sonline.hu/Koszorús Rita | 2021.08.15. 16:00
A balatoni vendéglátásban akadozik az utánpótlás
A főszezon második felébe érkezve már jól látszik, hogy nagy gondok vannak a vendéglátásban. S néhány éven belül még nagyobbak lehetnek, mert megoldatlan a minőségi munkaerő-utánpótlás.

A balatonvilágosi Lavender Terasz egész évben nyitva volt tavaly, a nagy lezárások idején is dolgoztak, így igyekeztek megtartani a dolgozóikat. Ezzel az újranyitás is zökkenőmentesebbé vált.

– A problémát most az okozta az ágazatban, hogy az újranyitás és a szezonális nyitás egy időpontra esett – mondta a Sonline-nak Németh Andrea, az étterem tulajdonosa. – Nálunk a törzsgárda ugyan állandó, viszont ekkora alkalmazotti létszámmal csak csütörtöktől vasárnapig tudunk nyitva lenni. Akkor viszont nagyon sok a magyar vendég.

Fotó: Krausz Andrea

A fonyódi Fapipa étteremben is az állandó dolgozókra alapozták az idei nyarat, de másképp nem is lehet, hiszen Torma István tulajdonos szerint a fiatalok nem is akarnak dolgozni.

– Aki el is kezdi a munkát, ilyen-olyan indokokkal hamar eltűnik – mondta. – Nem bírja a stresszt, túl meleg van, vagy elmenne Ausztriába.

Fotó: Turbéki Bernadett

Hozzátette: külföldön is dolgozni kell, csak ott talán annyiban könnyebb egy szakácsnak, hogy részmunkákat kell ellátni, fizetésben viszont a Balaton is eléri az alsó ausztriai kétezer eurós szakácsbéreket.

A zamárdi Balázs Bisztróban csak diákok dolgoztak ezen a nyáron is, de az csak a szerencsén múlt, hogy beváltak a fiatalok.

Fotó: Krausz Andrea

– Idén jó brigád jött össze – mondta lapunknak Mészáros Balázs, a tulajdonos. – Nem jelentkeztek sokan, mert a gyerekek tíz százaléka akar csak dolgozni, a nagy többség nincs rákényszerítve, hogy kipróbálja magát. Ez sajnos generációs probléma. Én a harmincötödik nyaramat töltöm, pedig én is élvezném már a pihenést, de nincs utánpótlás. Tudok olyan büfét, ahol 80 éves nénik sütik a lángost, mert a fiatalok nem tudják és nem is akarják megtanulni ezt a munkát.

Forrás: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva