Szijjártó János | 2023.06.26. 10:00
Szigligeti programok a várudvar mesés panorámájával
A Szigligeti várudvar nyári programsorozata zenével, képzőművészettel és színházzal vár.

Indulnak a nyári programok a Szigligeti Várudvarban

A Szigliget Várudvar az idei évben is izgalmas, sokszínű programokkal, finom ételekkel, az ország egyik legszebb kilátásával, a Balaton várával és új élménnyel várja a kikapcsolódni vágyókat.

Színház az ország egyik legszebb kilátásával

A színház kedvelőinek jó hír, hogy három társulattal, egész nyáron átívelő műsorral fogadja az érdeklődőket a szabadtéri színpad. Június 30-án, majd július 2-án 21 órai kezdettel mutatják be A padlás című két részes darabot Böhm György rendezésében, amely félig mese félig musical. Az idei évben is láthat a közönség krimit, Dámák a pakliban címmel július 5-én, szintén 21 órától. Július 7-én Süsü a sárkány látogat Szigligetre, július 8-án pedig a Kiskakas gyémánt félkrajcárját láthatja a közönség. Július 9-én ismét négy nő lép színpadra, ezúttal az Öreglányok című komédiában. A folytatásban számos színházi érdekesség várható még egészen a nyár végéig.

A Padlás című előadá részlete
Fotó: Pannon Várszínház hivatalos

 

A zene, a képzőművészet és a gasztronómiai is szerepet kap

Természetesen a zene is előtérbe kerül, július 1-én például Bródy János előadását tekinthetik meg a műfaj kedvelői. Az egész nyáron át tartó programok mellett a Várudvar galéria képzőművészeti érdekességekkel, gasztronómiai részlege pedig különleges kínálatával áll a látogatók rendelkezésére.

A várkapu
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Margaret Island a Szigligeti várban
Fotó: Hegyi Júlia Lily

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva