likeBalaton.hu | 2020.06.23. 17:00
Újraindul az élet Balatonfüreden: kultúra, sport, szabadidő, itt minden lesz!
Újra látogathatók a balatonfüredi intézmények, és megrendezik a Kékszalagot, valamint a borheteket is.

A koronavírus-járvány miatti három hónapos zárva tartás után szombaton nyitottak meg a tóparti város kulturális intézményei.

A Vaszary Galériában a Top 10 című kortárs kiállítás tekinthető meg, amely a márciusi megnyitója után a járvány miatt csupán öt napig volt nyitva. Várja már a látogatókat a Jókai Emlékház, a Városi Múzeum, a Zsidó Kiválóságok Háza, a Vitorlázeum, a Bodorka Vízivilág Látogatóközpont és a Lipták Gábor Városi Könyvtár is.

A Kisfaludy Galéria csak júliusban nyílik meg, az Arácsi Népház pedig a felújítási munkálatok miatt július közepéig zárva tart.

– A Magyar Vitorlás Szövetség július 30. és augusztus 1. között megrendezi a Kékszalagot, a borheteket pedig az eredeti időpontban meg tudják tartani. Az Anna-bál megrendezéséhez több mindent kell mérlegelni, de hamarosan döntenek róla. Szintén a városi honlapon közölték, hogy a tervek szerint július 2-ától újra lesznek vetítések a Balaton Moziban – mondta Bóka István balatonfüredi polgármester.

Tudj meg mindent a Kékszalagról itt!

Fotó: Penovác Károly/ Napló

Nyitókép: Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva