Nem túlzás azt állítani, hogy a Balaton nem pusztán a „magyar tenger” becsületes neve, hanem egyenesen varázsszó. Elhangozván azon nyomban szívek lágyulnak el, kisüt a nap a lelkekben, tarka emlékfolyamok indulnak meg, a fülekben tóparti köveken elhalt hullámok hangja visszhangzik, az orrokban a sekély, iszapos víz illattá nemesült szaga érződik, és a kezek már csomagolnak is, a lábak elindulnak – le a Balatonra. S ha már – Peterdi Pál örökbecsűjét kölcsönvéve – a láb kéznél van, érdemes nyeregbe pattanva (nem autó- vagy vonatablakból kibámulva) felfedezni.
