Szaniszló Hajnalka | 2021.12.30. 10:00
Halló itt Balaton! A balatoni rendezvénysorozat könnyű- és komolyzenei sztárokkal
Halló, itt Balaton! A hetvenes évek országos rendezvénysorozatán a legnagyobb sztárok szórakoztatták a többezres közönséget.
Halló itt Balaton! néven az 1970-es években indult útjára az a koncertsorozat, amelynek változatos zenei stílusa hatalmas tömegeket mozgatott meg akkoriban. Júniusitól szeptemberig járta a Balatont, valamint szerte az országban is tartottak ezen név alatt szabadtéri, könnyű- és komolyzenei koncerteket. Az aktuális hazai sztár-előadók, valamint orgonakoncert, népdal- és nótaműsor is helyet kapott. A korabeli sajtó több ízben is Halló itt Balaton! slágerparádéként hivatkozott az eseményre, melyet a magyar televízió rendszeresen műsorára tűzött, a tévéújságban megnevezve az épp aktuális tematikát, zenei stílust is. A rendezvény országszerte népszerűsítette nem csak az előadókat, hanem a Balatont is.

A Halló itt Balaton! rendezvénysorozat fellépői

Kovács Kati, Aradszky László, Harangozó Teri, Hofi Géza, Korda György, Angyal János, Balás Eszter, Fenyvesi Gabi, Omega, Illés zenekar Koncz Zsuzsával adott közös koncertet, Olympia, Bergendy, Express, Koós János, Metro, Corvina, Tremeloes, Joszif Kobzon, Chris Barber Band és a The Flying Machine formáció is szerepet kapott a sorozatban.

Szigor: aki döntött a fellépőkről, és ahogyan szelektált…

Meg kellett oldani azt az országos jelentőségű fel­adatot, amilyen a Balaton sokféle igényű vendégeinek színvonalas szórakoztatása volt. A két központi rendezőszerv, az Országos Filharmónia és az Orszá­gos Rendező Iroda által szolgálta­tott produkciók alkották a műsort.

Az Omega zenekar komolyzenei kísérettel lépett fel

A csapatnak a kétezres években négy, komolyzenei albuma is megjelent. Ezek a korongok korábbi Omega dalok áthangszerelt változatait tartalmazzák. Vélhetően ezek közül néhány már a Halló itt Balaton! sorozat idején, a hetvenes években is felcsendült a koncerteken.

Kóbor János exkluzív interjúban mesélt a régi idők életérzéséről.

Itt írtunk Mecky halálhíréről és arról, hogy a Balatonba akarta szóratni a hamvait.

Tudtad, hogy Benkő Laci bácsi, az Omega tavaly elhunyt billentyűse Zamárdi díszpolgára volt és egy kultikus szórakozóhelyet is üzemeltetett a településen?

Egyes előadók akár hétszer is felléptek egy szezon alatt a balatoni szabadtéri színpadokon

– A Balaton hat szabadtéri színpadán — Siófo­kon, Balatonföldváron, Balatonlel- lén, Balatonbogláron, Fonyódon, Keszthelyen és hetedikként ide sorolhatjuk Hévizet is — összesen harmincnyolcszor adják elő Ha­rangozó Teréz, Hofi Géza, Koós János, Korda György és az Ex­press együttes közreműködésével a Halló, itt Balaton-t, tehát mind­egyik színpadon hat-hétszer „for­dul meg” ez a műsor a nyári szü­net alatt. Ezt tekinthetjük a bala­toni nyár főslágerének – részletezte a Magyarország 1971-ben.

 

Népzenei és néptánc előadások a SZOT üdülőkben

Az Állami Budapest Táncegyüttes Magyar Képeskönyv című előadása Magyarország hét tájának dalait és táncait mutatta be Siófokon, Balatonföldváron és Balatonellén és Balatonfüred. Érdekesség, hogy ez utóbbi helyszínen nem volt szabadtéri színpad, ezért az előadások a SZOT üdülő színháztermében kerültek megrendezésre.

A Halló, itt Balaton! balatoni helyszínei

Az Utazási magazin, 1979. júniusi száma alapján tudható, hogy a Balatonnál Siófokon, Balatonlellén, Keszthelyen, Hévízen, Fonyódon, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonbogláron a szabadtéri színpadok több alkalommal is helyszínt biztosítottak az eseménynek.

Nem volt mindig ilyen jó a helyzet a tó körül a szabadtéri színpadok tekintetében a Balatonnál

Voltak olyan időszakok a kétezres évek elején, amikor az adott város lakói szerveztek gyűjtést a saját szabadtéri színpaduk megmentéséért. Ilyen volt a Keszthelyi Városvédő Egyesület is, 2003-ban. Ekkor aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy ne adják el a nyolcszáz férőhelyes színpadot egy kívülállónak, azaz egy pécsi vállalkozónak, aki azt tervezte, hogy lakóparkot épít a helyén. Ebből is látszik, hogy szeretjük, ragaszkodunk ehhez a – kertmozikhoz hasonlóan – békebeli, kicsit poros, kicsit koszos, de rendkívül hangulatos szórakozási formához. Példaértékű összefogás volt. Részletek itt.

Fotó: Neoton Família hivatalos

Fotó: Neoton Família hivatalos

 

 

A Halló itt Balaton! szabadtéri koncertjei esős időjárás esetén

Keszler Pál, az ORI akkori igazgatója bizakodóan nyilatkozott a nyaranta egy hónapig tartó koncertsorozat kapcsán, amikor arról kérdezték, hogy eső esetén hogyan tervezik megvalósítani a koncerteket a szabadtéri színpadokon.

– Mi mást tehet­nék, reménykedem. Amikor kétszáz­hatvan előadásra tervezett nyári könnyűzenei műso­runkat összeállítottuk, számoltunk az­zal, hogy ne legyen eső. A tervezésnél nem zavartathattuk magunkat. Arra gondoltunk, hogy szabadtéri előadá­saink természetes (és költségmentes) díszlete majd a csillagos nyári égbolt lesz. És csak terveztünk, terveztünk, hogy a közönség kel­lemes perceket szerezhessen magának a mi műsorainkon is – nyilatkozta az igazgató a Magyar Ifjúság című lap 1970. júliusi számában.

A szabadtéri színpadok varázsáról, arról hogy a Balaton első szabadtéri színpada a siófoki volt, és hogy innen indult útjára a Halló, itt Balaton rendezvénysorozat is – itt írtunk részletesebben.

Balatonfüredi Szabadtéri Színpad, 1985 / Fotó: Fortepan

A Tihanyi Apátság pazar esti kivilágításában is tartottak hangversenyt

– Rendkívüli, felemelő élmény egy-egy orgonakoncert a gyönyörű esti kivilágításban tündöklő tiha­nyi apátsági templomban. Ezek­nek a hangversenyeknek immár nemzetközi hírük van. A legjobb magyar orgonisták és a néhány külföldi vendégművész estjein, amelyeken énekszólisták és kóru­sok is közreműködnek, zsúfolásig megtelik a tihanyi templom – írja a Magyarország 1971. júniusi számában Sas György elemzése.

Az újságíró akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy

a kőröshegyi templomban is tartottak orgona- és kórus-hangversenyeket, ahogyan a keszthelyi Balaton Múzeum és a veszprémi vár is helyet adott kilenc komolyzenei koncertnek a Halló! Itt Balaton keretében.

A Tihanyi Apátság és a Balaton / Fotó: Dr. Korzenszky Richárd atya

A Tihanyi Apátság és a Balaton
Fotó: Dr. Korzenszky Richárd atya

A külföldi vendégek körében a filharmónia volt a legnépszerűbb

a legszembetűnőbb fejlődést a külföldi vendégek érdeklődését is leginkább fel­kelthető klasszikus zenei pro­dukciókkal érték el a Balatonpartján és a környékén – írta 1972-ben a Magyar Nemzet.

A kőröshegyi műem­lék-templomban megrende­zett Cantus Pannoni-cus hangversenyek nemzetközileg is nagyon elismertek voltak.

Problémát jelentett a templomok kis befogadóképessége

Éppen ezért a statisztikák szerint világosan látható, hogy a könnyűzenei koncertek, amelyeket a balatoni szabadtéri színpadokon rendeztek, sokkal nagyobb számú nézősereghez jutottak el.

A Halló, itt Balaton! országszerte is népszerűsítette a Balatont

1971-ben a Magyar Ifjúság című folyóirat is cikkezett a Halló itt Balaton! rendezvénysorozatról, amely országszerte népszerűsítette nemcsak az előadókat, hanem a Balatont is. A koncertek eljutottak többek között Debrecenbe, Salgótarjánba, Esztergomba, Dunaújvárosba, Budapestre, Enyingre, Ajkára, Hajdúszoboszlóra, Kecskemétre, Balassagyarmatra, Tatabányára, Szegedre, Körösladányba, Mohácsra, Pécsre és Oroszlányba is.

A nyolcvanas években az Interpop fesztivál is a Balatonnál, Siófokon zajlott. A botrányosan végződött tehetségkutatóról itt írtunk.

A Halló, itt Balaton! önálló rovatot kapott az Ifjúsági Magazinban

A magazinban az ORI-nak külön rovata volt, amelyben kifejezetten a cég által szervezett koncerteket népszerűsítették. Az Ifjúsági Magazin 1983 júniusi száma az Országos Rendezvényszervező Iroda (ORI) szervezésében megvalósuló Halló itt Balaton! rendezvénysorozat júniusi és júliusi dátumait és fellépőit is ismerteti.

Az ORI-val kapcsolatban korábban Csepregi Éva és Pásztor László, a Neoton Família tagjai is elárultak néhány érdekességet. Ezekből

kiderül az is, hogy miért lehetett a szervezőnek saját rovata a korabeli magazinban.

A Halló, itt Balaton rendezvénysorozat önálló rovata a Magyar Ifjúság 1971. évi, május-augusztusi számában Forrás: Arcanum

A Halló, itt Balaton rendezvénysorozat önálló rovata a Magyar Ifjúság 1971. évi, május-augusztusi számában
Forrás: Arcanum

 

Nyitókép: Siófok, szabadtéri Színpad, az Omega és az LGT közös koncertje
Fotó: Fortepan

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva