Mészáros Annarózsa | 2024.02.15. 08:00
Totó, a balatoni hattyú filmsztár lesz
Totó, a hattyú élete tele van meglepő fordulatokkal, amely most újabb mérföldkőhöz ért: ő lett Magyarország első magántulajdonban lévő hattyúja. Történetére pedig egy forgatócsoport is felfigyelt, így hamarosan a mozivásznon is viszont láthatod őt.

Szülőképből társ

– Lassan négy éve, hogy Totó ideérkezett hozzánk, 2020. május 16-án hozta be egy hölgy a babahattyút – idézi fel az első találkozást Totóval Rigó Gábor. – Akkor ő úgy tekintett rám, mintha szülő lennék, azért ragaszkodott annyira hozzám, a kötődés már az elején kialakult köztünk. Most, hogy elérte az ivarérettséget, onnantól fogva ő már párként tekint rám. Két alkalommal próbálkoztam, szereztem neki tojót más helyekről, más parkból, de sajnos mind a kétszer bebukott ez a kísérlet, hiszen meg akarta ölni a lány hattyúkat, annyira féltett engem.

– Rengeteg viselkedésbeli dolgot ellesett, így emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Bejön a lakásba, elvárja, hogy megtöröljem a talpát, tudja a menetét, hogy csak úgy ülhet fel az ülőgarnitúrára, tévézik, megvan a helye a lakásban. Uralja, birtokolja az udvarunkat. A hattyú egy territóriumos madár, védi, óvja a területét.Emellett ő egy egypáras madár is, tehát életre szólóan választ párt magának, vagyis monogám.

Mivel én lettem számára a kiválasztott, képtelen elfogadni más hattyút, vagy esetemben más embert. A tavalyi évben egyre agresszívabbá vált és féltékeny lett a madárpark látogatóira és a dolgozókra.

Ennek hatására döntött úgy Gábor, hogy kérvényezi a madárpark fenntartóját, hogy támogassa azon kérését, miszerint szeretné Totót áthelyeztetni a saját udvarába. A hatóságoktól is megkapta a tartási engedélyt, így ő lett Magyarország első magántulajdonú hattyúja.
– Totót ezután is bemutatom látogatóknak, ingázok a hattyúval. Nálam lakik, minden reggel hozom, amikor jövök dolgozni, délután pedig viszem haza. Tehát együtt vagyunk egész nap, ez szükséges egy hattyúnak ahhoz, hogy intenzíven fenntartsa az érdeklődését.

 

Totó, mint precedens

A hattyú, mint minden más védett és fokozottan védett élőlény, természetvédelmi oltalom alatt áll, illetve állami tulajdont képez. Nem volt még arra példa, hogy egy hattyú magántulajdonba kerüljön, így jogszabályt is kellett alkotni erre a különleges esetre. Ez egy roppant hosszú folyamat volt, hiszen azon felül, hogy Gábor rendelkezik a megfelelő képesítésekkel, amelyek alkalmassá teszik, hogy Totót megfelelően ellássa, szükséges volt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Zala Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának engedélye is a procedúrához. Ezen felül a hattyú eszmei értékét is meg kellett térítenie Gábornak a Magyar Állam részére.

Udvarában tavat kellett kialakítania, illetve garázsát is biztonságosnak tenni ahhoz, hogy egy esetleges járvány idején fedett, zárt röpteret biztosítson a madárnak.

A hatóságoknak tudomása volt erről az erős, kötődő kapcsolatról és tisztában voltak vele, hogy a hattyú nem egy liba vagy egy réce, kötődése erős a választottja felé, ezért annak hiányában képes lenne belepusztulni a magányba. Állásfoglalásukban kijelentették, hogy olyan magas fokon imprinting lett Totó, hogy nem vadítható vissza a természetbe, életképtelen lenne a vadonban. Kutyák mellett nevelkedett, nem fél a ragadozóktól, ezáltal aranysakálnak, rókának jó préda lenne, valószínűleg 24 órán belül elpusztulna a vadonban.

Totó edzőterembe is jár
Fotó: Mihály Szilvia

– Háromszor próbálkoztam Totó elengedésével, amikor először elköszöntem tőle 2022-ben és kivittem a Balatonra, ahol azt vártam, hogy majd becsatlakozik a többiek közé, hamarabb visszajött a kocsimhoz, mint én – meséli el Gábor az egyik próbálkozást. – A kötődés, a bevésődés megtörtént, így mi már itt vagyunk egymásnak, úgy érzem, hogy egész hátralévő életemben,

amíg él vagy én élek, együtt kell töltsük ezt az időt, és felelősséggel tartozom iránta. Ez a kapcsolat egy életre szól, s azt tudni kell, hogy egy hattyú 30-35 évig él.

 

Segíteni csak okosan szabad!

– Azt mindenképp le szeretném szögezni, hogy én nem nagyon akartam ezt az egészet, s mindenkit óva intenék attól, hogy egy hattyút vagy bármilyen más vadállatot magához vegyen – hívja fel a figyelmet Gábor egy fontos dologra. – . 2020-ban egy hölgy zokogva kért meg, hogy fogadjam be ezt a pelyhes hattyút, mert tojásként találta és a segítségemet kérte az állat megmentésében. Nem örültem neki, mert a mi madárparkunk nem a hazai madár fajokat mutatja be, hanem egzotikus madarakat, különlegességeket, ettől egyedi, más, mint a legtöbb állatkert, ahol hazai, védett fajok vannak. Végül befogadtam a kis hattyút, de nem gondoltam én sem, hogy ilyen mély kapcsolat lesz köztünk, úgy, mint ahogy mások otthon a kutyákkal, lovakkal, más házikedvencekkel kötődnek. Ő nálunk inkább családtagnak számít már. Fontosnak tartom, hogy arra mindenki figyeljen oda, ha bárhol látnak egynapos kis hattyúkat, és mindenáron meg akarják menteni őket, vagy épp fagyos, hideg időben jégen rekedt madarat látnak, ne fogjanak önálló akcióba, hiszen több madármentő állomás is van Magyarországon, illetve a Vízimentők is segítenek baj esetén. Ha valaki segíteni szeretne, akkor keresse meg a megfelelő szakembereket, akik valóban megfelelő szakértelemmel segíteni tudnak.

Fotó: Rigó Gábor – saját

Úton a világhírnév felé

– Több közösségi oldalon is fenn vagyunk, több százezer követőnk van. Egyes videóink több millió megtekintésnek örvendenek, és ezáltal felfigyelt Totó élettörténetére egy forgatócsoport, amin én magam is meglepődtem.

Gyermek játékfilm készül Totóról, amely egy 50 perces mozifilm lesz.

Olvastam a forgatókönyvet, még kis pontosítások szükségesek a végleges változat előtt, a nyár elején kezdődik a forgatás! A film a tervek szerint new york-i filmfesztiválon is bemutatásra kerül.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva