Marosi Gábor | 2024.04.27. 08:00
Védelmet biztosítanak a nádasnak Balatonmáriafürdőn
Helyi védelmet rendelt egy 17 hektáros nádterületre a balatonmáriafürdői képviselő-testület az elmúlt hetekben.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert a lakosság többször jelezte az önkormányzatnak, hogy a nádasban környezetkárosító, illetve a szabályozástól eltérő tevékenységet is végeznek. A döntéssel többen nem értenek egyet.

 

Galácz György, a település polgármestere elmondta, előfordult, hogy a nádasban valaki építkezésbe kezdett, vagy feltöltötte építési hulladékkal a területet. Ez a tevékenység sokakat zavart és nem is volt szabályos, emiatt is rendelték el a helyi védelmet a nádasra. A szabályozás a Hullám és az Őrház utcai strand közötti szakaszra érvényes, de csak három hónapra szól.

Ezért az önkormányzat azt szeretné elérni, hogy a déli part egyik nagy kiterjedésű, összefüggőnek tekinthető nádastömbje országos védelmet kapjon. Erről természetesen a tulajdonosokkal is egyeztetnek – emelte ki Galácz György.
A település polgármestere elmondta, hogy a 17 hektáros terület korábban egy állami cég tulajdonában volt, de a privatizáció során magánkézbe került. Jelenleg a vízgazdálkodási besorolású (erre a részre ma is különleges szabályok vonatkoznak) területnek több mint féltucat tulajdonosa van. Galácz György kiemelte, egyrészről azért is van szükség az országos védelemre, mert szeretnék megvédeni a természetes úton kialakult ökoszisztémát, ami az értékrendjük szerint a Balatonnak szerves része. Másrészről a környezet használói részére egyértelművé kívánják tenni, hogy jelen esetben milyen lehetőségeik vannak a terület hasznosítására – tette hozzá a településvezető.

Az önkormányzati szabályozással a Balatonmáriafürdő parti utcától északra elhelyezkedő vízparti belterületi mezőgazdasági ingatlanok tulajdonosi köre (Hullám utcai tulajdonosi kör) nem ért egyet. Szerkesztőségünknek eljuttatott levelükben úgy fogalmaztak, az önkormányzat törekvése súlyosan sérti a magánterületen és magánterület védelmében gyakorolható és törvény által biztosított alkotmányos jogaikat. Álláspontjuk szerint az egész határozat alapja két perlekedő szomszéd vitájának eredménye, melyet „felemeltek” önkormányzati szintre.

 

Nyitottak az együttműködésre

A Hullám utcai tulajdonosi kör arról is tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy nyitottak az együttműködésre az önkormányzattal annak érdekében, hogy mind a helyi lakosság, mind az önkormányzat (ideértve az önkormányzat turisztikai, turizmusfejlesztési céljait is), valamint a tulajdonosi kör érdekeit és a település fejlődését szolgáló megoldás alakuljon ki az érintett területen. Kiemelték, a tulajdonosi kör határozott és állásfoglalást tesz a területek természetazonos állapotának megőrzése mellett. Elutasít mindennemű nagyberuházást, mely a Balaton-part természetes zöld környezetét megváltoztatná. Hozzátették, ugyanakkor szeretnék egyértelművé tenni, hogy a magántulajdonhoz fűződő alkotmányos jogaik védelmében minden jogi lépést megtesznek, és az önkormányzat további jogsértő magatartása esetén fizikai eszközökkel is megvédik a területeiket.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva