Keszey Ágnes | 2019.08.06. 10:00
Zene a várban, a lenyugvó nap fényében
Hol hajdan hős vitézek védték a vidéket, most megannyi látvány és élmény vár a látogatóra. A több mint 750 éves szigligeti várban több koncert is várta a közönséget, s a zenei sorozatnak még nincs vége...

Könnyűzenei koncert egy várban? Lehet, hogy első hallásra, olvasatra furcsának tűnhet e kettő párosítása, de az biztos, hogy felejthetetlen. Az élményért megéri egy kis fáradtság, de ha gyakorlott túrázók vagyunk, könnyen teljesíthetjük az utat, de nem ijesztünk el senkit, hiszen a kevésbé edzésben lévőknek sem leküzdhetetlen a magasság.

Szigligeten, a több mint 230 méter magas hegy tetején magasodik a vár, melyhez lépcsősorok és macskaköves út vezet fel. Ha lassan haladunk, nem fáradunk ki, de még inkább azért nem érdemes sietősre venni lépteinket, mert így gyönyörködhetünk az bájos kis házakban, s az út menti háborítatlan természetben. Útközben akár meg is pihenhetünk a Várkávézóban, elkortyolva egy kávét, vagy megízlelni egy, kettő, három, vagy akár több ízt az egyedi fagyikínálatból.

Tovább sétálva még vár ránk némi szintemelkedés, aztán a várkapun átlépve biztosan megállunk. A látvány ugyanis, amely a szemünk elé tárul, lenyűgöző.
A vár történetéről és látványosságairól korábban már írtunk, most a zenés estek élményeit idézzük fel. A Várszínpadon július közepe óta sorra követik egymást a koncertek, mi a sorozat két eseményén jártunk.

A legszebb színek – Margaret Island koncert a szigligeti várban

Július harmadik hétvégéjén a Margaret Island lépett fel. A legszebb színek – ez volt koncertjük címe, s ez az estre is jellemző volt. Aki ott volt, átélhette, s most felidézheti, aki pedig nem járt ott, képzelje el, hogy szeme elé tárul a táj, zöldell a vidék, szinte egymásba fonódnak a szemközti tanúhegyek, az ég kékjében fehér felhők lebegnek. Aztán telik-múlik az idő, s a lemenő nap fénye ezernyi színt varázsol a közönség felé.

Ilyen mesés a háttere minden koncertnek, s minden bizonnyal már maga a helyszín is sokakat vonz. A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította Margaret Island teltház előtt játszott. Az együttes Eső című dala 2016-os berobbanását követően hamar állandó színfoltjává vált a budapesti és vidéki kluboknak, valamint rádiós toplistáknak is.

A Margaret Island életében ez az év különleges, hiszen idén öt éves a zenekar. Ezt ünneplik azzal a turnésorozattal, melynek helyszínei különleges természeti- és világörökségi helyszínek. Ezek egyike volt a Balaton Vára.

Itt az énekesnő akár egy légies tündér, nem csak végig dalolta, hanem végig is táncolta, sőt ugrándozta a koncertet, melynek vége felé a szépszámú gyerekközönség is táncra perdült, majd miközben szólt az ének, a közönség mellett, kézen fogva felsétáltak egészen a vár tetejéig, s egyre nőtt a sor, hiszen a felnőttek is csatlakoztak hozzájuk. Eközben már sötétbe borult a táj, s megint más arcát mutatta.

Ahogy a dal egyik sora szól: „A kép, ha másra vált… ” hiszen a távoli pislákoló fényekben megint más színek vették át a helyet. ..

A Zenés estek a Balaton várában koncertsorozat egy másik eseménye volt az idén tíz éves fennállását ünneplő Szabó Balázs Bandája koncertje. A zenekarról így vallott az alapító: „2009-ben, éppen tíz évvel ezelőtt váltottam valóra az egyik gyerekkori álmom: saját zenekart alapítottam. Nem is reméltem, hogy ilyen zsivány, kalandos, kedves, karcos, szédületes, izgalmas utat jár majd be a Szabó Balázs Bandája – végtelen hálát és boldogságot érzek azért, hogy idáig eljuthattunk!”.

Szabó Balázs bandája a szigligeti várban Fotó: Keszey Ágnes

A szigligeti fellépés nem csak az évforduló, s a már említett szépségű helyszín miatt volt különleges, hanem azért is, mert a vonósok alkotta Accord Quartet is együtt zenélt velük. Szabó Balázs humorát is megcsillantotta a zeneszámok között. S az egyediség itt nem ért véget.

„A hagyományos, ugrálós, táncos koncertek után ma a líraibb oldalunk kapja a főszerepet a Szigligeti Várban, ahol az Accord vonósnégyes lesz a vendégünk. Kedvenc magyar költőink versmegzenésítései mellett természetesen saját, rég nem játszott dalokat is csomagoltunk a bőröndbe, bízván abban, hogy így mindenki hazaviheti a kedvencét.”- így ajánlotta az együttes e koncertet. S valóban, ez vált valóra.

E koncert nem csak a helyszín, a domboldalon álló vár miatt emelte magasságokba a közönséget. A saját dalokat és magyar költők megzenésített verseit hallva, nézve a naplemente színeiből lassan sötétségbe boruló tájat, az ember elgondolkozhatott az életen, átélhette, hogy más-és más érzéseket pendítsen meg benne minden dal, s hagyhatta, hogy csak sodorja magával a zene és a szöveg, a dallamok és rímek.

Hogy is kezdődik a Bájoló? „Rebbenő szemmel ülök a fényben” – e sorok már a koncert végefelé csendültek fel, mikor a vár nézőterén ülve látni lehetett a távoli települések fényeit is.

 

Szabó Balázs bandája a szigligeti várban Fotó: Keszey Ágnes

A Zenés estek a Balaton várában sorozatban idén nyáron még két koncertre várják a közönséget. A Bagossy Brothers Company-t azok hallhatják, akik már megváltották a belépőt, hiszen minden jegy elkelt.

 

Az idei szezon zenei sorozat utolsó felvonásaként a Hooligans lép színpadra, augusztus 16-án 20 órakor. Az együttest ismerve ezen az estén újabb színfolttal gazdagodik a szigligeti paletta.

 

Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva