Marton Attila/veol.hu | 2022.06.11. 08:00
Színházi előadások arborétumban, hegytetőn és erdőben Veszprém megyében
Június 14-től különleges helyszíneken lesznek láthatók színházi előadások a megyében.

Június 14-én kezdődik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programban a Rendhagyó terek című eseménysorozat, amelynek keretében különleges helyszíneken lesznek láthatók színházi előadások.

Rendhagyó terek

A programsorozat a színházi élet széles palettáját mutatja be a kísérletező, alternatív színházi kezdeményezésektől a családi előadásokon át a Veszprémhez kötődő, helyi fiatal alkotók munkáinak bemutatásáig, emelte ki Varga Richárd, az EKF kulturális projektmenedzsere. A színházi sorozat június 14-én indul, és ettől kezdve az EKF évad végéig

minden hónap egyik keddjén láthat színházi előadást a közönség a legkülönbözőbb helyszíneken

például a farkasgyepűi erdőben, a Folly Arborétumban vagy a Haláp-hegyen. A sorozathoz a régióból válogattak össze izgalmas helyszíneket, amelyeket úgy igyekeztek társítani a meghívott előadásokkal, hogy a darab jelentésrétegét bővítse a helyszín.

Az előadások ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Jelentkezni az EKF honlapján lehet.

Fotó: Kabóca Bábszínház sajtófotó

 

Különleges Veszprém megyei helyszíneken láthatunk színházi előadásokat

A tizenkilenc előadás közül a legtöbb a programsorozat nevével összhangban nem hagyományos színházteremben lesz látható. A klasszikus színházi teret használó előadásokban ugyanakkor közös, hogy más-más módon ugyan, de rendhagyóan értelmezik a megszokott tereket is. Utóbbiak közé sorolható a sorozat első előadása is, amelyet június 14-én, kedden láthat a közönség az Agórában.

A Budapest Bábszínház Apa lánya című előadása súlyos témát dolgoz fel, ezért csak tizenhat éven felülieknek ajánlott. A darab a második világháborúban a varsói gettóban történteket dolgozza fel: egy nővér altatókat beadva, koporsóban csempészett ki több mint kétezerötszáz gyermeket a gettóból, megmentve őket a haláltáborokba történő deportálástól. A valós történelmi esemény alapján Háy János írta a bábszínházi monodrámát Hoffer Károly rendező felkérésére. Az egyszereplős darab Pallai Mara előadásában látható, aki 14 karaktert jelenít meg az előadásban.

A programsorozat egyik célkitűzése, hogy megmutassa: a bábszínház nem csak a fiatal korosztályoknak szólhat.

A Rendhagyó terek a Budapest Bábszínház előadásával kezdődik kedden, az egyszereplős darabban Pallai Mara játszik Forrás- Budapest Bábszínház

A Rendhagyó terek a Budapest Bábszínház előadásával kezdődik kedden, az egyszereplős darabban Pallai Mara játszik
Fotó: Budapest Bábszínház

 

A sorozat második előadását júliusi 5-én tartják a farkasgyepűi erdőben, az Amargant Színházi Műhely Sárkány című darabját láthatja a közönség. Augusztusban a régióban működő Balaton Teátrum a tóhoz kapcsolódó legendákat feldolgozó Tihany című előadása lesz látható a Haláp-hegyen, egy elhagyott bányában. A programsorozattal igyekeznek lehetőséget adni a térséghez, Veszprémhez kötődő fiatal alkotóknak is. A balatonfüredi származású Fabacsovics Lili Hogyan írjunk happy endet? című darabja szeptemberben lesz látható a Lovassy gimnázium tornacsarnokában, míg jövőre a Veszprémhez kötődő O. Horváth Sári által rendezett előadást mutatnak majd be. Októberben

a Kabóca Bábszínház egy gasztroszínházzal jelentkezik: a Betyárok ideje című kísérletező darab a Folly Arborétumban lesz látható.

Novemberben az Élőkép Színház képzőművészet formanyelvén megjelenő előadása érkezik Veszprémbe, míg decemberben a TÁP Színház Roletti című előadása zárja az idei évi programot az Expresszóban. 2023-ban a tervek szerint több külföldi produkció is érkezik a Rendhagyó terek sorozatba.

Erdei koncertek és színházi előadások várnak Hévízen

 

Pajtakult a Balatonnál: örömzenélés, közösségi élmény, egészségesebb élet

 

Ruttner-ház: ma kísértetlak, egykor patinás kúria – így éltek benne régen – KORABELI FOTÓKKAL

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Kabóca Bábszínház hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva