Szücs Ildikó | 2021.08.27. 09:00
Hőlégballonnal a Balaton-felvidék felett
A felhők közelébe emelkedni és onnan tekinteni a Balaton környékére mindig páratlan élményt nyújt. Ha hőlégballonnal szállunk fel, akkor az idő nagy részében csendben szemlélhetjük a tájat.

A hőlégballonok története régre nyúlik vissza, egészen Kínáig kell menni, ahol közel kétezer évvel ezelőtt kezdtek el használni olyan lámpásokat, amelyek

belsejében mécsesek szolgáltatták a meleg levegőt a felelmelkedéshez. Ezek a lámpások a hőlégballonok ősei.

Persze hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy feltalálják, hogyan lehet elhozni az emberekhez is a repülés élményét. Aztán 1783-ban levegőbe emelkedett az első hőlégballon a franciák jóvoltából. Hazánkban pedig kétszáz évvel később, 1977-ben repült először hőlégballon, ami a Pannónia nevet viselte.

Hőlégballon a házak felett – ezzel repültünk
Fotó: Szücs Ildikó

Ilyen ismereteket is megtudtunk ballonozás közben Welker Péter pilótától. A találkozó Balatonfüreden volt, és aki erre az élményre vállalkozik, annak időt kell szánnia rá. A környéken ugyanis több helyről is történhet a felszállás, minden a széltől függ. Így először a találkozó helyén történt egy mérés, majd a csapat kisbuszokba ült és elindultunk Tótvázsony irányába. A települést elhagyva találjuk az egykori orosz szemletornyot, amelynek parkolójában

a pilóta újra felengedett egy lufit a levegőbe, hogy megnézze merre mozog a széllel. Így tudja eldönteni, honnan lesz ideális felszállni a ballonnal,

hogy biztonságos legyen a repülés és pazar látványban legyen részünk.

Naplementés repülésre készültünk, és bár egész nap ragyogó napsütés volt, estére a távolban vihar készülődött, és az eget lassan ellepték a felhők. A pilóta szerint még így is tiszta, jó idő volt, repüléshez megfelelő, ám tény, hogy ha bizonytalan az időjárás, akkor a biztonságot szem előtt tartva igyekszik minél messzebb felszállni a víztől.

A biztonság mellett a cél mindig az, hogy csodás balatoni panorámában gyönyörködhessenek a résztvevők.

Párás, felhős ugyan, de azért ott van a Balaton
Fotó: Szücs Ildikó

Végül a Művészetek Völgye egyik helyszíne, Vigántpetend közelében volt a felszállási pont, és megkezdődhettek az előkészületek.

A szélirány megállapítása után a pilóta engedélyt kér a felszállásra, és megtudom, hogy amíg emelkedünk, sárkányrepülő vagy kisrepülő igen, de helikopter nem jöhet a légtérbe.

Ebben a cikkben megnézheted hogyan ballonoztunk a Balaton nyugati medencéjénél!

A kosár, ami 16 embert plusz a pilótát emeli magasba, a palackokkal együtt 800 kg-ot nyom, maga a ballon pedig közel 350 kg-os.

Mindennel együtt nagyjából egy tonna emelkedett a levegőbe, és lassan egyre távolabb beláttuk a Balaton-felvidéket.

Feltűnt a távolban a Badacsony jellegzetes kúpja, végigpásztázhattuk a magyar tenger partját a nyugati medencétől kezdve a Tihanyi-félszigeten keresztül a keleti csücsökig, és felhőben bár, de azért a déli partra is átláttunk. Elnézhettünk Veszprém felé, Nagyvázsonyt és a Kinizsi várat tisztán láthattuk a magasból, a Somló és a Kab-hegy először közeledett, majd egyre távolabb kerültünk tőlük.

Repülni csodás dolog, akár van szárnyunk, akár nincs.

A hőlégballon különleges, a repülőkhöz képest csendes élményt ad, az ember egyszerre érzi magát végtelennek és mégis nagyon kicsinek.

Volt aki szomorkodott a felhős idő miatt, hiszen a naplemente is elbújt előlünk, számomra mégis felejthetetlen érzést adott a levegőben lebegés.

Fotó: Szücs Ildikó

Plusz izgalomban volt részünk leszálláskor, amikor kicsit megsimogattuk a fák koronáját a kosár aljával. Ilyen is előfordul, hiszen a hőlégballont kormányozni nem lehet, csak a magasságot lehet szabályozni a ballonba való meleg levegő fújásával.

Leszállás után a férfi utasok – köztük természetesen a gyerekek is – lelkesen segítettek lefogni a ballont, kinyomni belőle a levegőt. A profik összehajtogatási mutatványa után pedig minden segítő kéz elkelt, hogy a szállító trélerre felkerüljön.

A repülésért a résztvevők oklevelet kaptak, ráadásul egy pohár pezsgővel is koccinthattunk az együtt töltött néhány órát megkoronázva.

Welker Péter pilóta elmondta, hogy amikor csupán néhány utassal repültek, a végén mindenki beavatási szertartásban részesült. A titkos részletekről viszont nem sokat beszélt, de mosolyából ítélve nagyon vidám beavatások lehettek.

 

Ezt váltották fel a koccintással, ami mégis vidám lezárása az együtt repülésnek. Már sötétben indulunk vissza Füredre, hiszen bár nem láthattuk tiszta időben, azért a naplemente nem maradt el, csupán szégyenlősen bukott le a felhők mögött – talán hogy meglesse a föld másik felén repkedő hőlégballonokat is.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva