Keszey Ágnes, Mihály Szilvia | 2019.07.21. 06:00
Eveztél már a föld alatt?
Balatoni nyaralásunk alatt ne hagyjuk ki a Tapolcai-tavasbarlangot, igazán extra élmény a város alatt csónakázni!

73 lépcsőfokon jutunk le az egész évben 20 fokos barlangba, ahol különleges csónaktúrán vehetünk részt. A normál barlangokban 8-12 fok van, itt a víz miatt magasabb a hőmérséklet. Ha a nyári kánikulában érkezel, akkor kellemesen hűvösnek érzed idelent a levegőt.
Míg elérünk a csónakokhoz, a barlang felfedezéséről beszélgetünk tárlatvezetőnkkel, Bertalan Andrással.

Tapolcai tavasbarlang /Fotó: Keszey Ágnes

– Teljesen véletlenül találtak a Tapolcai-tavasbarlangra – tudtuk meg Andrástól.
– A XX. század elején Tóth Pál pékmester megrendelt a házához egy kutat. A barlang hivatalos felfedezője Németh Ferenc kőművesmester, ő volt a kútásás fővállalkozója, neki dolgozott Bíró Gyula is. 1903-ban 15 méter mélyen robbantottak a mészkősziklábam, és amikor takarítottak, akkor fedezték fel, hogy az egyik kő mögül párás, meleg levegő áramlik be. Kíváncsiak voltak, kifeszegették a követ, és bemásztak az üregbe. Ez akkor még egy apró, szűkös járat volt.
Ahol lejöttünk, ott vágtak egy nagyobb járatot és csillézték ki a törmeléket. Keszler Aladár tapolcai mérnök számításai alapján végezték az üregek tágítását, hogy a barlang látogatható legyen.

Tapolcai tavasbarlang /Fotó: Keszey Ágnes

– Ez a terem a megnyitó napjától Lóczy Lajos nevét viseli. Ő volt a Földtani Intézet vezetője, neki küldött táviratot Reindl Gusztáv tapolcai iskolaigazgató, az országosan elismert amatőr geológus, hogy itt barlangot találtak. Lóczy Lajos Jordán Károlyt és testvérét, Jordán Viktort küldte ki e hír ellenőrzésére. A feltárások után 1912. május 5-én lépett be az első vendég a barlangba. Ez volt az első olyan magyar barlang, amit kifejezetten turisztikai céllal nyitottak meg, és már a megnyitó napján villanylámpa fénye mellett csodálhatták meg a látogatók.

A huszadik század elején a turizmus növekedésnek indult, Budapestről már néhány óra alatt el lehetett jutni a Balatonra vonattal. Az első idegenvezetőnk Berger Károly volt.
Az itt levő víz izgatta az emberek fantáziáját, 1937-38-ra kitakarították a medret, és csónakázhatóvá vált a barlang, egy 30 méteres alagutat is robbantottak, hogy kört lehessen menni a vízen.

Tapolcai tavasbarlang /Fotó: Keszey Ágnes

A tavasbarlang 180 méter hosszúságú szakasza csónakkal járható körbe, megmutatjuk a titkos helyeket a mélyben, sőt azt is eláruljuk, hogy a barlang vize egy nap alatt ér el a Malom-tavon, majd Tapolca-patakon keresztül Szigligetnél a Balatonba.
Azt tudtad, hogy itt forgatták a híres Bujtor- film, a Csak semmi pánik egyik jelenetét is?

A lenti vízben él a fürge cselle, akit a helyiek csetriknek neveznek. A legenda szerint, aki találkozik az apró hallal a barlangban, annak szerencséje lesz.

 

– Fejeket lehúzni! – szól kísérőnk, miközben megérkezünk a barlang legszebb részéhez.

 

Bár a barlang vize nem túl mély, 8 év alatti gyermekek csak mentőmellényben vehetnek részt a csónakázáson. Ezt természetesen biztosít számukra a látogatóközpont.

 

Akarod tudni, miért nincsenek cseppkövek a barlangban?

 

Mi kényelmesen, evezős tárlatvezető segítségével jártuk be a föld alatti vizes birodalmat, alap esetben ezt vezető nélkül tehetjük meg, saját magunk irányítva a csónakot. Ez ne riasszon el senkit, nagyon egyszerű körbemenni a járaton!

A be- és kiszállásnál is kapunk segítséget. A csónak teherbírása 220 kg, tehát nem főre, hanem súlyterhelésre figyelnek. Ha egy 4 fős család belefér ebbe a kategóriába, mehetnek egy csónakkal, de ha nem, akkor két csónakot kapnak.

 

Az evezés nem nehéz, sok helyen a kezünkkel, a sziklafalat megfogva tudjuk a csónakot ellökni és haladni. Figyelni kell a fejünkre, az alacsony részeknél le kell hajolni, hogy ne üssük be magunkat. Egyáltalán nem extrém sport itt végigmenni, bárki, mindenféle sportmúlt nélkül bejárhatja ezt a csodás föld alatti vízi világot. Szerintem a balatoni nyaralás egyik csúcspontjaként emlegetheti bárki, hogy ő ebben a barlangban is csónakázott.

Tapolcai tavasbarlang /Fotó: Keszey Ágnes

 

A vízi útvonalat kamerákkal figyelik, ha bárkinek segítségre lenne szüksége. Teljesen biztonságban vagyunk.
Itt jegyzem meg halkan, hogyha édesen romantikázol a pároddal valamelyik eldugottnak gondolt kanyarban, azt is látják. Mutatunk néhány tippet a Balatonnál, ha kettesben lennétek!

A Tapolcai-tavasbarlang tinédzsernek számít a barlangok között. Nézd meg, hogyan alakult ki, és mi minden vár rád a Látogatóközpontban!

 

A kiállítás egyik legizgalmasabb része, ahol megismerhetjük a Balaton területének több millió évvel ezelőtti élővilágát. Dínók, sárkányok, cápák és mamutok népesítették be a vidéket!

 

Tudtad, hogy a jellegzetes hullámtörő balatoni kövek egyidősek az őshüllőkkel? Lehet, hogy egy dinó sétálgatott azon a kövön, amin te a főtt kukoricádat majszolod a parton. Az interaktív játékok nemcsak a gyerekek kedvencei, mi is kipróbáltuk.

A Látogatóközpontba 20 percenként indul egy-egy csoport, érdemes előre időpontot foglalni, hogy elkerüljük a hosszú sorbanállást. Először egy háromnegyed órás tárlatvezetésen vehetünk részt, majd ezután sétálunk le a barlangba, és kezdődik a csónakázás.

likeBalaton tippek, ha a Tavasbarlangba érkezel:

  • Foglald le előre a belépőjegyedet
  • Szánj másfél órát a kirándulásra
  • Kényelmes cipőben érkezz, mert a barlangba vezető lépcsőfokok a páralecsapódás miatt nedvesek, csúszósak lehetnek
  • Ne félj az evezéstől, menni fog
  • A barlangban 20 fok van, ha fázós vagy, legyen nálad pulóver nyáron is
  • A barlangban készül rólad egy fénykép, amit ajándéktárgyakra is kinyomtatnak, ha kéred.
  • A tavasbarlang után sétálj el a Malom-tóhoz
  • Nyomozz a Kiskirálylánnyal Tapolcán
  • A Látogatóközpont előtt fizetős parkoló van, ne felejts el jegyet váltani
  • Gyere vissza télen is Tapolcára, szilveszterkor fürödhetsz is a Malom-tóban

Mutatjuk a legjobb képeket!

Kiemelt kép: BFNP

Készítette: Keszey Ágnes és Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva