likeBalaton.hu | 2023.10.04. 14:00
A Margaret Island és a Szegedi Kortárs Balett produkciója Veszprémben
A Szegedi Kortárs Balett és a Margaret Island összművészeti előadása Veszprémben is bemutatkozik.

Október 14-én kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc” elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, mely során Veszprémbe is ellátogatnak.

A kísérleti projektben a zene mellett a mozgásművészet is központi szerepet kap és az énekesnő, Lábas Viki is táncol.

Régóta álmodozik táncművészekkel közös produkcióról a Margaret Island, idén pedig valóra is válthatják a terveiket, hiszen nyolcállomásos turnéra indulnak „Szabadon szép a tánc” című kísérleti projektjükben, amit a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével állítottak színpadra. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alapította zenekar ezúttal tőlük szokatlan formában mutatkoznak be, és a már

jól ismert dalaikat is egy új oldalukról, áthangszerelve játsszák el a közönségnek.

Fotó: Margaret Island hivatalos

 

A turné során hat táncművész csatlakozik hozzájuk, a zenekar énekesnője, Viki pedig kilép a komfortzónájából és ő is balettozik majd az előadásokon.

– Már év elején elkezdtem a próbákat a táncosokkal, folyamatosan ingázom Szeged és Budapest között. Egyszerre izgalmas és fárasztó ez az időszak, ugyanakkor nagyon felszabadító így kifejezni az érzéseket, várom, hogy a közönség is lássa, min dolgozunk ilyen sokat – meséli Lábas Viki.

A koreográfiáért a Szegedi Kortárs Balett társulatának tagja, Czár Gergely felel, aki az epizodikus jelenetekben színpadra vitt élethelyzeteken át többletjelentést adott a Margaret Island felvételeinek. Az együttes ezáltal tánclépésekkel is kifejezi mindazt, ami foglalkoztatja őket:

magánéleti és társadalmi kérdésekre, problémákra is reflektálnak a műsor alatt.

A bensőséges hangulatú összművészeti produkción a csapat ősszel megjelenő EP lemezének számai is hallhatóak lesznek, továbbá ritkán játszott dalokkal és akusztikus blokkal is készülnek a turné állomásaira.

Margaret Island – „Szabadon szép a tánc” országos turné a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével

Október 14. Veszprém, Hangvilla

Október 20. – Miskolc, Művészetek Háza

Október 21. – Debrecen, Kölcsey Központ

Október 23. – Szeged, Nemzeti Színház

Október 28. – Kecskemét, Hírös Agóra

Október 29. – Gödöllő, Művészetek Háza

November 12. – Győr, Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ

November 16. – Pécs, Kodály Központ

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Margaret Island hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva