likeBalaton.hu | 2023.08.19. 14:00
Több hajó indul a balatoni tűzijátékok helyszíneihez
Elérte a 1,5 milliós utasszámot a BAHART hajójáratainak forgalma 2023-ban.

– A BAHART hajóinak forgalma az idén a tavalyi nyárhoz hasonlóan alakult eddig: a kompok utasszáma elérte az 1 milliót, a személyhajók utasforgalma pedig meghaladta a félmilliót – közölte Veigl Gábor, a cég vezérigazgatója.

 

 

A Szántód-Tihany között közlekedő kompot 8 százalékkal választották többen a vírusjárvány előtti évhez, 2019-hez képest idén augusztus 15-ig, a személyhajókon pedig 6 százalékos az utasforgalom növekedése.

Kerékpárokból a kompok több mint 85 ezret szállítottak augusztus közepéig, ami 8 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, a személyhajókon pedig 21 százalékkal többen utaztak biciklivel, mint tavaly ilyenkor.

 

 

A cég számára a legutóbbi volt az idei legforgalmasabb hét

Augusztus 12-én, szombaton a kompok több mint 18 ezer utast és közel 5 ezer gépjárművet szállítottak.

A személyhajózásban július 27-én mértek csúcsszámokat, közel 18 ezer utassal. Továbbra is

kiemelt szerepet kapnak az augusztus 27-ig tartó főidényben a programhajók, amelyekből idén többet indított a BAHART: a gyerekprogramokat kínáló varázshajókat eddig 6 ezer vendég vette igénybe, a bulihajókon pedig több mint 15 ezren szórakoztak.

 

 

Az online jegyvásárlások száma közel 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A BAHART sétahajóin Siófokról eddig 24 ezren, Balatonfüredről 23 ezren, Keszthelyről több mint 18 ezren utaztak. A legnépszerűbbek a naplementenéző járatok. A menetrendi hajózásban leglátogatottabb továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonal, amire 153 ezren váltottak jegyet, valamint a Fonyód-Badacsony útvonal, amelyen idáig 140 ezren utaztak.

 

 

Plusz hajójáratokat indítanak a települések tűzijátékaihoz igazodva

Az utóbbi hetek igazi nyári időjárásának is köszönhetően a kompok és személyhajók szinte folyamatosan teljes kapacitással közlekednek a Balatonon.

Ezen a hétvégén a tóparti települések tűzijátékaihoz igazítva plusz hajókat is indítanak.

A BAHART négy új hajójáról – amit nyár elején szállítottak a Sió-csatornán át a Balatonra, részben szétbontott állapotban. Még az ősz folyamán bemutatják őket a nagyközönségnek.

A két új komp várhatóan az év vége felé, míg a két új személyszállító hajó 2024 nyarán áll forgalomba.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva