Szaniszló Hajnalka | 2023.07.28. 12:00
Presser, Karácsony és a Csík csúcsra járatta a hangulatot a ZamJam-en
A ZamJam kimagaslik a hazai fesztivál-palettából. Tudósítás a fesztivál első napjáról.

A ZamJam, amelyre már 2022-ben – amikor első alkalommal került megrendezésre a butikfesztivál – megalapozta jó hírnevét és garantálta, hogy 2023-ban garantált teltházzal vonuljon be a hazai fesztiváltörténelembe.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

Akkor megírtuk, hogy élhető volt, mert az emberek odafigyeltek egymásra, nem alakult ki tumultus a bároknál, a gyerekek bátran szaladgálhattak, a tömeg nem jelentett veszélyt számukra, a beengedés rugalmasan zajlott, és az árak is az átlagos hazai fesztivál-költségek szintjén alakultak. Repohárra váltunk – és ha nem szeretnénk hazavinni az egyébként dizájnos poharat –, majd az este végén kuponra vagy tokenre váltjuk, ezt pedig a következő rendezvényen is felhasználhatjuk. Sokszor hangoztatjuk, hogy mennyire fontos a Balaton megmentése – limnológusok, vendéglátósok és zenészek szólalnak fel a klímakatasztrófa témájában –, a repohár ennek egyik apró eleme.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

Mivel a tavalyi ZamJam maximálisan meggyőzött, idén is ott volt a helyem. 2023-ban van gyerekdiszkó egy buszban villódzó fényekkel és energikus zenével, ArtPart festmény-kiállítás, amely ikonikus balatoni helyszíneket, pillanatokat, meghatározó élményeket ábrázol. Délutánonként akusztikus koncertek, irodalmi beszélgetések zajlanak Zamárdi különböző pontjain (például a Patkó Büfében vagy a kilátónál), kora estétől pedig a hazai zenei élet színe, s java ad koncertet.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

A ZamJam olyan fesztivál, amelyen van tere a látogatónak. Az idei esemény pedig a tavalyinál is magasabbra tette a mércét: olyan gasztrosétánnyal gazdagodott, amely akár a mini-Gourmet Fesztivál is lehetne, a Balaton legjobb éttermeinek válogatásával. Steak a Lavendertől, tépett húsok a Kistücsökben és persze az elmaradhatatlan HegyBor.

A legnagyobb érdeklődés ezen a napon az LGT két oszlopos tagja, Presser Gábor és Karácsony János a Csík zenekar közös fellépését övezte.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

Néhány nóta erejéig Csík Jánosék vezették fel a koncertet. Csík elmondta, hogy büszkének kell lennük magyar hagyományainkra – legyen az a művészet bármely ága – és, hogy ők a saját terepükön a magyar népzene minden régiójából válogatnak és játszanak dalokat. Ez a büszkeség és méltóság jól reflektál arra a tényre, hogy az Unesco a napokban a világörökség részévé nyilvánította a magyar népzenei hagyományt, a díjat pedig a balatonfüredi prímásversenyen adták át, az Anna-fesztivál keretében.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

A legendás zenészek hamarosan csatlakoztak a Csík zenekarhoz, s ekkor teljesedett ki igazán az este. És egyértelműen Karácsony János vitte el a show-t. Hihetetlen energia lakozik a gitáros-énekesben, és ez a közönséget is azonnal lázba hozta. A hangulat egészen a koncert végéig fokozódott, s a legnagyobb LGT-slágerek garantálták, hogy a közönség szinte végigénekelte és tapsolta a dalokat. A dal a miénk, Egy elfelejtett szó, Mondd, mi lesz velem?, Miénk itt a tér: a magyar emberek zsigereiből törnek fel a dalszövegek. Presser Gábor pedig – mint a színpad legstabilabb pontja a zongoránál – megbújva a tér hátsó sarkában, olyannyira egyensúlyban tartotta a produkciót, amennyire a Csík zenekar gazdag népzenei töltettel ruházta fel a dalokat.

Fotó: ZamJam hivatalos

 

A ZamJam kimagaslik a hazai fesztivál-palettából: egyszerűen minőségi. Szombaton a Hungária két nagyágyúja követi egymást a nagyszínpadon: Szikora Róbert és az R-Go zenél, majd Fenyő Miklós ad nagykoncertet. És ez még csak a főszínpad legjava. Érdemes böngészni a többi programhelyszínt is.

 

 

 

 

 

Nyitókép: ZamJam hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva