Mihály Szilvia | 2021.05.12. 06:00
Tündérország, titkos öblök és égig érő kilátók Balatongyörökön - kétnapos ajánló
Az egyik legszebb balatoni panoráma tárul eléd a település több pontjáról, érkezhetsz hajóval, vonattal, bringával vagy autóval is Balatongyörökre, egy percig sem fogsz unatkozni.

Balatongyörök az északi part egyik ékszerdoboza, a település határában római kori fürdőt találtak, Eötvös Károly az elénk táruló balatoni kilátás miatt egyenesen Tündérországnak hívta a települést.

Nádtetős házak, eldugott öblök, csónakkikötők, kilátóhelyek között vezet kétnapos ajánlónk, edzettebb vendégek végig bicajozhatják vagy gyalogolhatják, de minden látnivaló közelében tudunk autóval is parkolni. Bringások számára a dombok és a hegyi utak adnak plusz adrenalinlöketet, kisgyermekesek vagy kutyás vendégek pedig az előszezoni nyugalmat kihasználva sétálhatnak a kanyargó utcákban.

Fotó: Mihály Szilvia

A Soós-öböltől a Római-forrásig

Az első séta vagy kerékpártúra a vasútállomástól indul, itt parkolni is tudtok. A vasúti átjárón átkelve a strand mellett haladjatok Balatonederics irányába a Soós-öbölhöz. A strandról az öbölig sétálva a vasúti töltés felett csodaszép villákat látunk, ezek egy része az 1900-as évek elején épült. Itt volt a korabeli Soós-villa is, ehhez tartozott a közel 500 méteres partszakasz.

Soós-öböl
Fotó: Mihály Szilvia

A bicikliúton a tíz perces séta kisgyerekeknek és idősebbeknek sem megerőltető, az öbölben padokról figyelhetitek a vízimadarakat és a végtelen hullámzást, nem véletlenül lett a kirándulók és a pecások kedvenc helye.

Innét a mólóhoz sétáljatok vissza, a tanúhegyek látványa, a déli part szinte kézzelfogható közelsége varázslatos látvány. A móló előtt látható Gróf Széchenyi Zsigmond szobra, van itt felnőtt és gyermekjátszótér és egy hatalmas park is.

Gróf Széchenyi Zsigmond szobra
Fotó: Mihály Szilvia

Már tudtok hajózni is, de ha pecázni szeretnétek, és van engedélyetek, akkor azt a mólón, és a mólótól Keszthely felé haladva a parton is tudtok. Egy kis csónakkikötőt is találtok a park szélén, ahol izgalmas kaland a stégeken egyensúlyozva sétálgatni. Ne hangoskodjatok és ne zavarjátok a horgászokat!

A balatongyöröki csónak kikötő
Fotó: Mihály Szilvia

A strandot se hagyjátok ki, már nyitva vannak az éttermek, a játszótéren hinták, mászókák, csúszdák várják a kicsiket, a hatalmas platánfák alatt érdemes egy kicsit megpihenni. Igaz, nem tettünk meg nagy távolságot, de a friss levegőn a vízparton jól fog esni egy frissítő, akár piknikezhettek is.

Izgalmas játszótér és varázslatos panoráma a balatongyöröki strandon
Fotó: Mihály Szilvia

A strandról kisétálva a vasúti síneken túl már látjátok a 21 méter magas hófehér templomtornyot és a körülötte levő nádtetős épületeket. Érdemes megkeresnetek a házak között a Hamutiprók, a hagyományőrző önkéntes tűzoltók épületét is.

A balatongyöröki templom műemléki oltalom alatt áll
Fotó: Mihály Szilvia

A templom mellett, a Petőfi Sándor, majd Eötvös úton felfelé juthattok el a Szépkilátóig. Ez gyalog 30-40 perc lesz, ha nem szeretitek a kaptatós sétákat, akkor autóval menjetek.

A 71-es főút mellett található kilátópontról eléd tárulnak a tanúhegyek, a Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy, a Haláp, a Somló-hegy, a Kis-Somló és a Ság-hegy.

Ez a panorámapont a kényelmes kirándulók kedvelt színhelye, hiszen nem kell felmászni se egy hegy tetejére, se egy magas kilátóra, a sétaútról tárul elénk ez a látvány.

A domboldalon nyugodtan szaladgálhatnak a gyerekek, a padoknál tudtok piknikezni. A feketefenyőket Lady Hamilton, Festetics Tasziló felesége ültette.

Kövesd a Szépkilátótól a Forrás táblát
Fotó: Mihály Szilvia

Ne hagyjátok ki a Római-forrást sem, ehhez lépcsőzni kell, de kisgyerekekkel is könnyen teljesíthető az elsőre meredeknek tűnő szakasz. A forrás egy villaépületet és egy fürdőt látott el vízzel, ma Kneipp-taposó is található benne, ha van nálatok törölköző, akár már most taposhattok a köveken.

Már a rómaiak is kedvelték Balatongyörököt
Fotó: Mihály Szilvia

A nap végén a Szépkilátó közelében levő cukrászdában, étteremben vagy büfében tudtok vacsorázni.

Kilátóról kilátóra

Balatongyörök környékén több kilátót is látsz, már a 71-es úton autózva láthatók a fából készített magaslatok. Ajánlatunk most két kilátóba visz el, de a Bélapi pihenőből több túraútvonalat is felfedezhetsz.

Ide a 71-es út körforgalmából a Mogyorós úton juthattok el, parkolni is lehet, de gyalog és bicajjal sem vészes a másfél kilométeres táv. Az út kissé kátyus lesz, óvatosan vezessetek, és ne porozzátok be a gyalogosokat.

Több túraútvonal is indul a Bélapi-pihenőtől
Fotó: Mihály Szilvia

Mivel a közelben nem lesz bolt és büfé sem, készüljetek elemózsiával. Vannak szalonnasütő és bográcshelyek, akár főzhettek is két kisebb túra között. Öltözzetek rétegesen és fújjátok be magatokat kullancsriasztóval indulás előtt!

Először a Bél Mátyás kilátóba sétálunk fel, ez gyerekekkel is könnyen teljesíthető, nem túl meredek túra lesz. Nagyjából 70 méteres szintkülönbséget kell legyőznötök a 800 méteres sétán felfelé, 20-25 perc alatt akkor is felértek, ha útközben minden információs táblát elolvastok a Boroszlán-tanösvényen. A sárga kereszt, majd a sárga háromszög jelzést kövessétek, míg elértek a Garga-hegy tetején álló kilátóhoz.

Csak az utolsó pár méter ilyen meredek a Bél Mátyás kilátónál
Fotó: Mihály Szilvia

Találkozhattok terepfutókkal, bringásokkal, és láthattok gyíkokat, erdei madarakat is. Innét a Batsányi-kilátóhoz megyünk, ami a 448 méteres Pap-hegy csúcsán, a Boncsostetőn áll. Csodaszép a panoráma a Balatonra és a tanúhegyekre, megéri a fáradságos túra. A piros háromszög jelzést követve helyenként kaptatósabb úton jutunk el idáig egy jó 40 perces sétával.

A Batsányi-kilátó is egyike a térség felkeresésre érdemes helyeinek
Fotó: Keszey Ágnes

Visszafelé úton is érdemes az erdőt figyelni, a madárhangok, a fák ágainak suttogása és a fák közül néha felbukkanó Balaton látványa igazán pihentető. Lent, a Bélapi pihenőben pedig ejtőzzetek egy nagyot, és ha még van erőtök, induljatok el a gyenesdiási Nagymező vagy a a Büdöskút felé.

A Bélapi pihenő
Fotó: Mihály Szilvia

Most virágzik a medvehagyma, és a gesztenyefák is, de ne szedjetek le semmit, az erdei virágok nagy része védett, és el is hervadnának, mire hazaértek. A pihenőhelyen a gyerekek hintázhatnak, focizhatnak, míg ti elkészítitek a vacsorát.

Kattints ide, és olvasd el a gyenesdiási túraajánlatunkat!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva