A magyar líra egyik legellentmondásosabb személyisége volt a mára már méltán klasszikussá váló költő. Egész életében a pontosságra, példaértékűségre és rendre törekedett: kiváló tanuló, mintakatona és a legapróbb részletekre is kényesen ügyelő újságszerkesztő volt, aki még a verseit is négyzetrácsos füzetbe szerette írni, és aki mégis a kicsapongásairól, különböző nőkkel való kapcsolatairól, feleségéhez írt kegyetlenül őszinte költeményeiről vagy ellentmondásos közéleti állásfoglalásairól legalább annyira híres, mint remek műfordítói munkáiról vagy a Tücsökzene csodálatos szövegeiről.
Igaz, ez az ellentmondás csak látszólagos. A Szabó Lőrinc-szöveg a szélsőségek ütköztetésével keresi a harmóniát, és gyakran azért mutatja fel a hiányt, hogy a teljesség felé orientálja a gondolatokat. Merész, nyílt, éles, provokatív és gyönyörű költészet ez. Nehéz. Pont annyira súlyos, mint amennyire az volt a költő élete és a korszak maga.
Bár Szabó Lőrinc nem tudott úszni, a Balaton egész életének meghatározó helyszíne volt. Már a húszas-harmincas években gyakran látogatott Balatonföldvárra, egyik támogatójának és barátjának, Graf Ferencnek a villájába, aztán a II. világháború után a Siófokon, Fonyódon és Balatonbogláron látták többször vendégül a költőt.
Az északi-parti települések közül Ábrahámhegyen – Bernáth Aurél képzőművész villájában –, és Balatonfüreden alkotott sokat a költő, mégis, ha ki kell emelnünk egy balatoni helyszínt, amely a legmeghatározóbb Szabó Lőrinc életének utolsó időszakában, mindenképpen Tihanyt kell megemlítenünk. Itt készült A huszonhatodik év című kötet szonettjeinek jelentős része, számos műfordítás és a Tücsökzene befejező darabja is.
Szabó Lőrinc számára a Balaton nem feltétlenül a kikapcsolódást és a szórakozást jelentette. Ő dolgozni, alkotni járt a magyar tenger partjára. A tó látványa, és a természet szépségére való rácsodálkozás azonban a költő számos versében visszaköszönt.
A titkos szerelmi szál számos írását megihlette, ám mindegyiknek éltető hátterét a magyar tenger adta, aminek minden jel szerint Szabó Lőrinc szintén szerelmese volt.
Most tűnik el
az alkonyati nap
az ég fénypillás
szemhéja alatt,
itt megcsúszik egy piros,
ott elfolyik egy kék,
két part közé feszítve
készül egy Egry-kép,
ide kis okkersárga
oda csöpp lila festék,
egy árnyalatért
bevárja még az estét,
azután kimossa az őszt
időtlen ecsetéből.
(Szabó Lőrinc: Balaton)
Forrás: Veol.hu
Nyitókép: MTI