Krausz Andrea | 2020.01.24. 15:27
Szaunamesterek versenyeznek a hétvégén a siófoki wellnessfürdőben
Január 25-26. között rendezik meg a Harvia-Saunabau VIII. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság második fordulóját Siófokon, a Galerius Élményfürdő és Wellness Központban. 22 szaunamester méri össze erejét a Balaton-parti létesítményben, miközben a vendégek a szauna-show műfajának legkülönbözőbb előadásait élvezhetik.

Senki sem fog unatkozni egy percig sem a SzaunaClub által szervezett verseny ideje alatt. Jól begyakorolt, megkomponált műsorral készülnek a bajnokság résztvevői. Ezek már performace-ok , zenével, fénytechnikával, jelmezzel.
Szinte szauna-színházban érzi magát az ember egy-egy felöntés alatt. A szakmai zsűri tagjai bent ülnek a vendégek között és azt figyelik, hogy a szaunamesterek milyen új ötletekkel próbálják színesíteni és élménnyé varázsolni az megtisztulásra szánt 10-12 perces időszakokat.

– Az új, 65 fős, Colosseum elnevezésű szaunánkban méltó helyet tudunk biztosítani a versenynek, hiszen szinte színpadtechnikai felszereltséggel, fény- és hangtechnikával rendelkezik – mondta Balogh Renáta, a Galerius fürdő vezetője.

Siófoki szaunamesterek gyakorolás közben az óriás szaunában (Fotó: Galerius Fürdő)

– Az óriási szaunának kiváló a légtechnikája is, nagyon kellemes benne időzni. Dupla szaunakályha kapott itt helyet, amely körbejárható, így könnyebben mozgatják a szaunamesterek a törölközőket, legyezőket, vagyis áramoltatják a levegőt a vendégek körül. Az országban három ilyen méretű és felszereltségű szauna van. A Colosseum októberi megnyitása óta nagyon népszerű, amire nagyon büszkék vagyunk, a téli szünetben folyamatosan telt házzal üzemelt – emelte ki Balogh Renáta.

A Galerius fürdő 65 fős Colosseum nevű szaunája (Fotó: Galerius Fürdő)

Mint megtudtuk, az 5 fordulós Magyar Országos Szaunamester Bajnokság minden helyszínén más a versenyek tematikája, Siófokon a show-szauna kerül előtérbe. A 10-12 perces programok során egy performance-t kell előadni jelmezben, ami lehet akár egy filmjelenet is, miközben a vendégek élvezik a szaunázás hatását.

A versenyre érvényes jegyek 60 százalékát már elővételben értékesítették, de szombaton és vasárnap a helyszínen is lehet majd váltani. 11 órától indul a megmérettetés, a bemutatók 40 percenként követik egymást.
– A mi szaunamestereink is megmérettetik magukat Molnár István és Pusztai Julianna személyében – mondta a siófoki Galerius fürdő vezetője. – Elhivatott szaunamestereink folyamatosan képzik magukat, külföldre járnak tanulni és keresik az újdonságokat, figyelik a trendeket.

Munka közben Molnár István, siófoki szaunamester (Fotó: Krausz Andrea)

2012-ben kezdtük el a Galeriusban a szaunaprogramokat, azóta sokat változott és fejlődött a szaunázás kultúrája is. A fürdő alagsori részében kialakítottunk egy natúr szaunarészleget. Megtanultak az emberek helyesen szaunázni: nem mennek be műanyag papucsban, nem visznek be ékszert, nem akarják a klóros fürdőruhájukat bent párologtatni, vagyis most már ruha nélkül (szaunalepedőbe csavarva) szaunáznak – összegezte Balogh Renáta, aki hozzátette, hogy nagyon jó, hogy januárban olyan program zajlik a városban, amelynek nagy a látogatottsága és megtölti a fürdőt is.

A programról itt lehet olvasni!

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva