Góz Lilla | 2023.06.20. 14:00
Szabadtéri színházi kavalkád Balatonbogláron és Alsóörsön
A színház szerelmeseinek kedvez a Balaton több települése a nyári szezonban.

A szabadtéri színház szerelmeseinek kedvez a Balaton több települése a nyári szezonban

A Szabadtéri Színházak Találkozójának keretében 2023-ban tizenhárom előadás szerepel a Kultkikötő műsorán, melyeket Alsóörsön és Balatonbogláron nézhet meg a közönség június 17-25. között. A találkozó kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz, amelynek keretében a tagok szakmai konferenciát is tartanak.

Szabadtéri Színházak Szövetsége hivatalos

 

A balatonboglári Varga Béla Városi Művelődési Ház, illetve a mellette található szabadtéri színpad az egyik helyszín. Június 17-én a komédia mestere, Neil Simon Furcsa pár című darabja várta a szép számmal összegyűlt nézőket a Szarvasi Vízi Színház előadásában. Június 18-án a Gyulai Várszínház De mi lett a nővel? című produkcióját tekinthette meg a közönség.

A Kőszegi Várszínház két előadással érkezik a Balaton déli partjára

Káosz június 22-én arra keresi a választ, tényleg nagy baj-e, ha az ember néha kitör önmagából, a Kálid Artúr előadásában látható Szénakutyák pedig – egy nappal később – Weöres Sándor varázslatos világába repítenek. A találkozót Balatonbogláron a Városmajori Szabadtéri Színpad Az eszméimet nem cserélem című produkciója zárja.

A gyerekeket az Agria Nyári Játékok A rátóti csikótojással, az Összpróba és Kultkikötő Produkció pedig a Csukás-mese – Süsü és barátai és a Boribon nyaral című előadásokkal várja.

Fotó: illusztráció/Pixabay

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Szabadtéri Színházak Szövetsége hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva