likeBalaton.hu | 2023.08.02. 10:00
Balatoni interjú Presser Gáborral a Balatonról
21 év után megtörte a csendet, exkluzív interjút adott az ország egyik legsikeresebb zenei ikonja, Presser Gábor.

A ZamJam butikfesztivál első napján a legnagyobb érdeklődés az LGT két oszlopos tagja, Presser Gábor és Karácsony János a Csík zenekar közös fellépését övezte.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

Ahogy azt mi is megírtuk, néhány nóta erejéig Csík Jánosék vezették fel a koncertet. Csík elmondta, hogy büszkének kell lennük magyar hagyományainkra – legyen az a művészet bármely ága – és, hogy ők a saját terepükön a magyar népzene minden régiójából válogatnak és játszanak dalokat. Ez a büszkeség és méltóság jól reflektál arra a tényre, hogy az Unesco a napokban a világörökség részévé nyilvánította a magyar népzenei hagyományt, a díjat pedig a balatonfüredi prímásversenyen adták át, az Anna-fesztivál keretében.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

A legendás zenészek hamarosan csatlakoztak a Csík zenekarhoz, s ekkor teljesedett ki igazán az este. És egyértelműen Karácsony János vitte el a show-t. Hihetetlen energia lakozik a gitáros-énekesben, és ez a közönséget is azonnal lázba hozta. A hangulat egészen a koncert végéig fokozódott, s a legnagyobb LGT-slágerek garantálták, hogy a közönség szinte végigénekelte és tapsolta a dalokat. A dal a miénk, Egy elfelejtett szó, Mondd, mi lesz velem?, Miénk itt a tér: a magyar emberek zsigereiből törnek fel a dalszövegek. Presser Gábor pedig – mint a színpad legstabilabb pontja a zongoránál – megbújva a tér hátsó sarkában, olyannyira egyensúlyban tartotta a produkciót, amennyire a Csík zenekar gazdag népzenei töltettel ruházta fel a dalokat.

A 75 éves művésszel a Balatonon találkoztott a Tények Plusz stábja, és elkísérték a ZamJam fesztivál első napján tartott koncertre, sőt ott voltak a backstage-ben is. A legendás zenész soha nem halott történeteket mesélt a fiatalkoráról és a magyar zene történetének egyik legsikeresebb együttesének, az LGT-nek a megalakulásáról is.

 

 

 

 

Forrás: Tények Plusz

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva