A Keszthelyi-hegység megannyi titkot őriz. Testét folyamatosan szabdalja a bányák működése, belső útjain cross-motorok száguldanak át. A Keszthelyről Várvölgy felé vezető úton, Cserszegtomaj határában pedig kettős drótkerítés húzódik a fenyves erdőben, közöttük pedig öt betonlépcsősor emlékeztet az egykori lőszerraktárra. Figyelmesebben járva a helyet találunk még hatalmas, 125 wattos Tungsram égőket, lámpabúrát, kidöntött betonoszlopokat, bennük villanyvezetékkel, porcelán izzó foglalatokat, vagy épp 1988-ban lejárt szavatosságú konzervdobozt.
| A Keszthelyi-hegységben a „Pilikáni katonai raktár” |…| létesítése, majd megszüntetése kormányzati hatáskör és titkos művelet volt. A létesítés és működtetés szempontjai között a környezet és természetvédelem másodlagos szempont volt. |…|
Cserszegtomaj határán a várvölgyi közúttól kb. 200 méterre, a részben feltöltött bányagödör és a ma is működő szemétlerakó mögött található a felhagyott katonai terület. Völgybe telepítették, dolomit hegyek közé. A területen kétméterenként lerakott három méter magas betonoszlopok és 5 mm vastag drótkerítés maradványa még ma is látható. A tájhasználatot meghatározta a zárt katonai raktárak kiépítése, időszakos használata. A fekete és erdei fenyő állományokat kivágták, nagyarányú földmunkát végeztek az építkezések idején. A dolomit-hegyoldalba robbantott raktárhelyek területén a homok altalaj felszínre került. A növényzet (cserjék, erdei és fekete fenyő) teljesen elpusztult. Ezt követően a raktárak időszakos használata (passzív területhasználat) közvetett környezetterhelést okozott. Napjainkban sem települt vissza a növényi vegetáció, pl. az őrség vonulási útvonalain.|…| A bázis raktárfunkciójának megszűnése egybe esett a katonaság elköltözésével. A részben lebontott épületek helyszínein építési törmelék maradt. Ezek eltávolítása napjainkban is csak részben valósult meg. Azóta illegális hulladéklerakók képződtek rajtuk. |…| 
Az egyik egykori raktár helyén löszfal fehérlik, előtte nem nőtt újra erdő |
A Pilikáni lőszerraktár légifelvétele 1959-ben. Jól látszódik a laktanya épülete, majd a három raktáré
Fotó: fentről.hu
Aki gyerekként mindent látott
A Pilikáni lőszerraktárral szemben lakik Szeles István, 1952-ben született Keszthelyen.
— Én voltam benn, gyerekkoromban. Akkor körbesétáltam a helyet. Szólt is valamelyik tiszt, hogy ezt azért nem kellene… de kíváncsiságból végigmentem rajta — kezdi István a visszaemlékezést. — A keszthelyi laktanyának semmi köze nem volt ehhez. A zalaegerszegi hadosztály lőszerraktára volt. Akik ide bevonultak, két évig szolgáltak itt. Velünk szemben volt az 1-es őrhely. Nappali fényesség volt itt, a ’70-es években lett kisebb a fényerő. Akkora reflektorok voltak itt, hogy mindent bevilágított. Két óránként járt az őrség körbe. Ők közlekedtek a lépcsőkön, azon járőröztek — derül ki az elbeszélésből, hogy kik is használták a mostanra elhagyatott betonlépcsőket.
Szeles István a mai napig az egykori lőszerraktárral szemben lakik családjával
— Voltam benn is sokszor. Volt, hogy az egyik tisztnek a barátnője ott volt. Jött egy dzsipp, pont kifogtuk az ellenőrzést. Gyorsan betuszkoltak bennünket egy szennyes raktárba, és ott voltunk vagy egy óra hosszat. Elég meredek dolog volt — meséli István az elképesztő történetet.
Senki nem tud semmiről
— Sokan nem is tudták, hogy mi van itt. Kiírva nem volt semmi. Katonai objektum vagy bármi más, vagy fényképezni tilos. Mondok egy példát: ibolyát szedett az árokparton egy fiatal pár. Fényképezkedtek. Kijött az autó, bevitték őket a laktanyába, elvették tőlük a fényképezőgépet, előhívták a filmet, hogy mi szerepel rajta. De szerencsétlenek azt sem tudták, hogy hol vannak, mert erre utaló tábla, kiírás vagy tiltás sehol nem szerepelt — idéz fel egy esetet István. — Figyelték nagyon a környéket. Nem volt tanácsos 5-10 percnél tovább várakozni az úton, mert már jöttek is ki, hogy ki az, mi az, mit keres itt?
Koremlék: ennek a konzervnek a lejárati dátuma 1988
— Aki őrségben volt, semmit nem tudott semmit arról, hogy mit őriz. 24 órás szolgálatokban voltak az itt állomásozó katonák. Egy nap járőrözés, a következő nap szabad, aztán újra. Kijártak mindenhova, jöttek nekünk is segíteni. Jó kapcsolatban voltunk velük. De nem tudták mit őriznek, nem mondták el nekik. Akik itt voltak, azok közül volt 4-5 fő, akik a raktárakba bemehettek, a többiek oda sem mehettek. De ezek az emberek, aki itt voltak így, ezek a karbantartók, mindegyik intézetben nőtt föl, nem volt családjuk, rendezetlen hátterű, független emberek voltak. Ők sem mondtak soha semmit. Annyit csak, hogy az 1-es raktár az olyan, hogy oda ők sem mehettek be. Időnként jött valaki, aztán ő bement. Több raktár volt, öt.
Az egyik őrhely maradványa
— Én harckocsizó voltam a katonaság alatt Kanizsán. Lövészeten voltunk Dörögdön, gyakorlaton. Ott mondták, hogy a 100-as HK gránátokat innen hordták oda. ’72-től ’74-ig voltam katona. Akkor tudtam meg, hogy mi is van itt. Kiszivárogtak dolgok, de csak mendemondák voltak, hogy mi lehet itt. Atomtöltettől elkezdve minden elképzelés volt, de ebből semmi sem igaz. Hogy miért ide telepítették az egy nagy kérdés… — tűnődik el István. — Lovászinál tudjuk, hogy azt a védelmi rendszert miért építették oda. Határvédelem miatt. És az megmaradt, az látogatható. Itt nem maradt semmi. Sok hasznos épület volt itt, amit érdemes lett volna megmenteni. Kár volt lebontani, felrobbantani.
Szeles István felelevenítette emlékeit a lőszerraktárról
1956, nagymama és az oroszok
— Meleg helyzet volt itt ’56-ban — idézi fel a gyerekkori emlékeket István. — Amikor az orosz harckocsik jöttek végig a Várvölgyi úton, odaálltak a laktanyához, körbevették azt, és jó szorosan a kerítés mellé sorakoztak. Odafordították a harckocsik csövét az elzárt területre. Az őrség pár nap után fogta magát, és azt mondta, hogy ők nem akarnak az oroszokkal szembeszállni, szépen elmentek. Egy-két ember maradt csak itt. Állítólag 1-2 hétig őrizetlenül volt az egész. Apámék is féltek. Le is mentek megkérdezni, hogy na, mi van már, ne menjen el mindenki… De az a pár itt maradt katona sem tudta, hogy mi is akkor a helyzet. Volt, hogy mondta aki itt volt tiszt, hogy ha arra kerül a sor, hogy felrobbantják a bázist, a raktárakat, akkor mindenkinek szólnak előtte itt a környéken. Mert volt egy mendemonda, hogy ha felrobbantják ezt a helyet, akkor Keszthely is eltűnik. Hogy mennyi volt ebből igaz, azt nem lehet tudni, de veszélyes dolog volt.
Ezen a tisztáson egyszer laktanya állt
— Engem ekkor elvittek a nagymamámhoz a szüleim, jó két hétre. Innen két kilométerre beljebb lakott — mutat a hegy felé Szeles István. — Ki is vertem az összes ablakot. De nem azért, mert annyira rossz gyerek voltam, hanem mert egy öreg bácsi összevissza beszélt. Hogy ne menjek ki az udvarra, mert az oroszok összeszedik a gyerekeket. Ezt mesélte este, aztán reggel felébredtem, a nagymamám nem volt otthon, elment valahova. Ki akartam menni, de nem tudtam. Az összes ablakon minden rács volt, meg az ajtón is. Így mindenhol kitörtem az ablakot, annyira ki akartam menni — idézi fel a meghökkentő élményeket a gyermekkorából beszélgetőtársunk. — Szóval, én addig ott voltam a nagymamánál, amíg zajlottak itt az események. Mivel telefon akkor nem volt, az őrhelyeken is csengővel csengettek egymásnak. Kettőt, hármat. Gyerekként hallottam, hogy mondja egyik a másiknak, hogy a 3-as őrhelyen valakik vannak.
Légi felvétel 1966-ból
Fotó: fentről.hu
A lövések árnyékában
— A lövöldözések éjszaka megszokottak voltak. Akár egy két lövés, vagy egy sorozat. Mert odament a vad a kerítéshez. A katona megijedt, aztán már engedte is ki a tárat. Lőtt egyet vagy egész sorozatot, ilyen is előfordult.
A dupla kerítés még sok helyütt megvan
— A kerítés közelébe menni sem volt jó ötlet. Éjszaka egyszer felébresztettek bennünket, 12-13 éves lehettem — tűnődik el István. — Világítottak be az ablakon, kopogás, zörgés. Három vagy négy katona géppisztollyal, fognak egy embert. Mondták, hogy jöjjön ki valaki. Apám kiment. Kérdezték tőle, hogy ismeri ezt az embert, mert azt állította, hogy itt volt nálunk. Apám meg mondta, hogy nálunk biztosan nem volt. Aztán kiderült, hogy itt a szomszédban, néhány házzal arrébb, a domboldalban volt az illető vendégségben. Egy bácsi akkor ment nyugdíjba, ünneplés volt, iszogatás is, s mikor elbúcsúztak, meglátta ez az ember a fényeket, nem volt erre ismerős, aztán ment a fények felé, nem tudta merre megy. Odament, közel a kerítéshez, megfogták mindjárt, hogy mit keresett ott. Rögtön ki is józanodott.
A domb tetejéről messzire ellátni
— Sok minden megtörtént itt… — sorolja István a következő történetet. — Jött egy nő, kiabál: segítség, segítség! Üldözik a katonák — mondta. Kérte apámat, hogy kísérje haza, mert fél. Állította, hogy a fák mögött katonák bújtak el. De csak rémeket látott, nem volt ott senki, csupán képzelődött.
— Intézetből szökött meg egy lány, idekeveredett hozzánk, a katonák jöttek érte — bukkan elő egy újabb történet, majd követi egy másik. — A műhelyben dolgoztam, lakatos vagyok, amikor jött két katona meg egy tiszt, géppisztollyal, hogy kiabálást, segélykiáltást hallottak tőlünk. Hát, nem tőlünk jött a kiabálás, hanem egy telekkel följebb. Volt ott egy pince, egy bácsié volt. Járt hozzá egy nő italozni. Aztán egyszer csak a nő férje is megjelent. Na, ekkor lett a baj, mert a férfi elkezdte ütni-verni az asszonyt, és ő kiabált.
Légi felvétel 1971-ből, itt egy autó is látható a laktanya előtt.
Fotó: fentről.hu
A kiskatona tragédiája
— Valamikor a ’70-es években agyonlőtte magát egy sorállományú katona. Őrségben volt, akkor végzett magával. Nem tudjuk, hogy milyen okból ölte meg magát, de nagy volt itt a balhé, rengeteg autó jött. Később tudtuk csak meg, hogy ez a haláleset volt az oka — idéz fel István egy szomorú emléket.
Öt lépcsősor bújik meg a hegyoldalban. Ennyi emlékeztet az egykor lőszerraktárra. Ezeken járőröztek a katonák
Lángba borult az erdő
— 1988-ban volt egy nagy tűzeset. Kigyulladt itt az erdő, az alsó részen. Az 1-es őrtorony a kerítésen kívül volt. A hulladéklerakót valaki meggyújtotta, lefújta a szél a szikrát, pillanatokon belül égtek a hatalmas fák, nagy fenyőfák. Annyi tűzoltóautót én még soha nem láttam, mint akkor. Annyira oltottak. Pedig itt még nem is volt meleg. Nem azon a helyen volt a tűz, ahol lőszer volt. Ezen az oldalon volt egy nyitott raktár, azt is csak akkor lehetett látni, amikor lehullottak a levelek. Egész késő éjszakáig oltották a tüzet. Egy hosszú sávban, keresztben, a bánya irányában leégett az erdő. A fák azóta újra nőttek, lombosodtak, de hatalmas volt a tűz pusztítása.
Tavasztól télig szinte áthatolhatatlan az erdő, az egykori lőszerraktár helye
Lőszertár a szomszédságban
— A későbbi időkben havonta jöttek Egerszegről és Kanizsáról havi váltásban sorkatonák. 30 főnél nem volt soha itt több. Maximum 20 dupla ágy volt itt, emeletes ágy. Volt konyha, innen látták el az itt szolgáló katonákat. A ’80-as években már Reziből, az ottani állomásról hozták az ételt, itt már nem főztek. Vezetékes vizet ittak, a kútból ment szivattyúval a víz egy nagy víztartályba. Abból ment a főzés, a fürdés, mosakodás. Volt egy ponyvás teherautó, azzal jártak vételezni mindent, ami kell. Nekünk is hoztak cukrot, meg ami kell, ha arról volt szó — mondja István, amikor a jószomszédi viszony kerül szóba.
Itt volt az egyik raktár, berobbantották
— Az elkerített belső részen sosem jártam. Dupla kerítés volt. Kerítés, lépcsősor, újabb kerítés. Az egyik nagy domb alatt volt egy fő raktár, csilléken, sínpáron hordták be a lőszert, azon tolták be. A laktanyától indult, attól nagyobb dombból. Három nagy bejárat volt, ahol a leghosszabb, a 120 lépcsős rész van — emlékszik vissza István a raktárbázis elrendezésére. — Most az oszlopok ki vannak döntve, a kerítések java még megvan. ’92 környékén hagyták el a keszthelyi bázist. ’97-ben ment el Győrbe az ezred.
Légi felvétel 1983-ből. Az őrtornyok is kivehetők a képen
Fotó: fentről.hu
Hol vár állott…
— Amikor megszűnt itt a bázis, azt onnan tudtuk, hogy borzasztó mennyiségű lőszert vittek el, halálfejes autókban, éjszaka. Először azt vitték el, aztán kezdték az épületeket bontani. Hónapokig hordták a sittet. A laktanya épületet a legvégén bontották el. Mindent elvittek, lebontottak, berobbantottak — meséli István a felszámolás időszakáról. — A lépcsők, a kerítés megmaradt, de semmi más. Az őrtornyokat levagdosták lángvágóval, öt volt belőlük, az épületekből pár tégla megmaradt, néhány földsánc, aminek a szélén villanyoszlop van, így kitűnik, hogy ott is épületek voltak. Néhány vízelvezető akna van még.
Több tátongó vízgyűjtő akna is található az erdőben
— A domb alja tele volt lőszerrel. Azt berobbantották. 1991-ben még látszott kívülről, hogy ott valami történt, beomlott a föld. Ami ki volt betonozva a föld alatt, az semmivé lett. Apám mondta, hogy amikor építették ezt, akkor rengeteg földet hordtak el innen. Gondolhatják, ha ilyen lépcsősor van, akkor milyen hatalmas épületek állhattak itt, amiket körbe kellett járni, amit őrizni kellett — gondol vissza István a szomszédban elhelyezkedő komplexumra. — Egy év alatt épült ez meg, de rengetegen dolgoztak itt. Nem tudom, hogy katonák vagy civilek építették ezt a helyet. Apáméknak azt mondták, hogy eredetileg a fenyvesbe valami tüdőszanatórium lesz. Hogy lőszerraktár lett belőle, az nem tudom, hogy alakult. Valószínűleg csak elterelés volt a szanatórium, hogy ne aggódjanak a környékbeliek.
Dombra fut fel a lépcsősor
Légi felvétel 2000-ből. Az épületek helyén a berobbantott löszfal látható
Fotó: fentről.hu
— A bontás után nem lett itt semmi. Leginkább motocross-pálya van az erdőn belül, a bánya mellett. A külső rész Keszthelyhez tartozik, de a szoros hadiút Gyenesdiás. Az út ezen oldala pedig Cserszegtomaj. De ez itt a Pilikán. Érdekes, hogy ennek nincs, nem volt álneve. Itt a Pilikáni bánya, a Pilikáni erdő, erről lett elnevezve, nincs fedőneve, pedig elég nagy volumenű raktár volt itt. Pilikáni lőszerraktár és kész.
Az egykori lőszerraktár mellett a Pilikáni bánya üzemel
Lapozd át a Keszthelyi-hegységben, az egykori Pilikáni Lőszerraktár területén készült fotóinkat!
A cikk nem készülhetett el volna Csécs Nikolett kutatómunkája nélkül!
Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Nyitókép, fotók: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu
