Szaniszló Hajnalka | 2022.09.28. 12:00
Ökológiai és kulturális program közös balatoni megvalósítása
Pályázatot hirdet az EKF a Balaton körüli, ökológiai és kulturális programsorozat megvalósítására.

Megjelent a Balatorium művészeti rezidencia program 2023-as felhívása

A pályázók október 30-ig adhatják le jelentkezésüket, a leendő nyertesek pedig 2023 áprilisában a balatoni régióban aktív kutatókkal, szakértőkkel és ökológusokkal együttműködésben kezdhetik meg az alkotói munkát. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló Balatorium kulturális eseménysorozat és tudománykommunikációs projekt a Balatonhoz és térségéhez kötődő legfontosabb ökológiai kihívásokat, folyamatokat és az ezek megértését elősegítő kulcsfogalmakat mutatja be.

A program célja, hogy

a tudomány és a művészet együttműködéséből olyan alkotások szülessenek, amelyek a Balaton ökológiai kihívásaira hívják fel a figyelmet.

A Balatorium Artists in Residence második programja 2023 tavaszán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködésben valósul meg. Az alkotók az intézmény munkatársai mellett térségi szakértőkkel is egyeztetnek és kutatási eredményekre alapozva, saját gyakorlatukhoz és módszertanához illeszkedve hozzák létre új műveiket.

Míg a Balatorium tavaszi művészeti rezidencia programjára még csak a jelentkezéseket várják a szervezők, addig az őszi program alkotói már meg is kezdik a munkát a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatóival. Mátyási Péter, Ulbert Ádám, Fuzzy Earth (Gedeon Tekla & Sebastian Gschanes), Anders Ehlin & Selma Boskailo, Marie Ouazzani & Nicolas Carrier 2022 októberében kezdik adat és élményanyag gyűjtésüket alkotásukhoz.

Zalavár, 2022. február 5.
Tõkés récék és hattyúk napfelkeltekor a Kis-Balatonnál Zalavár közelében 2022. február 5-én.
Fotó: MTI/Varga György

 

A Balatorium ökológiai és kulturális célú pályázat jelentkezi feltételei

A programokban létrejövő művek és produkciók a 2023 augusztusában megvalósuló Balatorium Ökológiai Héten kerülnek bemutatásra. A rezidencia program szakmai zsűrije a beérkezett pályázatok elbírálásánál olyan szempontokra figyel, mint annak szakmai megalapozottsága, a pályázó eddigi művészeti gyakorlata és praxisának ökológiai irányultsága, a pályázatban felvetett kérdések relevanciája, illetve a koncepció megvalósíthatósága.

A szakmai zsűri tagjai Can Togay, Berecz Diána, Bubla Éva, Tüdős Anna, Soós Boglárka, Dr. Zlinszky András, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Ökoturisztikai és Környezeti-nevelési Osztályának vezetője, Pesti Attila és munkatársai.

A pályázatra életkori megkötés nélkül bármilyen művészeti területen vagy médiumban aktív alkotó/alkotópáros benyújthatja jelentkezését. A pályázat beadásának határideje: 2022. október 30. (éjfél), az eredményről november 20-ig kapnak értesítést a jelentkezők. A felhívás teljes terjedelmében annak weboldalán érhető el.

A Balatorium a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programja, amelynek megvalósításában a PAD Alapítvány koprodukciós partnerként vesz rész. A projekt további partnerei a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület és a Pannon Egyetem Limnológia Kutatócsoportja.

Kis-Balaton
Fotó: Mihály Szilvia

 

Az Artists in Residence szerepe a Veszprém-Balaton 2023 programban

A VEB 2023 EKF nélkülözhetetlennek tartja a régió- és országhatárokon túlról érkező művészeti hatásokat. Éppen ezért az EKF program partnereivel közösen a lehető legtöbb művészeti ágazatban művészeti rezidencia programokat szervez Veszprémbe és a Bakony-Balaton régióba, hogy az ide érkező művészek bemutathassák, miként látják ők ezt a térséget.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Balatonakarattya
Fotó: Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva