Krausz Andrea | 2019.07.05. 19:00
Ezek a legjobb strandok a Balatonon!
A Balatoni Szövetség 2019-ben is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, melyre ezúttal 35 strand nevezett. Több olyan fürdőhely is megmérettette magát, amely eddig még nem vett részt a minősítésben, illetve van néhány olyan is, amelyik a jelenleg is folyó felújítási, fejlesztési munkálatok miatt kimaradt a versenyből.

– Soha nem volt még ennyi kiváló minősítés, ezúttal 16 strand kapta meg az 5 csillagot, de a többi nevező is nagyon jó minőséget képvisel – mondta a likeBalatonnak Balassa Balázs, az elbírálási rendszert kidolgozó Balatoni Szövetség elnöke.

– A balatoniak felveszik a versenyt és sok tekintetben jobbak, mint a tengerparti strandok. Európai szinten is kemelkedő színvonalat képviselnek, a fenntartók komoly hangsúlyt fektetnek a családokra, a színvonalas szolgáltatásokra – emelte ki a szervezet vezetője.

– A déli parton komoly fejlesztések zajlanak a szabadstrandokon, és mivel a több helyen elhúzódtak a munkálatok, ezért ők nem neveztek. Reméljük, hogy a jövőre már a jelöltek között lesznek, és látjuk, hogy csökken a minőségbeli különbség a fizetős és a szabadstrandok között, hiszen utóbbiak is egyre több szolgáltatással rendelkeznek – hívta fel a figyelmet Balassa Balázs, aki hozzátette, hogy az elmúlt 5 évben 7 fürdőhely, a balatonfüredi, Kisfaludy és az Esterházy strand, a csopaki, a balatongyöröki községi strand, a gyenesdiási Diási Játékstrand, a vonyarvashegyi Lidó strand és a szigligeti községi strand mindannyiszor kiváló (5 csillagos) minősítést kapott.

Vízi aerobik a gyenesdiási strandon

A Balatoni Szövetség elnöke rámutatott, hogy a balatonedericsi strand 3 év alatt a nulláról jutott el a négy csillagig, a balatonföldvári Keleti strand pedig minden alkalommal figyelembe vette a bizottság ajánlásait, ezek alapján fejlesztettek és így eljutottak az 5 csillagos szintig.

A helyszíni bejárások június harmadik hetében zajlottak az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével. A Balatoni Szövetség mellett a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki nemzeti Park, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai is vélemyént formáltak a döntésben. Segítette az értékelést a Kerékpáros Magyarország Szövetség képviselője, aki a kerékpárosok számára fontos szempontokat figyelte a strandokon.

Balatonföldvár Keleti strand (Fotó: Facebook/ Balatonföldvár Tourism)

Idén négy különdíj került kiosztásra: a Balaton Legjobb Szabad Strandja, a Balaton Családbarát Strandja, a Balaton Kerékpáros-barát Strandja, valamint a Balaton Legsportosabb Strandja.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző stb.).

A három Balaton-parti megye: Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy, a minősítés során kiemelkedően szereplő, megyéjükben fekvő strand számára.

A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a Csopak Községi Strand lett, mely a Balaton Turizmus Szövetség különdíját kapta.

A Balaton Családbarát Strandja 2019. címet idén a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

A Balaton Legsportosabb Strandja 2019-ben az Ábrahámhegy Községi Strand lett.

A Balaton Kerékpáros-barát Strandja 2019-ben a vonyarcvashegyi Lido Strand.

A Balaton Legjobb Szabad Strandja 2019. cím a balatonboglári Platán Strandra került.

A balatonboglári Platán strand (Fotó: Facebook/Mészáros Miklós)

A megyei különdíjasok:

A Somogy Megyei Önkormányzat különdíját a balatonföldvári Keleti Strand kapta.

A Veszprém Megyei Önkormányzat különdíja a szigligeti Községi Strandhoz került.

A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Városi Strand kapta.

Öt csillagos minősítésben részesült:

Vonyarcvashegy Lidó strand
Balatongyörök Községi strand
Gyenesdiás Diási Játékstrand
Szigliget Községi strandfürdő
Balatonfüred, Kisfaludy strand
Alsóörs Községi Strand
Balatonfüred, Esterházy strand
Csopak, Községi strand
Keszthely Városi strand
Balatonalmádi Wesselényi Strand
Balatonberény Községi Strand
Balatonföldvár Keleti Strand
Balatonakali Községi Strand
Badacsonytomaj Városi Strand
Balatonlelle Napfény Strand
Balatonboglár Platán Strand

Négy csillagos minősítésben részesült:

Zamárdi Nagy strand
Révfülöp Császtai strand
Ábrahámhegy Községi Strand
Balatonudvari Községi strand
Balatonederics Zöld Hullám Strand
Keszthely Libás strand
Siófoki Nagystrand
Zánka Községi Strand
Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand
Fonyód, Panoráma strand
Balatonudvari Fövenyesi strand
Balatonmáriafürdő Központi Fizető strand
Balatonföldvár Nyugati Strand
Gyenesdiás Lido Strand

Három csillagos minősítéstben részesült:

Keszthely Helikon strand
Révfülöp Szigeti strand
Balatonfüred Camping (Széchenyi Strandfürdő)
Balatonfűzfő Fövenyfürdő
Balatonfűzfő Tobruk strand

Összeállította: Krausz Andrea

(Borítófotó: Vonyarcvashegy – Lidó Strand, fotó: vonyarcvashegy.hu)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva