likebalaton.hu | 2019.07.05. 10:50
Nagy Balatoni bringatérkép! Kölcsönzők, szervizek és bicós strandok!
Balaton és bringa. Tökéletes párosítás, de hová menj, ha szervizre van szükséged vagy strandolnál egyet, de biztonságban szeretnéd tudni a bicót? Mutatjuk a kölcsönzőt, a szervizt és a bringás strandokat is.

A Balatoni Bringakör komplex felújításának első üteme a napokban befejeződik. Az első ütemben a 220 kilométeres teljes brigakörből 42 kilométeren megerősítették és javították az burkolatot, több tájékoztató táblát helyeztek ki. Augusztus második felében folytatódik a felújítás, önálló szakaszok épülnek, jellemzően 3 méter szélességben. A további ütemekben előreláthatóan 2021 tavaszáig teljesen megújul a Balatoni Bringakör.

Tudtad?
A magyar lakosság körében a kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya a legfrissebb európai adatok szerint mostanra 22 százalékra emelkedett a korábbi évek 19 százaléka után, ezzel Magyarország az Európai Unióban Hollandiával és Dániával együtt az első három ország között szerepel.

Az infrastruktúra-fejlesztéssel párhuzamosan bővítik a kerékpáros szolgáltatásokat a Balaton környékén. 800 kilométer túraútvonalat jelölnek ki és három nagyobb kerékpáros szolgáltató központot hoznak létre a Balatoni Bringakör mentén, Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron. A projekt megvalósítása már elkezdődött, a tervek szerint 2020 őszén fejeződik be. Létrehozzák a balatoni közbringa rendszert is és még az idén megkezdődik a Budapest-Balaton közötti kerékpárút kivitelezése.

Mit tegyen az ember, ha a Balatonnál teker, alatta a bringa, a táskájában pedig ott lapul a fürdőruha és megállna egy órára strandolni vagy csak szusszanni egyet?

Igyekeztünk összegyűjteni minden, a Balaton közelében található biciklisbarát fizetős- vagy szabadstrandot és kerékpáros pihenőhelyet, ahol tekerés közben megállhat az ember egy órányi fürdésre és az értékmegőrzés is megoldott.

Kezdjük a balatoni kerékpáros körutat, méghozzá most a zalai térségben!

ZALAKAROS

Bár Zalakaros nem közvetlenül parti település, de minden bicikliút a városba vezet. Az országban először a Zalakarosi Fürdő vezetett be kerékpáros fürdőbelépőt és nyerte el a kerékpárosbarát fürdő címet. A GO Bike program lényege, hogy aki bringával érkezik a gyógy- és élményfürdőbe, kedvezményes belépőt válthat és egy ingyenes vércukormérésen is részt vehet.

A napokban debütált az ország első kerékpárosbarát étele is, a Bike food, ami szintén a karosiak ötlete nyomán született meg.
Itt olvashatsz a GO BIKE programról.

 

HÉVÍZ

Igaz, nem balatoni település, de a közelben járva, érdemes egy kis kitérőt tenni, és a két város között átvezető bicikliúton megközelíteni Európa legnagyobb, gyógyhatású termáltavát. Ha valaki nagyobb csomaggal érkezik, ingyenesen lerakhatja a Tourinform-irodában.

A tófürdő bejáratánál lévő kerékpártolóba el lehet helyezni a bringát. Ha valaki csak nézelődni szeretne, választhatja a félórás, fürdés nélküli benntartózkodásra érvényes látogatójegyet is. Érdemes azonban kicsit hosszabb időt itt tölteni, s érezni a meleg víz áldásos hatását. Ha nem szeretne valaki egy egész napot ottmaradni, pár órára érvényes jegyet is válthat.

Fotó: Pixabay

KESZTHELY HATÁRÁBAN

A somogyi megyehatár felé közeledve, Keszthely irányából tekerve, a városhatár közelében, közvetlenül a kerékpárút mellett található a szabadstrand. Nem csak csobbanhatunk egyet útközben, büfé is várja a megfáradt biciklis vándort.

KESZTHELYTŐL BALATONBERÉNYIG

A déli parton kevés a kiépített kerékpárút, többnyire mellékutcákon bringázhatsz, ám a nyári szezonban ezek elég forgalmasak, így sokszor jön jól a türelem.
Keszthelytől Balatonberényig viszont egy jobb minőségű bicikliúton lehet tekerni, helyenként kisebb úthibákkal. A 400 éves vámház magasságában, Fenékpusztánál például érdemes vigyáznod, több helyen is vannak komolyabb buktatók az aszfalton.

BALATONBERÉNY

Ha Balatonberényig eljutottál, ott két lehetőséged is van megpihenni, és élvezni kicsit a Balatont. A berényi naturista strand a déli part egyetlen nudista partszakasza, egy gyönyörű környezetben lévő fürdőhely, ahol szeretik a bringásokat is. Biciklitároló, tusolók, vendéglátóhelyek várják a fáradt bicajosokat, ahogy Berény másik fizetős standján is ugyanez a helyzet, biciklis parkoló, értékmegőrző és ingyenes wifi is rendelkezésedre áll.

Szerencsés azonban a déli part abból a szempontból, hogy rengeteg szabadstrandja van. A berényit például több kisebb bekötőútról kerékpárral is könnyen és gyorsan megközelítheted. Itt is van vizesblokk és a bicajokat közvetlen a törölköző mellé lehet leparkolni, a több mint két méteres szakaszon.

BALATONKERESZTÚR FELÉ
Innen 100 méterre, ha Balatonkeresztúr felé haladsz tovább, közvetlen a kerékpárút mellett, egy bicajos büfénél is meg lehet állni. A Tekergőnél sátorozási lehetőség, ingyenes internet, bringaszerviz, kajak kölcsönzés, játszótér is vár.
Aki rajongója a népi és egyházi műemlékeknek, a faluban is szétnézhet, talál magának látnivalót.

 

BALATONKERESZTÚR ÉS BALATONMÁRIAFÜRDŐ

A két település olyannyira egybenőtt az idők során, hogy csak a legtapasztaltabb nyaralók és a helyiek tudják pontosan, mikor melyik faluban is vannak. Itt már zegzugos utcákban visz az út nagyobb része. A két településen összesen nyolc szabadstrandon pihenhetnek meg a biciklisek. Mindenütt vannak mosdók, padok, biciklitárolók és van ahol még értékmegőrző is. A szabadstrandolás erre nagy divat, így aztán a kis strandok környékén frissítőt, lángost, hamburgert és más balatoni klasszikust bárhol be tudsz szerezni.

Itt is van szabadstrand, sőt fizetős is hatalmas, egy gyönyörűen gondozott parkban és minden kényelmi szolgáltatással, értékmegőrzéssel.
Ha szereted a fagylaltot, érdemes elkerekezni idáig, mert a faluban található a környék egyik legjobb fagyizója, a Florida, ami a nagy balatoni fagylalttérképre is felkerült idén.

BALATONFENYVES

Ha megérkezel Balatonfenyvesre, azt fogod gondolni, a paradicsomba sikerült betekerned. A BikeHungary egy igazi bringás pihenőhely. 200 kerékpárnak van hely, szervizoszlopokon ingyenesen megtalálsz minden szerszámot, amire egy gyors javításhoz szükséged lehet, vannak pihenők és kaphatsz enni, inni is. Ha pedig tovább maradnál, az is megoldható. A település gigantikus és csodaszép szabadstranddal rendelkezik, ahova akár át is tudsz sétálni innen. Persze más közlekedési eszközre is válthatsz, a fenyvesi kisvasút elvisz például a Nagyberekbe és egy kicsi, de hangulatos, melegvizes fürdőig is, Csisztára. Ha terepbringával közlekedsz, azzal is megteheted ezt a kitérőt. Útközben egy igen klassz piac is szembejön, a Két Kakas Termelői és Kézműves Piac 3 kilométerre van a kerékpárúttól, a Nagyberek „zöld kapujában”, ott is megpihenhetsz.

Ha pedig maradsz Fenyvesen és éhes vagy, meglátogathatod a strand szélén egyrészt a környék egyik legjobb lángosát és lángososát, másrészt Gabit, a Konyhájában, itt készült tavaly az év legjobb strandétele is, de minden durván jó, amit kínál.

 

FONYÓD

Fonyód határáig továbbra is kisforgalmú közutakon kell tekerned, de ezen a részen viszonylag jó tempóban haladhatsz. Útban a központ felé pedig több lehetőséged is van. Ha jobbra kanyarodsz a fonyódi domb előtt, elmehetsz innen is Csisztára strandolni vagy akár kirándulni egyet a Berekbe. Ha bátrabb és bevállalósabb vagy, megnézheted a fonyódi kilátókat, kettő is van, de 25 százalékos emelkedővel kell kalkulálnod. Visszafelé viszont gyors lesz és mindenért kárpótol majd a kilátás: a fonyódi panoráma sétányról Badacsonyt láthatod majd magad előtt, olyan közelről, hogy úgy érzed meg, hogy akár is lehetne fogni.
Ha mégsem hagyod el a kerékpárutat, egészen a város központjáig gyakorlatilag a Balaton parton tekerheted a pedált,. Ennek a szakasznak ez az egyik legszebb része. Kényelmes tekerni és csodás a látvány.

Ha hétfőn, szerdán, vagy szombaton kirándulsz, a fonyódi piacra is benézhetsz. Sok biciklitárolóval várnak. Ez a legnagyobb és legrégebbi piac a Balatonon. Jókat ehetsz, kedves emberekkel találkozhatsz és ha van türelmed, vagy szeretsz böngészni, igazi kincseket is vihetsz a „bolháról”.
Ha kiadósat pihennél, ahhoz át kell kelned a vasúton. Ott, a hajóállomás körül, a lángostól az igényesen kivitelezett ételekig mindent megtalálsz, de a bélatelepi halsütőt is kedvelik a bicajosok.

Fonyódon is van fizetős strand, értékmegőrzővel és mindennel, amire csak szükséged lehet, de a legtöbb kerékpáros inkább a kutyás strand melletti „kagylós” szabadstrandot választja. Itt nagy a hely, és a bejárókig tudod tolni a bicajt. Ha pedig bármire szükséged van, vagy szerelned kell, keress rá a Fonyódi Bianchi Kerékpáros központra, úgy fogadnak majd, mintha ezer éve ismernétek egymást! A Konkoly kajak, kenu és biciklis kölcsönzőben bérelni is tudsz és szintén segítenek, ha bármit szerelni kell. Ha pedig rövidítenél, innen átjuthatsz hajóval az északi partra, Badacsonyba.

BALATONBOGLÁR

Ha Fonyódon megmásztad a hegyet, jó hír, hogy Balatonboglárig még kicsi emelkedő sem lesz. Cserébe, Balatonboglár nem a kerékpárosok Mekkája. Végig a városon át visz az út, kis utcákban tekereghetsz. Az igaz, hogy jól kitáblázták az útvonalat, de azért vannak helyek ahol jobb, ha figyelsz.
A szabadstrandok itt is jó lehetőséget teremtenek, ha nem akarsz még a szusszanásért is fizetni, de klasszikus bringás pihenő még nincs a városban. Ha enni szeretnél, a Platán Strand környékén biztosra mehetsz és a strand is biciklisbarát, ha csobbannál egyet. Ha a fizikai igénybevétel mellett kultúrára is vágysz, színvonalas zenei fesztiválok és egészen egyedi gyűjtemények, múzeumok várnak rád a városban, érdemes tájékozódni.

 

BALATONLELLE

Boglár központjából három kilométert kell csak tekerned és már Balatonlellén is vagy. Itt is tervben van egy új biciklis központ létesítése a kétkeréken túrázóknak. A szabadstrandokban bátran megbízhatsz, ha pedig tengerpart-érzésre vágysz, hát itt megkaphatod. A Balaton part leghosszabb, igazi homokos partszakasza vár: a Napfény Strand, ahol ráadásul melegvizes élménymedencék is vannak. Itt tehát hűvösebb időben is lazulhatsz egyet, értékmegőrző és kerékpártároló is rendelkezésre áll.

Ha a bringával gond lenne a Véka Sport nem túl nagy kitérő és a túrázók biciklijét soron kívül szerelik, de bérelni is lehet náluk, ha innen indulnál.
Ha nincs is kedved tovább menni vagy nem teljesítménytúrázol és úgy döntesz, megszállsz a városban, a Kishegy mindenképpen megér egy borozós estét, de a lellei szabadtéri színpad programját is érdemes megnézni.

Ha pedig ennél valamit, a lellei hajóállomás környékében megbízhatsz, fagyiban pedig egyenesen király a város. Három helyen is nagyon jó fagyit ehetsz: a Geleta cukrászda, a Kudomrák fagyizó és a Márton cukrászda sem okoz majd csalódást. Itt is lehet csalni egyet, ha akarsz, a lellei állomásról, Tihanyba, Badacsonyba és Szigligetre visz hajó.

 

BALATONSZEMES

Balatonszemesen Postamúzeumba és Latinovits Emlékkiállításra mehetsz, ha nagyon leszállnál a bringáról, a Kistücsökben pedig a legjobb ételeket kapod ezen a szakaszon. Ez a szemesi rész igazi “látványbringázás”, végig a part közelében halad az út és ez a vidék igazán változatos része balatoni kerékpárútnak: hegy, völgy, kanyarok. Ha azonban egy igazi kerékpáros pontra lenne szükséged, jobb, ha belehúzol és Balatonföldvárig tekerünk. Földvár egy valódi kerékpárosbarát település.

 

BALATONSZÁRSZÓ ÉS BALATONŐSZÖD

A Two – Kétkerekűek Oázisa valódi pihenőhely a kerekezők számára. A hely közvetlenül a Balatoni Bringakörút mellett található Balatonőszöd és Balatonszárszó határán. Kellemes környezetben lehet enni, inni, és ha a járgány apró javításokra szorul, azt is megejthetjük. Kulturált mosdók, illetve zuhanyzó áll a vendégek rendelkezésére.

 

BALATONFÖLDVÁR

Balatonföldváron nyugodtan betérhetünk a Nyugati strandra, ahol értékmegőrző áll rendelkezésünkre. Igaz, hogy belépődíjat kell fizetni, de a strand szép környezetben helyezkedik el, ráadásul a kapu alatt biciklitárolót is kialakítottak. Ugyanitt csábít a Bor és Bringa nevű frissítőállomás, ahol egy szuper, hideg fröccs elfogyasztása mellett még szervizzel is szolgálhatnak. Ha gond lenne a bringával, akkor irány az Edu bringa kerékpárkölcsönző- és szerviz, ahol akár egy másik kerékpárt is bérelhetsz, ha az előző felmondta a szolgálatot.

 

ZAMÁRDI

Zamárdiban sem érhet bennünket meglepetés a kerékpárunkkal, hiszen a központi szabadstrand közelében vár a Petró kerékpárszerviz- és bolt.

 

SIÓFOK

Siófok a szabadstrandok Mekkája. A városhoz 17 km partszakasz tartozik, rengeteg lejáróval, füves partszakaszokkal, játszóterekkel és vendéglátókkal. Gyakorlatilag szinte mindenhol le lehet menni a vízre egyet csobbanni tekerés közben.

Balatonszéplak-alsón lejuthatunk az Orgona utca végén lévő szabadstrandra, közben pedig útba ejthetjük az Aranytölcsér Fagylaltkertet és Kávézót, ahol a hűs édesség mellett kerékpártárolókkal is várnak bennünket.

Az Újhelyi strand is nagyon kedvelt hely, főként, hogy itt sem kell belépőjegyet fizetni, mégis kerítéssel körülvett, védett területről beszélhetünk. Itt, akárcsak a fizetős Nagystarndon, vagy a Sóstó strandon is vannak értékmegőrző trezorok, a kerékpárt pedig az Újhelyi strandon bárhol leállíthatjuk magunk mellé.

 

VONYARCVASHEGY

Vonyarcvashegyre, a strandra érkezvén lehetőség van kerékpártároló jegy megváltására, mely három órás strandon tartózkodásra jogosít, a csomagokat pedig biztonságos helyre lehet helyezni.

 

BALATONGYÖRÖK

A szomszéd településen is érdemes megállni egy kis pihenésre. A csónakkikötő melletti Kneipp-sétány nem csak talpainkat, egész testünket felfrissíti.

 

BALATONEDERICS

A Balatoni Bringakörútról csak egy lejtőn kell legurulnod, hogy eljuss a balatonedericsi strandra. Cserébe fürdőzés után egy komolyabb emelkedővel kell megküzdened, de a strandon eléd táruló panoráma és a nyugalom mindenért kárpótol. Az eldugott strand nem zsúfolt, kabint is tudsz bérelni. A strand területén zárt és nyitott kerékpártárolók vannak, a strandbelépő meglepően olcsó, csak 500 Ft.

BADACSONYLÁBDIHEGY

A hivatalos bringakörút Badacsonynál a Római úton halad át, de sokan választják a 71-es főutat, ha erre tekernek. A Badacsonylábdihegyi strandot ajánljuk pihenési helyszínnek, ha errefelé szeretnénk egy frissítő fürdőre megállni. A strand mellett egy mezítlábas park is van, itt ingyenes talpmasszázs készíti fel a lábunkat a következő kilométerekre. A strandon akár csónakos túrára is mehetünk, itt található a Balaton egyetlen vízi tanösvénye. Bicajozás után tekeregjünk a nádasok közötti vízi utakon is. Szombatonként helyi termelők finomságai várnak a Lábdipiacon, itt feltankolhatod az elemózsiás készletedet is, sőt, ehető tányérból falatozhatsz.

 

RÉVFÜLÖP

Révfülöpön a Szigeti Strandot ajánljuk a kerékpárral érkezőknek. Központi elhelyezkedésű, barátságos, sok árnyékkal rendelkező strand kerékpártárolási lehetőséggel.

 

ZÁNKA

Zánkán már nagyon korszerű strand várja a látogatókat. Modernek az öltözők, vonalkódos a beléptető rendszer, sőt strandszezonban már gyerek animációról is gondoskodnak, hogy a szülők is úszhassanak egyet. A kerékpár tárolásért ugyan, fizetni kell, de legalább megoldott.

Fotó: zanka.hu

 

BALATONAKALI

Ha problémánk támadna a kerékpárunkkal, de akkor is ha csak szusszannánk egyet Balatonakaliban a strand szomszédságában találjuk a Bringakalit. Szerviz, kölcsönző és büfé is van.

 

BALATONUDVARI

Balatonudvarihoz két remek strand is tartozik, a községi a faluközpontban és a fövenyesi, Akali felé félúton. A fövenyesi strand vonzerejét növeli a kiváló strandbisztró a Kalóz, de mindkét strandra bejuthatunk a kerékpáros/gasztro jeggyel, amit mindössze 250 forintért lehet megvásárolni. Ezzel a jeggyel 3 órát lehet a strandon tartózkodni, ami több is mint elég ha enni szeretnénk vagy épp egy jót mártózni a Balcsiban.

ÖRVÉNYES

Az északi parton nincs túl sok szabadstrand, ezért Örvényesen kerékpárral mindenképpen érdemes megállni. A Balaton legkisebb part menti településének szabadstrandja sem túl nagy, de kellemes, és tavaly a felújítások is elkezdődtek. Büfé, mellékhelyiség, Balaton és árnyas fák vannak, mi kell még?

 

TIHANY

Tihanyban a hajóállomásnál lévő Napsugár Beach ajánlott, de elég jó a Plage és a Sajkodi strand is.

 

BALATONFÜRED

Ha bárki arra vetemedne, hogy egy darabig megszabadulna a biciklitől, és gyalog/autón/hajón/léggömbön szeretné folytatni az utat, a Kisfaludy strand segítségével még azt is megteheti! Itt ugyanis gondos szemek vigyáznak a járgányra, akár több napon át is, megfizethető áron. A Kisfaludy strand amúgy is rengeteg lehetőséget kínál a strandolni vágyóknak, semmiképp sem érdemes tehát kihagyni. Itt található az Annagora Aquapark is, de a Széchenyi strand is remek pihenőhely lehet a bringásoknak, ahogyan az Eszterházy strandot is jó szívvel ajánljuk.

Az adrenalinfüggőknek és hiperaktívaknak a strandok helyett a Balatonfüredi Bringa- és Kalandparkot ajánljuk. Az árak kimondottan barátiak, egy nagyobb társaság vagy egy család is szívfájdalom nélkül eltölthet itt egy kellemes délutánt.

Ha pedig beütne a krach, és meg kell szerelni a drótszamarat, vagy egyszerűen csak kell még egy plusz kütyü, akkor a Csöpi Kerékpáros Központ, a Tempo Kerékpárüzlet és -szerviz, valamint a Bike Extrém kerékpárbolt lelkes és segítőkész munkatársai várnak mindenkit szeretettel.

 

CSOPAK

Csopak valamiért egyszerűen csak úgy gyönyörű, ahogy van. Érdemes a templommal kezdeni a várossal való ismerkedést, az úgyis jó magasan van, onnan már csak lefelé csorgunk szépen, kezünk a féken, nehogy baj legyen. A vasútállomásnál érdemes egy pillantást vetni a nagy fekete mozdonyra, komoly hangulata van. Amikor már ellenállhatatlanul vonz minket a víz, akkor pedig ott van a Csopaki strand, a szokásos étel-ital lehetőségekkel és a maga különleges hangulatával.

 

PALOZNAK

Ott, ahol a 71-es főútról kanyarodnánk fel Paloznak felé, a Balaton felőli oldalon kialakítottak egy nagyon profi bringás pihenőt. A vízhez itt nincs közvetlen lejutási lehetőség, de ezért bőven kárpótol minket a kilátóhíd és a napelemes mobiltöltési lehetőség. Ezt a fantasztikus helyet a paloznakiak hozták létre, hogy felhívják az áthaladók figyelmét arra, hogy van a közelben egy gyönyörű település. Tehát, ha kipihentük magunkat, akkor érdemes letérni a balatoni bringakörútról és hegymenetbe váltani, egy hideg fröccs lesz a jutalom.

 

ALSÓÖRS

A város – hosszúságánál fogva – valóságos paradicsom a biciklistáknak. A partmenti bicikliút kényelmes, ha végigtekerünk rajta, sportoltunk is és Balatont is néztünk. Ha többre vágyunk, bármikor átkelünk a 71-esen és felmegyünk toronyiránt, szép séta lesz.

Aki vízre, fűre, hekkre és lángosra vágyik, ne hagyja ki az Alsóörsi Közösségi Strandot! Alsóörs emellett kiemelten figyel az ifjúságra is, a Bringaörs kölcsönző gyerekbicikliket is kínál, akár házhozszállítással is.

 

KÁPTALANFÜRED

A 71-es úttól egy meredek lejtő és egy vasúti sín választja el a Káptalanfüredi strandot, viszont a biciklivel érkezőknek csak le kell szállniuk a nyeregből, és már ott is teremnek a partszakasz leghangulatosabb, legintimebb és egyik legprofibb strandján. Értékmegőrző van, a kerékpártároló ingyenes, és a fáradt vándorokat a lángos-palacsinta-vattacukor szentháromságon kívül melegkonyhás büfé is várja.

 

BALATONALMÁDI

Balatonalmádi nyüzsgő nagyváros, de erről már sokat írtunk. Ajánlottunk már fagyizót, a művészetbarátok elég, ha átmennek a vasútállomás alatt és máris művészi alkotásokban gyönyörködhetnek. A csodálatos ősfás park melletti, biztonságos bicikliparkolóval rendelkező Wesselényi strandon mindenki megtalálhatja a neki való programot vagy ennivalót. Elég nagy a hely ahhoz, hogy a csöndet kedvelő lustálkodók távol heverészhessenek a kondiparkban gyúróktól vagy a strandröpladázóktól – mert ez is mind van itt.

Intimebb hangulatú hely, de semmilyen szolgáltatásban nem marad el nagy testvérétől a Budatava Strand, ide is bármikor betérhetünk a bringatúránk során. És ha már bringa, ez a város sincs kerékpárszerviz nélkül. Bárkinek bármi gondja van, irány a Bike Center!

 

BALATONFŰZFŐ

A Balaton északi partjának elején még nem nagyon kell emelkedőkön izzadnunk, de ha mégis megállnánk egy csobbanásra, akkor a balatonfűzfői Fövenyfürdő Strand erre teremtetett. Bár fizetős, a jegy ára bőségesen megéri, mert igényes környezet, tiszta vizesblokk vár mindenkit. A teljes strand akadálymentes, ami biciklitolás szempontjából sem elhanyagolható szempont.

Már túl a városhatáron, a közlekedési lámpánál kell lehajtani a Tobruki Strand felé. Családias hangulat, nagyszínpad és kajakkölcsönzési lehetőség várja mindazokat, akik lehűtenék a biciklizés közben felhevült habtestüket.

 

BALATONKENESE

Balatonkenese nagy strandjával szemben, a vasúti átjáró másik oldalán (Vörösmarty tér 1.) található a Bike System kerékpárszervíz és bolt. Ha bármi gond van a vasparipával, itt megoldják.

 

BALATONAKARATTYA

Balatonakarattya több nagy, fizetős stranddal is rendelkezik, mindkettőn szeretettel (azaz parkolási lehetőséggel) várják a biciklistákat. Aki viszont romantikára vágyik, és elmenekülne a Bezerédj vagy a Bercsényi strand nyüzsgő tömegétől, annak javasolnék egy mini-kalandtúrát, amely biciklivel még ütősebb élmény talán, mint kocsival. Balatonakarattya rejtélyes Gumirádli névre hallgató szabadstrandjára egy erdei, gödrös, kacskaringós út vezet le. Az autósok mediterrán lendülettel haladnak, aztán tolatnak vissza. Biciklivel füstölhet a fékünk, mire odaérünk, de a látvány és a élmény tuti megéri. Ha pedig tényleg elfüstölt a fék, akkor a Csöpi Kerékpáros Központ balatonakarattyai különítménye nagy hozzáértéssel és szeretettel vár mindenkit.

Összeállította: Fábos Erika, Keszey Ágnes, Krausz Andrea, Mihály Szilvia, Sági Ágnes, Szalai Mariann, Szaniszló Hajnalka

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva