Szaniszló Hajnalka | 2022.12.28. 08:00
Sztárok, akik már nincsenek köztünk 2. – Bujtor, Cserháti, Hofi, Máté Péter balatoni emlékei
A szeretet ünnepe alkalmából olyan sztárok balatoni emlékeikből válogattunk, akik már nincsenek közöttünk.

A Sztárok, akik már nincsenek köztünk-sorozat második részében Kun Péterhez, az EDDA gitárosához is kapcsolódó emléket idéz fel Pataky Attila. De megtudjuk at is, hogy Bujtor István, Hofi Géza vagy Máté Péter hogyan kötődik a tóhoz. Olyan szeretteik mesélnek róluk, akik jószívvel emlékeztek vissza az együtt töltött balatoni időkre.

 

Bujtor István cigányzenekarral ment vitorlázni a Balatonra

Köllő Babett idézte fel, hogy amikor a legendás Zsaruvér, csigavér című filmeket forgatták a Balatonnál, gyakran jártak a színészlegendával hajókázni, s az egyik ilyen alkalommal történt az eset.

– Több hajóval mentünk, s volt olyan, hogy Bujtor Pisti cigányzenekart hozatott, és úgy mulattunk a hajókon a Balaton közepén. Ezek óriási élmények és nagyon jó emlékek – emlékezett vissza Köllő Babett, aki azt is elmondta, hogy vele Bujtor szerettette meg igazán a tavat.

A Köllő Babettel készített hosszabb beszélgetést itt találod.

Bujtor István eligazítást tart a Zsaruvér és Csigavér forgatásánon / Fotó: Köllő Babett engedélyével

 

Kun Péternek és az EDDA zenekarnak Siófokon volt a bázisan a turnék közben

– Éltük a rock ‘n’ rollt ezerrel. Az egyik könyvünk címe is ez volt: “Bor, szex, rock ‘n’ roll”. Mi nem a nyugati szex-drog-rock ‘n’ roll-t, hanem a bor-szex-rock ‘n’ rollt éltük. Ilyen ez a szakma, a színpad tálcán kínálja a lehetőségeket, mi pedig éltünk velük – idézte fel a balatoni turnék hangulatát a frontember, Pataky Attila.

Az énekessel készített exklzív interjút és a ritka EDDA-fotókat, melyeken a tragikus körülmények között elhunyt Kun Péter gitáros is szerepel, itt találod.

Edda
Fotó: Pataky Attila archív

 

Hofi Géza, Koós János és Kovács Kati együtt örömzenélt egy siófoki diszkóban

– Minden buliban benne voltunk, amikor csak tudunk. Olyankor a húgom vigyázott a gyerekekre. A pályatársakkal elmentünk a legendás siófoki Deltába és spontán örömzenéltünk. Hofi, Koós, az Illés együttes. Mind ott voltunk. Csodálatos évek voltak – mesélte Kovács Kati.

Az énekesnővel készített, hosszabb beszélgetést itt találod.

 

Máté Péter, Cserháti Zsuzsa és Zalatnay Sarolta együtt jártak csavarogni a tónál

– A koncertek után átmentünk a Marina szállóba, ahol folytatódtak a fellépések, Máté Péterrel és Cserháti Zsuzsával az élen. Jam session-öket tartottunk, akár hajnali kettőkor is. Nem érdekelt, hogy előtte már letoltunk egy-két koncertet. Szívből énekeltünk, és imádtuk. Csavarogtunk a Balaton körül, és átmentünk egymás fellépéseire is – idézte fel a régi balatoni turnék hangulatát Zalatnay Sarolta.

A Zalatnay Cinivel készített, hosszabb beszélgetést itt találod.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Bujtor István eligazítást tart a Zsaruvér és Csigavér forgatásánon / Fotó: Köllő Babett engedélyével

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva