Kovács Emőke | 2024.04.05. 12:00
Balatoni tájakra vezet a túramozgalom atyja
Tudtad, hogy a Balaton vidékének egyik leglelkesebb kutatója és népszerűsítője egy olyan tudós volt, aki szülővárosában, Keszthelyen alapított múzeumot, és számos útikalauzban mutatta be a Balatont és a Bakonyt?

Darnay-Dornyay Béla (1887–1965) neve a magyar muzeológiai életben ismert lehet, de ezenfelül a Balaton vonatkozásában is méltán említhetjük áldozatos tevékenységét. A Balaton vidékén, Keszthelyen született, s bár többször – iskolái, munkái miatt – elszakadt szülőföldjétől, mégis a legtöbb kutatást, eredményt a Balaton vidékén végezte.

Dr. Dornyay Béla egy fatörzsön ül

 

Tatai és veszprémi éveit követően geológusnak tanult, de a későbbiekben önmagát honismertetőként definiálta. Doktorátusát – 1913-ban – a Rózsahegy és környékének geológiájáról készítette. Időközben kilépett a piarista rendből és megházasodott. Rózsahegyen és Tatán múzeumot alapított, majd útja Salgótarjánba vezetett, ahol szintén részt vett egy helyi gyűjtemény megalapozásában.
A szeretett vidékére, szülővárosába, Keszthelyre 1940-ben térhetett vissza, ahol múzeumigazgatónak nevezték ki. Fő kutatási területének a geológia számított, de foglalkozott néprajzzal, barlangkutatással, hidrológiával, madártannal, régészettel is.

Több száz írása, tanulmánya jelent meg, melyek közül kiemelkednek a Balaton vidékét bemutató útikalauzai: Veszprém és környéke részletes kalauza, Balaton és környékének részletes kalauza és a Bakony kalauz.

A könyvek külön érdekessége volt, hogy általában a saját maga által készített ábrákkal illusztrálta azokat. Keszthelyi múzeumi tevékenysége során Múzeumi Értesítőt adott ki, Balatoni Múzeumi Füzeteket indított, részletes, feltáró kutatásokat végzett Keszthely és Hévíz történetéről. Igazgatósága idején került Sümegről Keszthelyre az a Darnay Kálmán féle gyűjtemény, amely végül a második világháború idején megsemmisült.

Dornyay egyébiránt Darnay Kálmán iránti tiszteletből vette fel a Darnay előnevet, ezért sokszor összetévesztik a két neves múzeumi szakembert. Dornyayt 1948-ban, a kommunizmus idején kényszernyugdíjazták, a munkát mégsem hagyta abba, geológiai ismereteit a Földtani Intézetben hasznosította tovább, majd 1954-ben szülővárosába költözött, végül Óbudán élt, 1965-ben bekövetkezett halála után a keszthelyi Szent Miklós temetőben lelte meg örök nyugalmát.

Élete utolsó évtizedeiben is rengeteget írt, két munkája végül befejezetlenül maradt: Gyenesdiás és Salgótarján történetét már nem tudta teljesen megírni. Nemcsak a muzeológusok, kutatók, néprajzosok tisztelik munkásságát, a hazai turistamozgalom is atyjának tartja Dornyayt, előtte tisztelegve indítottak túramozgalmat a Bakonyi-hegységben, de róla nevezték el a Zádor vári kilátótornyot is.

Emléktáblája a zirci Bakonyi panteonban is megtalálható, Tatán utca, Salgótarjánban pedig turistaház és múzeum viseli nevét. A Balaton és a Palócföld szakavatott honismertetőjének sírhelye Keszthelyen található. Pályáját egykoron gimnáziumi tanárként kezdte, sokszor hitet tett a földtan, a természet­ismeret oktatásának fontossága mellett. Lényeges alapvetése napjaikban is megfontolandó, iránymutató lehet: „Egészen más lesz tanulóink gondolkodása a legaktuálisabb természettudományi kérdések felől, nyitott szemmel fognak járni a szabad természetben, ha a legegyszerűbb földtani ismeretekkel is rendelkeznek.”

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva