likeBalaton.hu | 2023.12.20. 14:00
Templomkoncertek, misék, vallásos programok Veszprémben
Ünnepi koncertek és misék, valamint kiállítás is várja a látogatókat a veszprémi várnegyedben advent idején.

Az adventi időszak programjai a Veszprémi Főegyházmegye szervezésében

– A hagyományaink is erősek, és mind a készületet segítik. Hajnali roráték, adventi koszorú, több imádság, pénteki böjt, több jócselekedet gyakorlása, családi kapcsolatokra figyelés, rászorultak segítése. Az adventi színek is a jászolhoz való őszinte eljutást segítik. A lila szín a bűnbánat jele, hiszen nélkülözhetetlen a bennünk megszülető új élethez a saját magunkkal való szembenézés. Lássuk magunkat, erényeinket és gyengeségeinket. Ezt látva indulhatunk csak el a valóságos úton. A rózsaszín az öröm színe, mely egy évben csak kétszer szerepel a liturgikus színek között.

Az öröm vasárnapján azt ünnepeljük, hogy már hamarosan megszületik, már közel járunk, már tartsunk ki, örüljünk, mert van miért, mert van reményünk, jövőnk, életünk

– hangsúlyozta dr. Udvardy György veszprémi érsek.

dr. Udvardy György, veszprémi érsek tartja majd a 2023-as ünnepi szentmisét a Szent Mihály Főszékesegyházban Fotó: Veszprémi Érsekség

Szentestéig minden veszprémi templomban a roratekkal (hajnali mise), a gyóntatással várják a híveket.

December 20-án, szerdán 19 órától Adventi kantáták címmel tartanak koncertet a Szent Mihály Főszékesegyházban, ahol négy kiváló énekes lép fel: Aleksander Rewinski tenor, Johanna Krokovay alt, Marelize Gerber szoprán, valamint Krokovay Marcell basszus. A műsorban közreműködik az Opus Énekegyüttes, a Vivaldi Ensemble, valamint a Régizenei Együttes. Vezényel: Kővári Péter.

December 22-én gyónásra lesz lehetőség a Szent Mihály Főszékesegyházban is, 15 és 18 óra között, 17 órakor szentmisét is tartanak.

December 23-án 19 órakor gyújtják meg a negyedik gyertyát a Szent Mihály Főszékesegyházban.

December 24-én 23 órakor karácsonyi zenés áhítatra invitáljuk a híveket, szintén a Szent Mihály Főszékesegyházba, ahol a székesegyház kórusa énekel, őket kíséri Dankos Attila orgonaművész.

Az éjféli szentmisét a Magyar Televízió ebben az esztendőben a Szent Mihály Főszékesegyházból közvetíti. A szentmisét érsek atya mutatja be.

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház a 2023-as restaurálást követően
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

December 25-én 9.00, 10.30 és 18 órakor, december 26-án 9.00, 10.30 és 18 órakor tartanak szentmisét a Szent Mihály Főszékesegyházban.

December 29-én, pénteken 19.30 órakor ad közös koncertet, szintén a Szent Mihály Főszékesegyházban, Kiss Zsolt és a Four Bones Quartet a Filharmónia Magyarország szervezésében.

December 30-án befejeződik a Work In Progress 2023 (WIP’23), a várnegyed beruházás különleges munkaközi kiállítása. Ugyanezen a napon a Dramatizált Biblia színészekből álló társulata és az Eucharist együttes, kiegészülve a Trüffel Quartet vonósnégyessel közösen lép fel.

Assisi Szent Ferenc 800 évvel ezelőtt állította fel az első mai értelemben vett betlehemi jászolt, hogy még intenzívebb módon élhesse át Jézus Krisztus születésének csodáját, amely a rendalapító hitvallása szerint éppen olyan, mint amikor a pap kezében az ostya Krisztus testévé lényegül át.

A Veszprémi Főszékesegyházban tervezett előadás időpontja: december 30-án, 19:00 órai kezdettel (az esti szentmisét követően). Amennyiben lehetőség van rá, az Eucharist együttes akár a szentmisén is vállalja a liturgikus zenei szolgálatot a Gável Gellért és Sapszon Ferenc által szerzett Mise Gitáron című misekompozíció eléneklésével.

December 31-én 9.00, 10.30 és 18.00 órakor Te Deum Hálaadó szentmisére kerül sor szintén a Szent Mihály Főszékesegyházban.

Január 1-jén 9.00, 10.30 és 18.00 órakor Isten Anya Ünnepet tartunk a szentmisén a Szent Mihály Főszékesegyházban. Ugyanezen a napon 19 órakor Újévi koncertet ad Dankos Attila orgonaművész és Fekete Melinda Zsófia szaxofonművész a Szent Mihály Főszékesegyházban.

– A keresztény hagyományban a karácsonyt megelőző időszak

az advent remek lehetőséget biztosít, hogy az adventi koszorú mellett elmélyüljünk, felkészüljünk a karácsonyra és közösen imádkozzunk.

Ahogy a karácsonyfa állítása is évszázados tradíció – szimbóluma Isten ajándékozó szeretetének – így mi is a hivatalban örömmel állítjuk és díszítjük fel közösen a munkatársakkal – osztotta meg gondolatait az érsek atya.

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: dr. Udvardy György, veszprémi érsek prédikációja advent idején
Fotó: Veszprémi Érsekség

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva