Krausz Andrea | 2021.03.10. 07:00
Fókuszban a Balaton – egy csomó várost érint a régióban a Tour de Hongrie mezőnye
Május 12-én szerdán Siófokról rajtol a 42. Magyar Körverseny. A második napon Balatonfüredről indul a mezőny, a harmadik szakasz kiindulópontja pedig Veszprém lesz. Közben további 7 balatoni települést érint a nemzetközi kerékpárosverseny.

Eddig titok volt, de kedden este bemutatták az idei Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát. Május 12. és 16. között 794 kilométert tekernek le a sportolók a budapesti befutóig.

– A kerékpársport szurkolói az elmúlt években megszokhatták, hogy minden alkalommal igyekszünk új útvonalakat is a programba illeszteni. Tavaly a tervezett magyarországi Giro d’Italia-rajt miatt a Tour de Hongrie nagy részét Észak-Magyarországon rendeztük meg, de már akkor megígértük, hogy 2021-ben Nyugat-Magyarország lesz fókuszban – tájékoztatott Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője.

A verseny első három napja a Balatoni régióra fókuszál. Az első szakaszt Siófok és Kaposvár között jelölték ki a szervezők. A mezőny a Balaton déli partján, Balatonföldvár után kanyarodik a somogyi dombok felé, de a második részben még Balatonboglárnál visszatér egy időre a tó partjára. A 173 kilométeres dombos etap egy Kaposvár körüli kör után a somogyi székhely belvárosában, a Vásártéri úton ér véget.

Siófok már számos alkalommal adott otthont a versenynek
Fotó: Krausz Andrea

 

A második szakasz Balatonfüredről indul és Nagykanizsára tart, közben a Balaton-felvidék csodaszép tájain halad keresztül. A mezőny kisebb kitérőkkel dél-nyugat irányába indul és Badacsonyt megkerülve Tapolcán, Sümegen, Hévízen és Zalakaroson át jut el a nagykanizsai befutóig.

A harmadik szakasz május 14-én, pénteken a veszprémi Óváros térről. A bringások észak felé haladva érnek célt Tata belvárosában.

Itt a bemutató videó az idei verseny útvonaláról:

A negyedik szakasz Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető útvonalon vezet, a zárónapon, május 16-án pedig Budapestre vezet a karaván útja.

Az M4Sport minden nap élőben közvetít majd a versenyt, az Eurosport az első négy versenynapról összefoglalót sugároz, az utolsó, budapesti etapot pedig élőben közvetíti. Az összefoglalók a világ több mint százötven országában lesznek majd láthatóak a televíziós csatornákon.

Nyitókép: Tour de Hongrie 2018. – hivatalos

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva