Keszey Ágnes | 2022.04.05. 12:00
Időutazás a Balatonon: egy lépés kétmillió év
Egy lépéssel két millió évvel előrébb? Molnárlegény kísér az utadon? Pelékkel a természetben? Ugye, már mondtuk többször, hogy a Balatonnál minden lehetséges? Ezek is, ha felfedezzük a térség tanösvényeit.

Megannyi fa, bokor, virág kíséri utunkat egy-egy erdei kirándulás során, s sok esetben a talaj vagy a kőzetek is figyelemre méltóak. A túrautak egy speciális fajtáján, a tanösvényeken járva meg nem csak csodálhatjuk ezeket, hanem sok mindent meg is tudhatunk a minket körülvevő élő és élettelen világról.

Hajdani puszta és madármegfigyelő torony– kalandozások Somogyban

Kalandozásunkat kezdjük Somogyban, bár a Balatontól kicsit távolabb, de egy titokzatos térségben. A Boronka-melléki Kakpusztán indul az Eltűnt puszták nyomában tanösvény, melyet a mesztegnyői vasútállomásról induló kisvasúttal is megközelíthetünk. A helyhez egyébként legendás betyártörténetek is fűződnek. A 11 állomásos, kilenc kilométeres útvonalon többek között áthaladhatunk lápok, mocsarak, az átvágott homokdomb, a felrobbantott tavak, a lassú ház ás az eltűnt utca mellett is.

Kakpusztán egy másik tanösvény, a Tőzike is vár. Ez a hat kilométeres út a mesztegnyői kisvasút végállomásától indul. Tavasszal a névadó virágot csodálhatjuk meg, s patakcsobogás is kíséri utunkat egy darabig.

A déli parton utazgatva a Balaton közelében is találunk tanösvényt, mégpedig Siófokon.

A vízpart nyugalma is várja a kirándulókat a Töreki tanösvénynél
Fotó: Krausz Andrea

 

A városrészről elnevezett Töreki természetvédelmi tanösvény két távban is bejárható: 8 vagy 14 kilométer hosszúságban. Az útvonalon több pihenőhely is várja a megpihenni vágyó vándorokat. A területen tavakkal, vizes élőhelyekkel, erdőkkel, rétekkel ismerkedhetünk, a madármegfigyelő toronyban pedig a szárnyasok életét figyelhetjük meg közelebbről.

Kis-Balaton, a madárparadicsom

A Kis-Balaton rendkívül gazdag élővilágú terület. A vízterülettel, növényzettel és a madárvilággal ismerkedhetünk a Kányavári-szigeten áthaladó mintegy két kilométernyi Búbos vöcsök tanösvényen barangolva.

A Kányavári-szigetre és kilátójához vezető fahíd
Fotó: Keszey Ágnes

 

Igazán különleges élmény vár arra, aki Diás-szigeti Kócsag tanösvényt bejárja. Ez a Kis-Balatonhoz tartozó terület csak szakvezetővel látogatható.
A Fekete István emlékhelyre vezető úton a túrát vezető szakember felidézi, hogyan szorították vissza vízi bivalyokkal a csatornákban elburjánzó növényeket, hogy mi az a vejsze, kinek volt döntő szerepe a nagy kócsag megmentésében és azt is, hogy mire szolgáltak a dorongutak.

Diás-sziget a Kis-Balatonnál
Fotó: Keszey Ágnes

 

Mindezek mellett megtudhatjuk, milyen vízinövények, denevérek, halak, hüllők, kétéltűek, madarak és emlősök élnek itt.
A vezetett túrákra egyébként a Kis-Balaton Látogatóközpontban lehet jelentkezni.

Pele apóval a Keszthelyi-hegységben

Zalában Pele apó is várja a családokat. Közel negyven állomás mutatja be a Keszthelyi-hegység élővilágát a Balatongyörök és Balatonederics közelében végighúzódó 8,5 kilométeres tanösvényen. A túrázókat Pele apó vezeti végig. Az útvonal egyébként több részletben is bejárható, hiszen több rövidebb-hosszabb körtúrát foglal magában.

Geológia, víz, földtörténet – utak a Káli-medencében

A Káli-medencében több útvonal is vár.
A Theodora-tanösvény 8 kilométeres körtúrája az ásványvíz palackozója mellől, a Theodora-forrástól indul a Kornyi-tó felé.
A Kereki-majortól induló, ugyancsak 8 kilométeres Theodora-Kékkő útvonalon a térség geológiájával ismerkedhetünk, ezen haladva érintjük a Szentbékállai kőtengert is.

A magyar tengernél még Kőtenger is van
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Ha elég edzettek vagyunk, a két tanösvényt akár egyszerre is bejárhatjuk, hiszen összeköti ezeket az Idő ösvénye. Ha azonban külön-külön fedezzük fel őket, akkor ez az útvonal a harmadik lehetőség. Valamivel több, mint egy kilométeres szakaszon 4,6 milliárd évvel korábbról indulva máig eljutva megismerhetjük Föld geológiai történetét. Ez azt jelenti, hogy minden egyes lépésünkkel 2 millió évet haladunk előre.

A Szentbékálláról vagy Köveskálról megközelíthető Eötvös Károly kilátótól indulhatunk el a Boros Ádám tanösvényre. Az öt kilométeres szakaszon a Fekete-hegy vulkanizmusát, a sziklagyepeket, a hajdani úszólápot is megismerhetjük.

A Salföldi majortól indul a 2 kilométernyi Csarabos tanösvény, melynek főszereplője természetesen ez az itt élő védett virág és borókás.

A salföldi major néhány lakója
Fotó: Szücs Ildikó

A már említett Kornyi-tó szomszédságában pedig végigsétálhatunk a Sárdi-legelő tanösvényen is.
A mindszentkállai templom mellől induló Kopasz-hegyi, három kilométeres tanösvényen vár ránk hosszabb emelkedő, de az út végén elénk táruló panoráma kárpótól az esetleges fáradtságért.

Kapolcs nem csak a művészeteké

Mese a molnárlegényről, aki varázslatos kincsre lelt – ez a címe annak a játékos, gyermekes családoknak ajánlott útvonalnak, mely egy mesén keresztül ismerteti meg a falut és környékét a kirándulókkal, s közben feledésbe merült régi történetek, helyi legendák elevenednek meg az úton. A Falumalomnál végződő két kilométeres távot a Digitális Vándor nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazás segít végigjárni.

Geológia, kultúrtörténet, könyezetvédelem – a sokszínű Veszprém megye

A raposkai volt bányaudvarnál hagyjuk autónkat, ha a Bazaltorgonák tanösvényt szeretnénk bejárni. A négy kilométeres körtúra érinti a több mint 410 méter magas Szent György-hegy csúcsát, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé. S ha szerencsénk van, a geológiai látványosságok mellett élőben is megpillanthatjuk egy-egy pillanatra a tanösvény hét állomásán, az ismertető táblákon is ábrázolt fűrészlábú szöcskét is.
Badacsony nem csak a bor és a gasztronómia hegye, hanem a túrázók egyik kedvenc célpontja, s a túrautak, tanösvények birodalma is.

 

A Szent György-hegy főleg a bazaltorgonákról híres, de a kilátásért is érdemes a tetejére menni.

 

A tanúhegyek keletkezését és élővilágát mutatja be a négy kilométeres Geológiai-botanikai tanösvény, melyet végig járva a természetközeli tájhasználati módot is bemutatják a táblák. Az útvonal a Kisfaludy-háznál indul, csakúgy, mint a négy kilométer hosszúságú Tűzgyűrű tanösvény. Ez a vulkáni hegyeket mutatja be.

Veszprém megyében a Kamon-kő tanösvényen is kalandozhatunk. A szigligeti templomtól indul a hat kilométeres út.

A szigligeti ófalu egyik régi háza
Fotó: Mészáros Annarózsa

Itt a falu múltjába csöppenünk: a hagyományos népi építészet remekei mellett sétálhatunk el, s közben bepillanthatunk a nádgazdálkodás, a szőlőtermesztés és borkészítés történetével is.

Tihany természeti és épített értékeivel és szépségeivel a Lóczy gejzír-sétaúton ismerkedhetünk meg. Szép, de edzésben lévő túrázóknak ajánlott ez a lehetőség, hiszen 18 kilométer hosszúságú és a geológiai tanösvény, mely az Apáti-templomromnál kezdődik, de ha más irányból szeretnénk bejárni, akkor megközelíthető a hajóállomástól és a Kiserdő-tetőről is.

A pele Veszprém megyében is feltűnik: itt egy botanikai körút kapta a nevét a kertekben és padlásokon tanyázó rágcsálóról. Az Angolkisasszonyok hajdani csopaki üdülőjében található a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság központja, ennek kertjében van a nem egészen egy kilométeres sétaút. Természet-és környezetvédelmi kérdéseken is gondolkodhatunk séta közben, hiszen az egyes állomásokon bemutatják a patak szennyeződésének okait, s mindezek mellett ismerkedhetünk a gerinctelen élőlényekkel, növényekkel, s visszatekinthetünk fél milliárd év földtörténeti eseményeibe.

Az angolkisasszonyok nyaralója és a parkban található tanösvény
Fotó: Szücs Ildikó

A bemutatott tanösvények nagy része egyébként szakvezetéssel is bejárható, s többhöz léteznek ismertető vagy foglalkoztató, játékos füzetek is. Ezek közül több le is tölthető a nemzeti parkok honlapján.

Vízi tanösvény, lombkorona-kilátó, Halösvény

A somogyi területeket gondozó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a zalai és veszprémi térséget felügyelő és óvó Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényein kívül több tematikus útvonal is várja a túrázókat. Ezek közül is mutatunk néhányat.

A Hévízi-tó mellett a fák lombja között is sétálhatsz, a nemrégiben elkészült Tavirózsa tanösvényen és Lombkorona Kilátón.

Fák lombja között vezet ez a sétány Hévízen
Fotó: Mészáros Annarózsa

Egészen különleges, sőt, a Balatonnál egyedülálló a vízi tanösvény. A badacsonylábdihegyi Nádi szél tanösvény szépségeiről és a túra élményeiről itt olvashatsz.

A vízen ringatózva is túrázhatunk Fotó: Mihály Szilvia

Egy mini tanösvény, ámde rengeteg érdekességgel várja a gyerekes családokat is a balatonakali Halösvény. S ha már a településen járunk, vegyük az irányt a Kultúra háza felé, itt térhetünk rá ugyanis a Tátorján tanösvényre. A jellegzetes virágok mellett a Tatárlikakat is felfedezhetjük.

Paloznak és Csopak között, szőlők ölelésében húzódik az Olaszrizling tanösvény, melyen nem csak olvashatsz erről a szőlőfajtáról, hanem több pincében meg is ízlelheted a belőle készült nedűt.

Balatonalmádiban a Vörös Homokkő Tanösvényen a város jelenét és múltját ismerhetjük meg, s eljutunk az Óvári Messzelátóig is.

 

Egyedi stílusú építmény az Óvári Messzelátó
Fotó: Szücs Ildikó

Ha kedvet kaptál a túrázásról, ajánljuk még – Túrázóknak, fotósoknak: virágos utak a Balaton mellett című összeállításunkat is, melyben ugyancsak sok felkeresni érdemes helyet gyűjtöttünk össze.

 

 

Felhasznált források:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapja

Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva