Szaniszló Hajnalka | 2023.09.25. 08:00
Lékai-Kiss Ramóna: Veszprém örökre beleivódott a kisfiam szívébe is
Lékai-Kiss Ramóna kamaszkorában V-tech-dalt énekelt és szerette megúszni a földrajz-órákat. Mesélt a veszprémi várban átélt élményeiről is.

– Veszprémben születtél, a várnegyed és a Balaton a szíve csücske. Milyen gyerekkori emlék jut eszedbe azonnal?
– Kamaszkoromban a szüleim üzemeltettek egy melegkonyhás büfét Balatonfűzfőn. Ez volt a Ramóna Büfé. (mosolyog). Minden nyáron ott dolgoztam és végülis mondhatjuk, hogy onnan indult a karrierem is.

Az akkor nagy sikernek örvendő strandpartik egyikén fellépett a V-tech, s Kefír engem választott a közönségből, hogy velük együtt énekeljem az egyik dalukat.

Másnap a büfénél megjelent egy fotós aki részt vett az eseményen és készített rólam pár képet. Emlékezett rá, hogy többször is én szolgáltam ki és megkérdezte, hogy érdekelne-e a modellkedés. Ez a vonal nem vonzott, de amikor felajánlotta, hogy esetleg statisztaként, kezdő színészként is dolgozhatnék, sorozatokban és reklámfilmekben szerepelhetnék, megtetszett. Három hónappal később bekerültem a Barátok köztbe.

A színész-műsorvezető már nem vállalna olyan munkát, amely a teljes napját lefoglalja
Fotó: TV2

 

– Mi volt a legjobb a balatoni büfés munkában?
– Akkor ettem hekket, amikor csak akartam. (nevet) A balatoni retro hamburgertől kezdve a sült halig bármikor bármi jöhet. Bár most nem vendéglátásban dolgozom, de úgy gondolom, hogy ugyanazt a szerepet töltöm be, mint akkor, igyekszem kiszolgálni az embereket és hatással lenni rájuk. Akkor a büfében vendéglátósként, most pedig a színpadi jelenlétemmel.

– Akár te is lehetnél ismét balatoni vendéglátós, ahogyan Ördög Nóráék is felépítették a balatoni gasztrohelyeiket.
– Amit Nóriék létrehoztak az nagyon menő, sokszor vendégeskedünk is náluk, jó látni, hogy együtt családként tudnak részesei lenni a Nekem a Balatonnak. Ugyan nagyon szerettem a balatoni kis egységünkben dolgozni de a vendéglátás teljes embert igényel.

A család a legfontosabb számomra, ezért nem szívesen végeznék olyan munkát, amely hétfőtől-vasárnapig a teljes napomat kitölti, kivéve ha közösen végezhetjük Mátéval és Noéval.

Most ugyan nem szerepel a terveink között ilyen vállalás, de soha ne mondd, hogy soha.

Fotó: Kiss Ramóna Facebook

– Balatoni lánynak vallod magad. Mi az, amit a kisfiadnak is szeretnél átörökíteni a balatoni életérzésből?
– Bár Budapesten született, de a kórházból Veszprémbe mentünk haza és ott éltünk egészen 2023 elejéig. Ott kezdte meg a bölcsit és az óvodát, s még járni sem tudott, amikor már megismertettem vele a veszprémi vár minden szegletét. Rengeteget programoztunk. A vár alatti fagyizó, a Margit-romok és az ott található szuper játszótér – amely a várat formázza – mind az életünk részei voltak. A város örökre beleivódott a kisfiam szívébe is.

– Mi hiányzik Veszprémből?
– A nyugalom – de igazából nem is hiányzik, mert a családom ott él, s gyakran töltjük Veszprémben a időnket. Nagy szerelem Szigliget is, ahol Máté nagypapája üzemeltette a legjobb keszegsütödét. Imádjuk a szigligeti és a balatonfűzfői Tobruki strandot is.

– A férjed nagypapája nagyban hozzájárult, hogy megismerkedtetek.
– A Szigligeti Süllőfesztiválon voltam a családommal. Oszi bácsi, Máté nagypapája szolgált ki bennünket, és viccesen ajánlgatta nekem az unokáját. Másnap már találkoztunk is.

– Hol randevúztatok Mátéval Veszprémben?
– A Szerelem-szigetnél kézenfogva andalogni, csókolózni és felnézni a várra olyan élmény, amely örökre bevésődik az emlékeimbe.

2023-ban a veszprémi várnegyed nagykövete lettél. A közelmúltban a látogatók elől elzárt helyekre is eljutottál egy vezetett séta alkalmával.
– Az érseki palota körbejárása, az eddig rejtett terekbe való bejutás volt a legizgalmasabb. Csodálatos látni, hogy mennyire szépen alakul a felújítás. A várnegyed Veszprém ékszerdoboza. Döbbenetes, hogy számon sem tudom tartani, hogy életem során hányszor jártam már ott, de még most is, minden alkalommal tud valami újat mutatni: egy apró követ, egy pici szobrot vagy csak egy új feliratot, amelyet felfedezhetek. Magyarországon a veszprémi vár az egyetlen – a budai vár mellett – ahol életvitelszerűen laknak emberek. Igazi, élő, lüktető hely vár.

Lékai-Kiss Ramóna a veszprémi várnegyed látogatóktól eddig elzárt helyein járt
Fotó: Veszprémi Várnegyed hivatalos/Nagy Lajos

 

– Őszinte lelkesedéssel beszélsz Veszprémről, otthonos számodra a nagykövet szerepe?
– Bár a munkám miatt tizenhét évesen Budapestre költöztem, mindig igyekeztem jó hírét vinni a városnak és megtisztelő, hogy ezt most nagykövet-szerepben is megtehetem.

– A várban, a régi piarista gimnázium épületébe jártál középiskolába.
– Akkor nem fogtam fel, hogy mit jelent, hogy oda járhatok iskolába és azt sem realizáltam, amit most már értek: hatalmas energiája van azoknak a történelmi tereknek a várnegyedben.

Lékai-Kiss Ramóna büszke arra, hogy jó hírét viheti imádott városának
Fotó: Veszprémi Várnegyed hivatalos/Nagy Lajos

 

– Hogyan teltek a kamaszévek?
– Szerettük megúszni a földrajz-órákat. (nevet) Élveztük a sulit, de az iskolán kívüli időszakot is. Egyértelmű volt, hogy amikor kiléptünk a közgáz ajtaján, délutánonként a várban bandáztunk. Ennél szervesebben nem lehet részévé válni a várnegyednek. Az egész fiatalságomat a veszprémi vár jelenti.

Lékai-Kiss Ramóna a veszprémi várnegyed vezetett sétáján
Fotó: Érseki Turisztikai Központ, Veszprém

 

– A Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 kapcsán óriási a pezsgés a városban. Milyen gasztro- vagy egyéb helyet ajánlanál a kedvenceid közül a látogatóknak?
– Nagyon szeretem a Fricskát és nem csak az ételek, hanem a kedves kiszolgálás, az atmoszféra és a Margit-romok közelsége miatt is. Végtelen nyugalom lengi körbe az odalátogatót.

– Milyen sétaútvonalat ajánlanál, amely akár gyerekkel is élvezetes lehet Veszprémben?
– Nézzétek meg az állatkertet, majd onnan sétáljatok el a Szerelem-szigetig, ahol van egy hatalmas játszótér, amely gyerekeknek és felnőtteknek is nagy élmény. Rendszeresen vannak ott programok is (a bábfesztivál nagyon jó).

– Mozgásos programokat is szerveztek a családdal a Balatonnál?
– A férjemmel minden júniusban körbebiciklizzük a tavat. Új helyeket fedezünk fel ésmindig tanulunk valamit erről a csodálatos tóról.

– Mit jelent számodra az, hogy balatoni lány vagy?
– Ha csak körbenézünk egy balatoni kilátóból vagy ülünk a partján és látjuk, hogyan a lengedezik a nád a szélben, ha kinn vagyunk a vizen egy vitorláson: a Balaton mindig új arcát mutatja meg. Számomra a Balaton maga a csoda.

– Most, hogy közeleg az ősz, hogyan alakul számodra 2023 további része?
– A férjemnek elkezdődött a felkészülés a Fradinál, Én már forgatom a Hazatalálsz című napi sorozat új évadát és ősztől indul az ország kedvenc táncos műsora, a Dancing with the Stars, amelyet ismét Stohl Andrással vezetünk.

Sisakos, vezetett séta a veszprémi várnegyed látogatóktól eddig elzárt, rekunstrukció alatt álló tereiben
Fotó: Érseki Turisztikai Központ, Veszprém

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Lékai-Kiss Ramóna a Dancing with the Stars 2023-as sajtótájékoztatóján
Fotó: TV2

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva