likeBalaton.hu | 2021.06.29. 16:00
Brutális mennyiségű nevezés érkezett a Balaton-átevezésre
Ezúttal a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon rendezik meg a Balaton-átevezést.

Rekordszámú, több mint 3000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő szombati Red Bull Balaton-átevezésre, melyet ezúttal Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon rendeznek meg.

Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indulnak a résztvevők

8 kilométer megtétele után ugyanoda térnek vissza. A távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on is le lehet evezni.

– Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig szeretnénk sporthétvégévé bővíteni a most még egynapos eseményt – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Fotó: MTI/Varga György

Jó bemelegítés lesz a balatonfüredi SUP-vb előtt

– A rendezvényt óriási érdeklődés övezi, és a korábbi helyszínt, Fonyódot kinőttük, emiatt kellett elköltöztetni az átevezést. Már most 3600-an neveztek, de vasárnapig az esemény honlapján még bárki jelezheti részvételi szándékát. Tavaly sokan tették meg a távot SUP-on, idén is ez várható, az állódeszkások számára pedig az esemény jó bemelegítés lesz a szeptemberi, balatonfüredi SUP-vb előtt – tette hozzá Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.

Fonyód, 2020. augusztus 16.
A Balaton-átevezés résztvevõi célba érnek Fonyódnál 2020. augusztus 16-án. A versenyzõknek 9 kilométeres távot kellett teljesíteniük Fonyódtól Badacsonyig és vissza.
MTI/Varga György

– Nagy szintet lép az esemény idén, sok újdonsággal rukkolunk elő. Csatlakozott hozzánk egy új főszponzor is, de ezúttal sem az időeredmény a fontos. Újdonság, hogy minden befutó érmet kap, így kézzel fogható emléke lesz az eseményről – mondta a sportvezető.

Olimpiai- és világbajnokok is rajthoz állnak

Bíznak benne, hogy jövő szombaton kegyes lesz hozzájuk az időjárás és evezőt ragadhatnak a sportág szerelmesei, köztük sztárvendégek, valamint a sportág klasszisai, olimpiai és világbajnokok, mint például Dombi Rudolf, Szabó Gabriella, de rajthoz áll maga az elnök is.

 

Nyitókép: MTI/Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva