Góz Lilla | 2023.12.08. 10:00
Ezerkétszáz óra alatt épült fel a legek vörsi betleheme
Hetvenötödik alkalommal készült el a vörsi betlehem.

Az ország minden tájáról érkeznek látogatók, hogy megcsodálják a vörsi templomban kialakított több mint ötven négyzetméteres betlehemet.

– Gyönyörű ez a betlehem, Hévízről jöttünk, hogy láthassuk – mondta el Komjáti László.

Fotó: Kovács Tibor

 

Deák Tamás polgármestertől tudjuk, hogy a nyitás után az első fél órában egy ötven fős csíkszeredai csoport jött, de érkeztek Felvidékről, Győrből, Budapestről is.

– Volt, aki vonattal Miskolcról utazott Vörsre – mondta –, csak az első két órában háromszáz látogatót számoltunk össze.

Fotó: Kovács Tibor

 

A településen egész évben készülnek a betlehem építésére, az erdőben kirándulásokkor is gyűjtik az alapanyagokat.

– Idén szinte végig részt tudtam venni az építésében, ami 1200 munkaórát vett igénybe – jegyezte meg a polgármester. – Minden évben valamit változtatunk a betlehemen.

Fotó: Kovács Tibor

 

Kis János négy éve költözött a Pilisből Vörsre.

– A húsz­éves asztalosi tapasztalatom nagy segítség volt az alépítmény létrehozásában – mondta el az építő

Gara László 2007 óta nyugdíjas, s azóta a betlehemet építő csapat oszlopos tagja. Azt mondja, mindig felülről kezdik az építést, mert oda már nem tudnak utána visszamenni.

Fotó: Kovács Tibor

 

– Három köbméter deszka, gerenda mellett két köbméter tuját, valamint tizenhat fenyőfát használtunk fel – sorolta Simon György, aki évtizedek óta az építőcsapat tagja.

– Több mint egy tucatnyian dolgoztak azon, hogy idén is elkészüljünk a templomban az ünnepi dekorációval. Volt, aki két-három órára tudott jönni, más csak munka után. Sajnos egyre idősebb a csapat, a fiatalok a beszerzésben, a fények felrakásában segítenek többnyire – jegyezte meg Simon György. Kiemelte: idén a sziklafalat hungarocellből helyiek készítették el.

Fotó: Kovács Tibor

 

– A festett gipszfigurák a betlehemmel egyidősek, a tábortűz melletti kis pásztorok újak – mutatta az építő.

A betlehem január 28-áig látogatható minden nap kilenc órától délután öt óráig.

Fotó: Kovács Tibor

 

Fotó: Kovács Tibor

 

Fotó: Kovács Tibor

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Kovács Tibor

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva