a teleki pincémnél is. A legjobb érzés, ha egymagam lehetek a Balatonon. Ott vagyok a vízen a csónakomban, szinte meg tudom érinteni, rajta vagyok a hátán, beszívom magamba az illatát, mert a víznek is van illata. A halfogás gyakorlatilag már másodlagos történet. Ha fogok jó, ha nem, az se baj.
Kép, szöveg: Krausz Andrea
Régi fotók: Szári Zsolt gyűjteményéből
